Ekl: Kerkezék ismét nyertek és bejutottak a legjobb nyolc közé

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.16. 23:17
null
Kerkezék a legjobb nyolc között (Fotó: AFP)
Az Európa-konferencialiga nyolcaddöntőiben a Fiorentina 4–1-es győzelemmel verte ki a Sivassport, a Lech Poznan 3–0-val ütötte ki a Djurgardent, míg a Slovan Bratislava–FC Basel összecsapáson tizenegyespárbajt követően győzött a svájci gárda. Az esti meccseken az AZ 2–1-re megverte a Laziót, simán továbbjutott a West Ham United és a Nice. Kiesett a Villarreal az Anderlecht ellen. 

Az AZ Kerkez Milossal a kezdőben viszonylag hamar hátrányba került a Lazióval szemben, mikor Felipe Anderson egy szép összjátékot zárt le pontosan. Természetesen ezt követően gyorsan összeszedte magát ez AZ és hét perc múlva, Jesper Karlsson hatalmas góljával egyenlített. A folytatásban a hazaiak már végig domináltak a pályán és ennek a 63. percben lett meg az eredménye. A hollandok egy csodálatosan kivételezett játék végén Vangelisz Pavlidiszhez juttatták a labdát, aki tökéletesen lőtte azt a jobb alsóba és ezzel bejuttatta a holland csapatot a legjobb nyolc közé.

A West Ham United a 2–0-s első meccs ellenére sem kezdett lassabban a Nikolics Nemajával felálló AEK Larnaca ellen. A 21. percben már az angolok vezettek, miután Gianluca Scamacca több cselt bemutatva harcolt ki egy gólt. A 44. percben Gustavo durvasága miatt a vendégek még emberhátrányba is kerültek a második félidőre. A különbség gyorsan ki is jött, hiszen Jarrod Bowen a 47. és az 50. percben is növelte a hazaiak előnyét. A West Ham itt sem állt meg és Divin Mubama a 65. percben már a negyediket lőtte, kisöpörve Nikolicsékat a sorozatból. Hegyi Krisztián nem lépett pályára.

A Nice és a Sheriff Tiraspol mérkőzése az elsőnél sokkal több izgalommal szolgált, hiszen a franciák csatára, Gaetan Laborde a már 30. percben megszerezte a párharc első találatát és nem álltak meg a csapatok. Az 53. percben Terem Moffi által megduplázta a Nice az előnyét, de erre a Tiraspol egy percen belül válaszolt is Abdoul Tapsoba góljával szépített. A vendégek azonban nem reménykedhettek sokáig a továbbjutásban, mert a 79. percben Bilal Brahimi talált be és juttatta tovább a franciákat.

A Villarreal–Anderlecht visszavágó kísértetiesen hasonlított az első meccshez. A hazaiak az első percektől hatalmas nyomást helyeztek a vendég kapura, de a lövéseik rendre kimaradtak és a ismét az Anderlecht szerezte meg a vezetést Iszlam Szlimani góljával. Ezúttal azonban már nem tudott a spanyol gárda felállni a hátrányából, így a negyeddöntőben kellet elbúcsúznia.

Tizenegyesekkel nyert a Basel (Fotó: AFP)
Tizenegyesekkel nyert a Basel (Fotó: AFP)

Az ismét Holman Dávid nélkül felálló pozsonyi Slovan remekül kezdte meg az FC Basel elleni visszavágóját, kevesebb mint húsz perc alatt kétgólos előnyre tett szert. Először a 11. percben egy pontosan beívelt labdát Kucka csúsztatott tovább egyenesen Malik Abubakari lábára, aki gondolkodás nélkül a kapuba juttatta a labdát. Mindössze hat percre rá már érkezett is a második találat, Juraj Kucka ezúttal maga juttatta be a kipattanó labdát a kapuba. A fordulás után nagyot fordult a játék képe. Az 53. percben Riccardo Calafiori góljával zárkóztak a vendégek, majd a 93. percben Zeki Amdouni találatával a hosszabbítást is kiharcolták. Mivel az extra 30 percben újabb gól nem született, a tizenegyespárbaj döntött, amit az FC Basel nyert meg, és ezzel tovább is jutott.

Ugyan a Fiorentina egygólos előnnyel érkezett a Sivasspor elleni találkozóra és a kezdetektől kifejezetten sok helyzetet harcolt ki, a vezetést a 35. percben mégis a hazaiak szerezték meg. Erdogan Yesilyurt bőven a tizenhatoson kívülről eresztett el egy hatalmas bombát, ezzel kiegyenlítve az összesített állást. Természetesen az olasz gárda ezután sem hátrált meg és a félidő vége előtt egyenlített: szép támadás végén a vendégek szempontjából szerencsésen, Arthur Cabralhoz pattant a labda, aki azt nyugodtan begurította az üres kapuba. A második játékrészben a Fiorentina még feljebb kapcsolt: a 62. percben Nikola Milenkovics talált be, majd a 78. percben Dimitriosz Gutasz hozott össze öngólt. A 82. percben Arslant kiállították, majd Gaetano Castrovilli a 89. percben még egy gólt lőtt, így nem is lehetett kérdés a Fiorentina továbbjutása.

A Djurgarden–Lech Poznan mérkőzés első félidejének egyetlen kiemelhető pillanata Marcus Danielson 44. percben összeszedett piros lapja volt, ennek következtében a hazaiak a folytatásban tíz emberrel kényszerültek pályára lépni. A második félidőben már sokkal több helyzetet láthattak a nézők, amikből a 77. percben Filip Marchwinski ki is használt egyet, amivel már megszerezve a lengyelek továbbjutását Nika Kvekveszkiri a 91. percben és Michal Skóras a 92. percben is gólt szerzett, 3–0-ra győzött a lengyel együttes.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Sivasspor (török)–Fiorentina (olasz) 1–4
(Yesilyurt 35., ill. Arthur Cabral 44., Milenkovics 62., Gutasz 82. – öngól, Castrovilli 89.)
Továbbjutott: a Fiorentina 5–1-es összesítéssel
Djurgarden (svéd)–Lech Poznan (lengyel) 0–3 (Marchwinski 77., Kvekveszkiri 90+1., Skóras 90+2.)
Továbbjutott: a Lech Poznan 5–0-s összesítéssel
Slovan Bratislava (szlovák)–FC Basel (svájci) 2–2
(Abubakari 10., Kucka 17., ill. Calafiori 53., Amdouni 90+3.) – tizenegyesekkel: 1–4
Továbbjutott: az FC Basel 4–4-gyel, tizenegyesekkel
West Ham United (angol)–AEK Larnaca (ciprusi) 4–0
(Scammaca 21., Bowen 47., 50., Mubama 65.)
Továbbjutott: a West Ham United 6–0-s összesítéssel
AZ (holland)–Lazio (olasz) 2–1 (J. Karlsson 28., Pavlidisz 63., ill. Anderson 21.)
Továbbjutott: az AZ 4–2-es összesítéssel
Nice (francia)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 3–1 (Laborde 30., Moffi 53., Brahimi 79., ill. A. Tapsoba 54.)
Továbbjutott: a Nice 4–1-es összesítéssel
Villarreal (spanyol)–Anderlecht (belga) 0–1 (Szlimani 73.)
Továbbjutott: az Anderlecht 2–1-es összesítéssel

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Istanbul Basaksehir (török)–Gent (belga) 1–4
Továbbjutott: a Gent, 5–2-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik