Ekl: nyert a Roma, és a Bodővel karöltve továbbjutott

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 22:55
null
Négygólos győzelmet aratott a Roma (Fotó: Getty Images)
Az Európa-konferencialiga 5. fordulójában a Rennes hatgólos meccsen játszott döntetlent odahaza a Vitesse-szel, míg a Tottenham a 94. percben kapott góllal vereséget szenvedett a szlovén Mura vendégeként, így továbbra is bizonytalan a továbbjutása. A C-csoportban az AS Roma kiütéses győzelmet aratott a Zorja Luhanszk ellen, és nyert a Bodö/Glimt is, így az olasz és a norvég csapat a két továbbjutója ennek a kvartettnek.

A-CSOPORT

Ebben a négyesben minden lényegi kérdés eldőlt. A LASK a Maccabi Tel-Aviv idegenbeli legyőzésével csoportelsőként továbbjutott, az izraeliek pedig a második helyen mennek tovább. A HJK másodszor is legyőzte az Alaskert, így a finn csapat végez a harmadik helyen.

B-CSOPORT

A Flora Tallin azzal, hogy legyőzte a Partizan Beogradot, még megelőzheti a szerbeket, amelyben Holender Filip sérülés miatt ma nem lépett pályára. A csoport másik meccsén az Anorthoszisz meglepetésre legyőzte a Gentet, méghozzá egy egészen parádés góllal.

C-CSOPORT

Az AS Roma rendkívül magabiztos nyert a Zorja Luhanszk ellen. A négygólos siker azt jelenti, hogy a szintén győzelmet ünneplő Bodö/Glimttel karöltve továbbjutott. A norvégok a CSZKA Szófiát verték meg hazai pályán.

D-CSOPORT

Az Alkmaarnak elég volt egy döntetlen is a Jablonec otthonában a továbbjutáshoz és csoportelsőséghez.

Nyolc percen belül esett három gól pecsételte meg a román bajnok sorsát Randersben, ahol a CFR matematikai esélyét is elvesztette a továbbjutásra a D-csoportban. A végig többet támadó, és rendkívül sok lövéssel (22) próbálkozó Randers végül a cserként beállt Alhaji Kamara első labdaérintéséből szerezte meg a vezetést – a kolozsváriak hiába reklamáltak lest, a labda kapitányuktól, Mario Camorától került a csatár elé. A CFR négy percen belül egyenlített Ciprian Deac fejesével, itt a gólpasszt jegyző Mateo Szusics állt be alig egy perccel korábban. A Randersnek azonban maradt még tölténye, és a 28 méteres szabadrúgásból a sorfal mellett a bal alsó sarokba találó Simon Piesinger révén mindhárom pontot otthon tartották, négy döntetlen után első sikerüket aratva. (B. M.)

E-CSOPORT

A Slavia Praha kétszer is vezetett a Feyenoord ellen, sőt, a 36. perctől emberelőnyben is játszhatott, de így sem tudott nyerni, mivel a hollandok a 93. percben ikszre mentették a meccset. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Feyenoord biztos csoportelsőként már negyeddöntős. Az Union Berlin egygólos győzelmet aratott a Maccabi Haifa otthonában, így az utolsó fordulóban egy Slavia elleni győzelemmel továbbjuthat.

F-CSOPORT

A Slovan Bratislava – amelyben Holman Dávid sérülés miatt hiányzott – gól nélküli döntetlent játszott a PAOK-kal. A Köbenhavn ellenben magabiztosan nyert a Lincoln ellen, így a dánok is biztosan csoportelsők már.

G-CSOPORT

A Rennes legjobbja egyértelműen Gaëtan Laborde volt, aki triplázott a Vitesse ellen, viszont a hollandok a hajrában felálltak kétgólos hátrányból. A franciák azonban a döntetlen ellenére is már biztos csoportelsőként jutnak tovább, ami azt jelenti, hogy a nyolcaddöntőben nem lesz jelenésük, hanem a negyeddöntőbe kvalifikálták magukat.

A Rennes továbbjutásához kellett a Tottenham nem kis botlása. Az angolok meglepetésre már a 11. percben hátrányba kerültek Szlovéniában egy bombagóllal, majd Ryan Sessegnon kiállítása miatt 32. perc után megfogyatkoztak. A hajrában Harry Kane egy higgadt befejezéssel egyenlített, viszont a 95. percben a Mura ismét betalált, ami a győzelmet jelentette számukra.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

H-CSOPORT

A Basel és a Qarabag számára már csak a csoportelsőség volt a tét az 5. fordulót megelőzően. A svájciak kétszer is felálltak hátrányból és nyertek a Kajrat Almati ellen, míg az azeriek egy félpályás góllal hullajtottak el két pontot a 90. percben az Omonia ellen úgy, hogy két perccel korábban szerezték meg a vezetést és emberelőnyben voltak. Lang Ádám csapatkapitányként végigjátszotta a mérkőzést a ciprusiaknál.

A FÉLPÁLYÁS GÓL

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
A-CSOPORT

HJK (finn)–Alaskert (örmény) 1–0 (Tanaka 48.)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–LASK (osztrák) 0–1 (S. Horváth 89.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. LASK Linz 5 4 1 9–1 +8 13
2. Maccabi Tel-Aviv 5 3 1 1 13–3 +10 10
3. HJK Helsinki 5 2 3 5–12 –7 6
4. Alaskert 5 5 3–14 –11 0

B-CSOPORT
Flora Tallinn (észt)–Partizan Beograd (szerb) 1–0
(Miller 44.)
Anorthoszisz (ciprusi)–Gent (belga) 1–0 (Hrisztodulopulosz 27.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Gent 5 3 1 1 5–2 +3 10
2. Partizan Beograd 5 2 1 2 5–3 +2 7
3. Flora Tallinn 5 1 2 2 5–7 –2 5
4. Anorthoszisz Famagusta 5 1 2 2 5–8 –3 5

C-CSOPORT
Roma (olasz)–Zorja Luhanszk (ukrán) 4–0
(Carles Pérez 15., Zaniolo 33., Abraham 46., 75.)
Bodö/Glimt (norvég)–CSZKA Szófia (bolgár) 2–0 (Fet 25., Botheim 85.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bödö/Glimt 5 3 2 13–4 +9 11
2. Roma 5 3 1 1 15–9 +6 10
3. Zorja Luhanszk 5 2 3 4–10 –6 6
4. CSZKA Szófia 5 1 4 1–10 –9 1

D-CSOPORT
Randers (dán)–CFR Cluj (romániai) 2–1 (A. Kamara 68., Piesinger 76., ill. Deac 72.)
Jablonec (cseh)–AZ Alkmaar (holland) 1–1 (Kratochvíl 7., ill. Evjen 44.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. AZ Alkmaar 5 3 2 7–3 +4 11
2. Randers 5 1 4 9–8 +1 7
3. Jablonec 5 1 3 1 6–6 0 6
4. CFR Cluj 5 1 4 2–7 –5 1

E-CSOPORT
Slavia Praha (cseh)–Feyenoord (holland) 2–2
(Olayinka 12., Kuchta 66., ill. Dessers 31., 90+3.)
Maccabi Haifa (izraeli)–Union Berlin (német) 0–1 (Ryerson 66.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Feyenoord 5 3 2 9–5 +4 11
2. Slavia Praha 5 2 1 2 7–6 +1 7
3. Union Berlin 5 2 3 7–8 –1 6
4. Maccabi Haifa 5 1 1 3 1–5 –4 4

F-CSOPORT
Lincoln Red Imps (gibraltári)–FC Köbenhavn (dán) 0–4
(Johannesson 5., Lerager 7., Böving 63., Höjlund 73.)
Slovan Bratislava (szlovák)–PAOK (görög) 0–0

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Köbenhavn 5 4 1 13–5 +8 12
2. Slovan Bratislava 5 2 2 1 8–5 +3 8
3. PAOK 5 2 2 1 6–4 +2 8
4. Lincoln Red Imps 5 5 2–15 –13 0

G-CSOPORT
Mura (szlovén)–Tottenham Hotspur (angol) 2–1 (Horvat 11., Marosa 90+4., ill. Kane 72.)
Rennes (francia)–Vitesse (holland) 3–3 (Laborde 9., 39., 69., ill. Huisman 41., Buitink 75., Openda 90.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rennes 5 3 2 10–7 +3 11
2. Tottenham 5 2 1 2 11–8 +3 7
3. Vitesse 5 2 1 2 9–8 +1 7
4. Mura 5 1 4 4–11 –7 3

H-CSOPORT
Kajrat Almati (kazah)–Basel (svájci) 2–3
(Love 23., Hovhanniszjan 56., ill. Arthur 45. – 11-esből, Zhegrova 69., Kasami 73.)
Qarabag (azeri)–Omonia (ciprusi) 2–2 (Pszaltisz 49. – öngól, Andrade 88., ill. Duris 43. – 11-esből, Jordi Gómez 90.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Basel 5 3 2 11–6 +5 11
2. Qarabag 5 3 2 10–5 +5 11
3. Omonia 5 3 2 5–10 –5 3
4. Kajrat 5 1 4 6–11 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik