Salakmotor: Fazekas babérjaira pályáznak a „farkasok”

Vágólapra másolva!
2022.06.24. 16:53
null
Magosi Norbert rajtja (Fotó: Boros Norbert)
Címkék
Az Európa-, illetve világbajnoki versenyek után a honi pontvadászatban kell bizonyítaniuk a magyar salakmotorosoknak, akik nemcsak az országos bajnoki címért küzdenek, hanem a magyar-szlovén egyéni versenysorozat helyezéseiért is.

Az idén délnyugati szomszédunkkal közös bajnokságban szerepelnek vaspapucsosaink, akiknek négyfordulós versenysorozatban kell helytállniuk. A széria a hét végén, szombaton 18.30-tól startol a szlovéniai Lendván, ezt követően őszi fordulók következnek: október 2-án Krskóban, 23-án a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadionban, míg 29-én a Nagyhalász Speedway Ringen mérik össze erejüket a salakszórók. A megméretés végén eredményt hirdetnek a közös bajnokság tekintetében, illetve mindkét szövetség a saját versenyzőit külön-külön is értékeli. Sőt, a 21 éven aluli motorosok teljesítményét szintén jutalmazzák.

Magyar részről a legnagyobb kérdés az, hogy a tavalyi bajnok, Fazekas Dennis meg tudja-e tartani a vezető pozícióját a mezőnyben? A Nagyhalászi Motorsportért Sportegyesület 21 esztendős motorosának legfőbb riválisai a SpeedWolf Debrecen versenyzői lesznek, nevezetesen Magosi Norbert és Kovács Roland. Hazánkat képviseli még a pontvadászatban a szintén nagyhalászi színekben induló Bárány Márk, illetve a vasadi Arena Moto Hungary pilótája, Füzesi Richárd.

Fazekas Dennis (Fotó: Boros Norbert)
Fazekas Dennis (Fotó: Boros Norbert)

A közös bajnokság elsőségéért (legnagyobb eséllyel) két szlovén salakszóró száll harcba: a tavalyi – akkor még magyar-szlovén-szlovák – pontvadászat aranyérmese, a lendvai Matic Ivacic és az idén nagyszerű formában motorozó krskói tehetség, Nick Skorja. Kettejük párharcába beleszólhat a ljubljanai reménység, Anze Grmek, aki amellett, hogy az elmúlt évben a legjobb junior lett a sorozatban, idén már a felnőttek Grand Prix-kvalifikációs viadalán is starthoz állt Debrecenben.

A szervezőktől kapott információk szerint a lendvai viadalon a magyar és szlovén salakszórók mellett az ausztrál Brayden McGuinness, az argentin EberAmpugnani és Cristian Zubillaga, illetve a bolgár Milen Manev is starthoz áll.

Kovács Roland (Fotó: Boros Norbert)
Kovács Roland (Fotó: Boros Norbert)

A lebonyolítási szisztéma alapján a 16 versenyző 20 alapfutamban méri össze az erejét, azaz mindenki megmérkőzik mindenkivel. Az első két helyezett automatikusan bejut a döntőbe, míg a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik pozícióban végzők a reményfutamban állnak starthoz, ahonnan az első két helyezett szintén kvalifikálja magát a fináléba. A legjobbak futamában négyen csapnak össze.

Magosi Norbert (Fotó: Boros Norbert)
Magosi Norbert (Fotó: Boros Norbert)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik