Ekl: Szomorú vagyok, mert két kulcsjátékosom is megsérült – Hornyák

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.07.29. 06:46
null
Hornyák Zsolt (jobbról a második) szomorú kulcsjátékosai sérülése miatt (Fotó: Árvai Károly)
A Puskás Akadémia hazai pályán 0–0-t játszott a Vitóriával, a hazai háromgólos győzelmével a portugál csapat jutott tovább az Európa-konferencialigában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Vitória Guimaraes trénere, Moreno Teixeira elégedett volt csapata hozzáállásával.

„Főleg azzal, ahogy a védelmünket megszerveztük, és ahogy labda nélkül teljesítettünk hátul. Három-négy remek gólhelyzetünk is volt, és nagyon jó, hogy nem kaptunk gólt a párharc során. Az is sokat elárul, hogy az ellenfél legveszélyesebb helyzetei rögzített szituációkból származtak. Uraltuk a párharcot, még ha ma a Puskás néhányszor túl könnyen is jutott el a kapunkig.”

A Nemzeti Sport kérdésére válaszolva elárulta: nehéz ellenfélre számított a párharc előtt.

„Tudtuk, hogy rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban a magyar labdarúgás, elég, ha a válogatott teljesítményét nézzük. Tudtuk, hogy minőségi játékosokkal rendelkezik az ellenfél. A továbbjutásunk az első mérkőzésen mutatott teljesítménynek köszönhető.”

A csapat harmadik számú kapusáról, a mindössze 20 éves Bencze Antalról elmondta: értékes és tehetséges játékosnak tartja.

„De lehet, hogy jobb lesz neki, ha még egy ideig a B-csapatban edződik, hiszen ebben a korban a minél több játéklehetőség a fontos. Hiszünk abban, hogy nagyon is el fog jönni az ideje.”

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt szomorú volt a találkozó után.

„Két kulcsemberünk is megsérült: Nagy Zsolt és Szolnoki Roland. A térdük sérült meg, remélem, hogy nem lesznek szakadások, és gyors lesz a gyógyulás. A csapatomnak meg szeretném köszönni a hozzáállást. Küzdöttünk végig, de nem sikerült három gólt szereznünk. Hiányzott a minőségi befejezés, Zahedi a sérülése után még nincs tökéletes formában. Szerettünk volna nyerni, esetleg továbbjutni, de nem sikerült. A mentalitás rendben volt, de a kulcsemberek elvesztése miatt szomorú vagyok, hiszen vasárnap a Ferencvárossal játszunk – néhány perc múlva már csak ezzel a mérkőzéssel szeretnék foglalkozni.”

A Nemzeti Sport kérdésére válaszolva hozzátette: más volt a tempó, mint egy NB I-es bajnokin.

„Ezt a csapat is érzi, rögtön a mérkőzés után el is mondták a játékosok. Több ilyen meccsre vágynék, akár itthon is. Ez nekem is jelzés, hogy még nagyobb erővel, még gyorsabban kell dolgozni az edzéseken, akár a hangom felemelésével is erre ösztökélni őket. Ezek az ellenfelek megmutatják a hiányosságaidat a gyors labdaforgatásban, labdajáratásban és az egy az egy elleni párharcokban.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Kiss Tamás: Ezt el kell felejteni, és a Fradira koncentrálni, hogy elhozzuk a három pontot

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Puskás Akadémia FC–Vitória Guimaraes (portugál) 0–0
Felcsút,
Pancho Aréna, 2325 néző. Vezette: Sundberg (dán)
PAFC:
Markek – Szolnoki (Van Nieff, 45+1.), Stronati, Spandler, Nagy Zs. (Mezghrani, 20.) – Urblík, Favorov, Corbu (Baluta, 64.) – Komáromi, Kiss T. (Kicsun, 63.) – Zahedi (Puljic, 63.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Vitória: Varela – Miguel Maga, Amaro, Mumin, Ogava (Hélder Sá, 82.) – Tiago Silva, Alfa Semedo, Daniel Silva (Ibrahima Bamba, 82.) – Lameiras (Joao Pereira, 76.), André O. Silva (Anderson Silva, 64.), Jota Silva (Nelson Luz, 64.). Vezetőedző: Joao Aroso
Továbbjutott:
a Vitória Guimaraes, 3–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Mi és a Ferencváros küzdünk a bajnoki címért!

Labdarúgó NB I
17 órája

ETO-fieszta Felcsúton! A győriek négy gólt szerezve őrizték meg vezető pozíciójukat a tabellán

Labdarúgó NB I
19 órája

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:05

Dani Carvajal után Emilio Butragueno is üzent a 18. Puskás–Suzuki-kupa résztvevőinek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

Nebojsa Vignjevics: Az utolsó hét-nyolc percben minden összedőlt...

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 17:56

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

A DVTK középpályása Puskás Akadémia elleni sikert és bennmaradást kívánt születésnapjára

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 09:29

Dobogósok csatája: a Loki az Üllői út után Debrecenben is legyőzné az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 10:30
Ezek is érdekelhetik