Asztalitenisz vk: a japán csodatini akadályozhatja meg a teljes kínai sikert

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.29. 17:25
null
A japán Harimoto Tomokazu három mérkőzésen játszmát sem veszítve jutott be a világkupa döntőjébe (Fotó: WTT)
A kínai Hszinhsziangban a nőknél a hazaiak teljes megelégedésére a világranglista első két helyezettje került be a világkupa döntőjébe, a férfiaknál viszont a japán Harimoto Tomokazunak megvan a lehetősége, hogy elrontsa a vendéglátók hangulatát.

Az asztaliteniszezők WTT-sorozatának legexkluzívabb versenye a világkupa, amelyen valóban csak a legszűkebb elit vehet részt: elméletileg a világranglista első 16 helyezettje kap meghívást, de mivel általában sérülés, betegség miatt akadnak visszalépések előfordulhat, hogy ennél néhány hellyel hátrább sorolt versenyzők is meghívást kapnak. Idén a világkupának a kínai Hszinhsziang ad otthont, ahol a férfiaknál valóban a top 16 állt asztalhoz, míg a nőknél két visszalépést miatt a világranglista-18. portugál-kínai Fu Yu is befért az indulók közé.

A mezőny szokás szerint a hölgyeknél volt egyoldalúbb, a 16 résztvevőből 14 ázsiai, vagy ázsiai születésű játékos volt, a kivételt a Puerto Ricó-i Adriana Díaz (12.) és a német Nina Mittelham (15.) jelentette, ám mire a legjobb négyig ért a verseny, már ők is kiestek. Az elődöntőbe nem meglepő módon kizárólag kínaiak jutottak be, ráadásul a világranglista első négy helyezettje – a papírformát ennyire igazoló végjáték ebben a számban nem számít ritkaságnak. A döntőbe kerülő két kínai játékos számára amúgy nem ismeretlen terep a világkupa fináléja, ugyanis két évvel ezelőtt Csen Meng (2.), tavaly pedig Szun Jing-sa (1.) győzött.

A férfiaknál szerencsére sokkal színesebb a mezőny legalábbis ami az ázsiaiak, nem ázsiaiak arányát illeti, olyannyira, hogy a kilenc indulóval a nem ázsiaiak voltak fölényben. Ráadásul itt a négy közé is bejutott egy európai, a német Dimitrij Ovtcharov (11.) a világranglista-vezető, s egyben a legutóbbi négy világkupát megnyerő kínai Fan Csen-tung legyőzésével kvalifikálta magát az elődöntőbe, ahol viszont már nagyon simán kikapott a japánok csodatinijétől, Harimoto Tomokazutól (5.).

Mindez azért is érdekes, mert így a férfiaknál nem lesz kínai házi döntő, az elődöntőben a zseniális Ma Lungot (2.) óriási meccsen legyőző Vang Csü-csin (7.) kihívója Harimoto lesz. Ez azt is jelenti, hogy egyrészt a férfiaknál a világranglista első két helyezettje nem jutott el az aranycsatáig, másfelől egészben biztosan új név kerül fel a trófeára: Vang Csü-csinnek korábbról egy harmadik helye van (2021) Harimoto viszont két ezüst (2019, 2021) és egy bronz (2020) után most teljessé teheti vk-éremkollekcióját.

WTT-SOROZAT, VILÁGKUPA, HSZINHSZIANG
Férfiak, egyes
Negyeddöntő

Ovtcharov (német)–Fan Csen-tung (kínai) 3:2 (–4, 6, 8, –7, 6)
Harimoto (japán)–Boll (német) 3:0 (8, 4, 10)
Vang Csü-csin (kínai)–Moregärdh (svéd) 3:0 (8, 3, 13)
Ma Lung (kínai)–Lin Jün-jü (tajvani) 3:2 (4, –7, 7, –8, 3)
Elődöntő
Harimoto–Ovtcharov 4:0 (7, 6, 5, 7)
Vang Csü-csin–Ma Lung 4:3 (7, 5, 5, –9, –7, –11, 8)

Nők, egyes
Negyeddöntő
Szun Jing-sa (kínai)–Isikava (japán) 3:0 (6, 4, 7)
Vang Ji-ti (kínai)–Díaz (Puerto Ricói-i) 3:0 (7, 5 6)
Vang Man-jü (kínai)–Ito (japán) 3:0 (4, 4, 4)
Csen Meng (kínai)–Csen Hszin-tung (kínai) 3:1 (–7, 8, 7, 6)
Elődöntő
Szun Jing-sa–Vang Ji-ti 4:1 (6, 4, –4, 12, 6)
Csen Meng–Vang Man-jü 4:1 (9, 3, 9, –11, 6)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik