Tokió 2020: Én most teljesen összeroppannék – Phelps

Vágólapra másolva!
2020.03.25. 20:53
Minden idők legeredményesebb olimpikonja, Michael Phelps amerikai úszó szerint helyes döntést hozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azzal, hogy elhalasztotta a tokiói nyári játékokat, a sportolók viszont rendkívül kemény időszak elé néznek, és számunkra a mentális egészség megőrzése is nagy kihívást jelenthet.

Az NBC-nek adott interjújában a 23-szoros olimpiai bajnok elmondta, az ötkarikás játékokra való négyéves felkészülés szinte minden pillanata beleég egy sportoló agyába, ráadásul éppen ennek a végén jártak már, amikor megszületett a halasztó döntés.

„Ha velem történne ez, teljesen kiborulnék és összeroppannék a bizonytalanságtól. Az egész olyan lenne, mint egy rossz álom” – nyilatkozta a 2016-os riói játékok után visszavonuló 34 éves klasszis.

Phelps hozzátette, most a mentális egészség a legfontosabb, hiszen ismeretlen helyzetben találta magát mindenki.

Legfrissebb hírek

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
20 órája

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni

Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

„A sportolóknak joguk van politikai nyomástól mentesen versenyezni” – fontos NOB-deklaráció a 14. olimpiai csúcsértekezlet után

Egyéb egyéni
2025.12.14. 10:55

Újabb magyar vitorlázók célozták meg az olimpiai szereplést

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:49

Gyulay Zsolt: Számomra nagyon közel van már Los Angeles

Egyéb egyéni
2025.12.09. 10:25
Ezek is érdekelhetik