Európai Játékok: Péter első helyen döntős ugrásban, három másik finálé

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.27. 20:31
Jól szerepeltek a magyar tornászok az egyéni összetett selejtezőjében, melyből Péter Sára első helyen jutott be az ugrás, Vecsernyés Dávid hatodikon a nyújtó fináléjába, Schermann Bianka és Székely Zója pedig összetettben döntőzhet a minszki Európai Játékokon.

A csütörtöki selejtezőben összetettben a nőknél Schermann 50.232 pontot kapott négy gyakorlatára, Székely pedig 49.432-t. Ezzel előbbi biztosan, a 14. helyen jutott tovább, míg Székely 20. lett, ám ez is elég volt számára ahhoz, hogy szombaton ő is ott lehessen a 18 női tornászt felvonultató döntőben. Nemzetenként két versenyző juthatott be a fináléba.

Péter Sára az idei Európa-bajnokságon a hetedik helyen végzett ugrásban, így egyértelműen döntős reményekkel érkezett Minszkbe, ahol csütörtökön az első ugrására 14.366 pontot, a másodikra pedig 13.966-ot kapott, így 14.166 pontos eredménnyel zárt, amivel a teljes mezőnyt maga mögé utasította. Talajon 11.766 ponttal a 25. lett.

Ugrásban Schermann is erős produkciót nyújtott és a tizedik lett, felemás korláton pedig a 11., ám mivel a szerenkénti finálékba egy nemzetből csak egy tornász juthat, ugrásban nem volt esélye a döntőre, felemás korláton viszont második számú tartalék.

A férfiaknál Babos Ádám mind a hat szeren indult, Vecsernyés Dávid azonban csak kedvencén, nyújtón, melyben tavaly Eb-bronzérmet nyert. Ezúttal 13.866 pontot érdemelt ki a bíráktól, amivel a mezőny hatodik legjobbja volt, és biztosan jutott a fináléba.

Babos összetettben 75.398 ponttal a 25. pozícióban végzett, és számára ezzel véget ért a viadal, mivel összetettben és szeren sem került döntőbe. A női összetett finálét szombaton rendezik, a szerenkénti döntőket pedig vasárnap.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik