Teke: Magyarország rendezi idén a BL négyes döntőjét

Vágólapra másolva!
2022.02.11. 19:04
Magyarország rendezi idén a férfi és a női teke Bajnokok Ligája négyes döntőjét – írja az MTI.

A Nemzeti Versenysportszövetség tájékoztatása szerint a nők Győrben, a férfiak Pápán gurítanak április 2-án és 3-án. Az első napon az elődöntőket, a másodikon pedig a bronzmeccseket és a döntőket rendezik meg.

„Az elmúlt évtizedekben Magyarország többször is rendezett már világbajnokságot, de a BL négyes döntő mezőnyét most először láthatja vendégül. Hazánk kifejezetten jó nemzetközi sporteseményeket rendez, bízom benne, hogy a teke BL is illeszkedik majd ebbe a sorba” – mondta a Magyar Tekeszövetség főtitkára, Bátor Gábor.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik