Sportrádió: „Nagyon jó hangulatú meccsekre számítunk” – Hajnal a Fradi ellenfeleiről

H. D., V. J.H. D., V. J.
2022.08.26. 15:18
null
Hajnal Tamás (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó Európa-liga csoportjainak sorsolását követően Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója a Sportrádiónak értékelt.


„Két bajnok van ebben a csoportban rajtunk kívül: a Zvezda és a Trabzonspor, a Monaco pedig egy francia élcsapat. Nagyon vonzó együttesek, erős szurkolói háttérrel, nagyon jó hangulatú mérkőzésekre számítunk. Nagy a tisztelet a csapatok között, aki Európa-liga csoportkörbe tud kerülni, az egy olyan színvonalat képvisel, amit nemzetközi szinten mindenki megjegyez. Nagyon jó körben vagyunk itt most már négy éve és szeretnénk minél tovább részese lenni ennek az elit társaságnak. Most pedig előre nézünk és a bajnokság mellett nagyon komolyan felkészülünk ezekre a mérkőzésekre, bízunk benne, hogy minél sikeresebbek leszünk. A délután folyamán lesz meg a hivatalos találkozó a többi klub képviselőivel, ahol az időpontokról egyeztetünk, az este folyamán már többet tudhatunk. Mindhárom csapat attraktív, érdekes focikultúrából jönnek, a Zvezda esetében láttuk milyen hangulatban játszanak, a török bajnok Trabzonspor szurkolói szintén fanatikusok, Monaco francia élcsapatként egy kicsit más közeg, de mind a háromnak megvan az attraktivitása mind sportszakmai, mind hangulat szempontjából”
– összegezte a sorsolással kapcsolatos gondolatait Hajnal Tamás.

A sorsolásról további részletek ide kattintva olvashatók!

EURÓPA-LIGA 2022–2023
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT

Arsenal (angol)
PSV (holland)
Bodö/Glimt (norvég)
Zürich (svájci)
B-CSOPORT
Dinamo Kijev (ukrán)
Rennes (francia)
Fenerbahce (török)
AEK Larnaca (ciprusi)
C-CSOPORT
Roma (olasz)
Ludogorec (bolgár)
Betis (spanyol)
HJK (finn)
D-CSOPORT
Braga (portugál)
Malmö (svéd)
Union Berlin (német)
Saint-Gilloise (belga)
E-CSOPORT
Manchester United (angol)
Real Sociedad (spanyol)
Sheriff (moldovai)
Omonia (ciprusi)
F-CSOPORT
Lazio (olasz)
Feyenoord (holland)
Midtjylland (dán)
Sturm Graz (osztrák)
G-CSOPORT
Olympiakosz (görög)
Qarabag (azeri)
Freiburg (német)
Nantes (francia)
H-CSOPORT

Crvena zvezda (szerb)
Monaco (francia)
FERENCVÁROS
Trabzonspor (török)

Legfrissebb hírek

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
1 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
9 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
9 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
9 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
10 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
10 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
10 órája

Határtalan Fradi-öröm, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
11 órája