Asztalitenisz: női válogatottunk Póta vezérletével egy lépésre az Eb-negyeddöntőtől

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.09.29. 21:02
null
Póta Georgina két fontos győzelmet tett hozzá női válogatottunk sikeréhez (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar női válogatott Európa-bajnoki bemutatkozásán a vártnál nehezebben, de a mindkét mérkőzését megnyerő Póta Georginával az élen legyőzte Horvátországot, így csütörtökön a portugálok ellen ki-ki mérkőzést játszik a legjobb nyolc közé jutásért.

 

Míg férfi asztalitenisz-válogatottunk két mérkőzést is lejátszott a kolozsvári csapat Európa-bajnokságon, sőt a horvátoktól és a csehektől elszenvedett vereséggel már az is eldőlt, hogy nem juthat tovább a csoportjából, női csapatunk csak szerda este állt először asztalhoz. A Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány irányította együttes ellenfele Horvátország volt, s az esélyek egyértelműen a mieink mellett szóltak, még úgy is, hogy a kapitány újoncot avatott, a júniusi országos bajnokságon aranyérmet szerző Imre Leilát Póta Georgina és Madarász Dóra mellett a harmadik helyre jelölte. Mire a Budapesti Erdért fiatal reménysége sorra került, a várakozásnak megfelelően már 2:0-ra vezetett a magyar válogatott, miután Madarász különösebb gond nélkül győzött Ivana Malobabic ellen, s ugyan Póta jobban megszenvedett a horvátok első számú játékosával, a világranglistán 122. Mateja Jegerrel, öt játszmában ő is hozta a maga partiját.

A megnyugtató előny ellenére Imre Leila kicsit megilletődötten kezdett, érződött rajta, hogy ez pályafutása első felnőtt Európa-bajnoki csapatmérkőzése. Az első két játszma rá is ment erre, s ugyan a harmadikban határozottabb volt, már nem tudott fordítani. Abban a pillanatban úgy tűnt, hogy ez még belefér, de miután az idegesen játszó Madarász kellemetlen meglepetésre három szettben kikapott Jegertől, váratlanul szorossá vált az összecsapás, de szerencsére csak rövid időre: Póta Georgina egy szettnyi ráhangolódás után meggyőző játékkal verte meg a védőstílusú Malobabicot.

A mieink 3:2-es győzelmével megmaradt az esély a legjobb nyolc közé kerülésre, csütörtök délután a portugálok elleni összecsapás dönt az E-csoport egyetlen továbbjutó helyéről.

CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, KOLOZSVÁR
Nők. E-csoport
Magyarország–Horvátország 3:2
Madarász Dóra–Malobabic 3:0 (9, 7, 8)
Póta Georgina–Jeger 3:2 (–4, –5, 8, 9, 6)
Imre Leila–Petek 0:3 (–5, –4, –11)
Madarász–Jeger 0:3 (–9, –4, –7)
Póta–Malobabic 3:2 (–7, 3, 7, 6)

Portugália–Horvátország 3:1

Az állás:
1. Portugália 2 pont (3:1), 2. Magyarország 2 (3:2) 3. Horvátország 2 (3:6)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik