Laptörténelem filmen és papíron: megjelent a 120 év, 120 címlap könyv

2023.12.05. 22:53
Szerda reggeltől nyilvánosan látható az 1927-ből megmaradt és a lapalapítás 120. évfordulójára felújított, kedden premier előtt vetített film a szerkesztőség korabeli életéről.
A lap „születésnapi” tortáját Molnár Irina vágta fel Szöllősi György és Schmitt Pál jelenlétében (Fotó: Árvai Károly)
A lap „születésnapi” tortáját Molnár Irina vágta fel Szöllősi György és Schmitt Pál jelenlétében (Fotó: Árvai Károly)

A Monarchiában fogant, az első világháború után újjászületett és eljött az első aranykora, túlélte a második világháborút, a kommunizmust és 1956-ot, majd a rendszerváltozást is. Hívták Népsportnak, de volt Képes Sport, szimplán Sport és Nemzeti (nép)Sport is” – olvasni a 120 év, 120 címlap című könyv hátsó borítóján. A magyar sporttörténelmet egyedi módon, a sportlap címlapjai segítségével bemutató kötetet L. Pap István írta és szerkesztette, a tervezésért és a tördelésért Varga Zoltán felelt, Szabó Gábor olvasószerkesztőként, Ballai Attila lektorként működött közre, a képfeldolgozás Zalán Attila, a megjelenő infografika Dancsák András munkája.

A könyv megrendelhető az alábbi e-mailcímen: [email protected].

A jubileumi kiadványt kedden a Nemzeti Sport ünnepi ügyfélpartiján, a Madame Tussauds Budapest Dorottya utcai kiállítóterében vehették kézbe a vendégek, az est fénypontjaként pedig premier előtt levetítették az újság 1927-es készítéséről szóló filmkülönlegességet. Az eseményen részt vett Vadas Gyula egykori főszerkesztő unokája és dédunokája, Vadas Mária és Surányi-Vadas Tímea, és a filmvetítésért mondott megható köszönő szavaik után átadták a szerkesztőségnek a család ajándékaként az egykori főszerkesztőről készült festmény reprodukcióját. Szöllősi György főszerkesztő videoüzenetben köszöntötte a jelenlévőket, ugyanis egy olaszországi munkaút során a repülőgép késése miatt külföldön rekedt – végül az est végére megérkezett.Már a lapvezető jelenlétében vágták fel a lap „születésnapi” tortáját, Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, korábbi köztársasági elnök köszöntője után. Ünnepi beszédet mondott Molnár Irina, a lapot megjelentető kiadó ügyvezető igazgatója, Bíró Péter, a Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatója, Tihany Viktor, a Sportállamtitkárság kommunikációs igazgatója és Ballai Attila, a Nemzeti Sport főtanácsadója.

A lapalapítás 120. évfordulója alkalmából Szabóky Zsolt által felújított, ritka kortörténeti dokumentumnak számító alkotást szerda reggeltől láthatja a nagyközönség a Nemzeti Sport Online-on.

Legfrissebb hírek

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
6 órája

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:02

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

Boldog csalárd békeidők – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.06.26. 00:05

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55
Ezek is érdekelhetik