Salakmotor: Kolodziej jött, látott, oktatott Debrecenben

Vágólapra másolva!
2022.05.07. 21:19
Ez igen, ezért érdemes volt Budapestről ideutazni! – csapott barátja tenyerébe egy szurkoló szombaton délután a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadion parkolójában. Nem véletlenül voltak megelégedve a drukkerek, ugyanis a kontinens legjobb salakmotorosai az egyéni Európa-bajnokság egyik selejtezőjét vívták a cívisvárosban. Győzött a lengyel Janusz Kolodziej.

 

A mezőnyt 13 ország 16 vaspapucsosa alkotta, s nem lehetett panasz a felhozatalra, mivel a nagy salakos nemzetek, úgy mint Lengyelország, Dánia, Svédország, Nagy-Britannia, Csehország mind-mind delegáltak pilótát a Hajdúságba. Rajtuk kívül a lett egyéni Európa-bajnok Andzejs Lebedevs és a francia páros kontinensbajnok, Dimitri Bergé is motorra ült. A lengyelek egyik nevezésén kicsit meglepődtek a szurkolók, mivel a sérülést szenvedő Szymon Wozniak helyett az a Gleb Chugunov kapott lehetőséget, aki az orosz válogatott tagjaként csapat-világbajnoki címet szerzett korábban.

Köztudomású, a Nemzetközi Motorsport-szövetség (FIM) illetékesei az orosz–ukrán háború miatt kizárták az orosz salakszórókat a világeseményekről, így például a világbajnok Artyom Laguta és a vb-bronzérmes Emil Szajfutgyinov sem versenyzett még ebben a szezonban, annak ellenére, hogy orosz-lengyel kettős állampolgárok. Csugunov is két útlevéllel rendelkezik, ám ő – a hivatalos indoklás szerint – azért versenyezhet, mert tavaly már Lengyelországot képviselte a világversenyeken.

A debreceni Európa-bajnoki selejtező tétje a SEC (Speedway European Championship) challenge-be jutás volt, aminek kiharcolásához az első ötben kellett végezni. A legnagyobb favoritnak a már említett Labedevs, Bergé és Chugunov mellett a két korábbi Grand Prix nagydíj-győztes, Janusz Kolodziej (lengyel) és Michael Jepsen Jensen (dán), a kétszeres svéd egyéni bajnok Jacob Thorssell, a szintén lengyel Kacper Woryna, a brit Adam Ellis, a finn Tero Aarnio és a német Michael Hartel. Ilyen sztárparádé mellett az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy a nagypénteki Húsvét-kupán felállított debreceni pályacsúcs „túléli-e” a SEC-kvalifikációt.

A versenyre mintegy négyezer szurkoló volt kíváncsi, akik nagyon bíztak hazánk képviselője, Magosi Norbert tisztes helytállásában. Nos, hiába küzdött becsülettel a SpeedWolf Debrecen salakosa, a bravúrpontok elmaradtak, a legnagyobb hőstette az volt, amikor a 20. futamban mintegy 100 méterig a későbbi győztes Janusz Kolodziej előtt haladt. Magosi végül 2 ponttal a 14. helyen zárt. Az említett Kolodziej bemutatót tartott a speedway magasiskolájából, minden egyes starthoz állásánál külső íves, rendkívül gyors motorozásával, remek előzéseivel ragadtatta tapsra a nagyérdeműt.

A lengyelek sztárját egyedül Jepsen Jensen tudta legyőzni. A dán motoros kis híján lemaradt a továbbjutásról, külön futamban kellett biztosítani a kvalifikációt. (Jensen mellett Lebedevs örülhetett, Ellis lemaradt a challenge-ről.) A dobogó második foka is szétmotorozásban dőlt el, a párviadalt Bergé nyerte Thorssell előtt. A viadal nagy vesztese Chugunov volt, akit két motorhiba gátolt meg az előkelő helyezés kiharcolásában.

S még egy kérdés, amire választ kaptunk a 22 futam után: hiába a látványos etapok, Jamróg pályacsúcsát senki sem tudta megdönteni. Talán majd a június 6-ai Grand Prix kvalifikáción…

Végeredmény
1. Janusz Kolodziej (lengyel) 14 pont, 2. Dimitri Bergé (francia) 13+3, 3. Jacob Thorssell (svéd) 13+2, 4. Andzejs Lebedevs (lett) 10+3, 5. Michael Jepsen Jensen (dán) 10+2, 6. Adam Ellis (brit) 10+1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik