Parasport: Alex Zanardit ismét meg kellett műteni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.27. 20:08
null
Alex Zanardit intenzív osztályon ápolják (Fotó: AFP)
Idegsebészeti beavatkozást hajtottak végre Alex Zanardi paralimpiai bajnokon, korábbi autóversenyzőn, aki június 19-én szenvedett versenybalesetet.

Az újabb műtétről a milánói San Raffaele kórház számolt be, hozzátéve, hogy a később elvégzett tesztek azt bizonyították, sikeres volt az operáció. Zanardi állapota stabil, de továbbra is az intenzív osztályon ápolják.

Az 53 éves Zanardin – aki egy teherautóval ütközve sérült meg súlyosan – balesetét követően három műtétet is végrehajtottak a sienai kórházban. Az intézményt múlt kedden hagyhatta el, és Costa Masnagába, egy neurológiai rehabilitációs központba szállították. Állapota azonban instabil lett, így három nappal később a milánói kórházba vitték.

Zanardi kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt egy parasportolók részére rendezett országos váltóversenyen, és áttért a teherautó sávjába. Az ütközés során leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett. A baleset után helikopterrel kórházba szállították, ahol lélegeztetőgépen volt és mesterséges kómában tartották.

Az olasz sportember ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi viadalon olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. A saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézi hajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt pedig 2016-ban Rióban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik