Jó lesz hozzá? – Szabó Gábor jegyzete

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.01.23. 23:56
Érdekes egymás mellett mosolyogva látni Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) kilencven napra – a kényszerítő körülmények hatására – hátralépő elnökét és a posztján maradó nagyfőnök több operatív feladatkörét erre a három hónapra megkapó, amolyan megbízott elnöknek kiválasztott Ursula Papandreát. A jókedv, a gondtalan arcok látványa azzal magyarázható, hogy a kép természetesen nem most, hanem 2017 májusában készült, amikor az amerikai szövetség vezetőjét – bizonyítva, hogy a női egyenjogúságot súlyemelőberkekben is komolyan veszik – megválasztották az IWF egyik alelnökének. Az Amerikában úttörő szerepe miatt a „Súlyemelés királynőjének” becézett ötszörös világbajnoki résztvevő hölgy akkor így nyilatkozott: „Milyen megtiszteltetés megkezdeni a következő négy évet egy tapasztalt és nagylelkű vezető irányítása alatt! Aján Tamás évtizedek óta gyámkodik a sportág felett, népszerűsíti és fejleszti. (...) Örülünk, hogy tagjai lehetünk ennek a családnak.”

Az ARD-dokumentumfilm okozta botrány óta viszont az IWF vezetési struktúrájának reformjáról, független vizsgálatokról, átláthatóságról, pontosabban a felsoroltak szükségességéről beszélt, és most lehetőséget kapott, hogy meg is tegye az előkészületeket. A létrejött felügyeleti bizottság vezetőjeként, kvázi ideiglenes (vagy párhuzamos...) IWF-elnökként hatással lesz a független szakértők kiválasztására, akiknek például az lesz az egyik feladatuk, hogy megállapítsák, tényleg bűzlött-e valami az ARD által emlegetett svájci számlák körül, tényleg titkosak voltak-e, és tényleg eltűnt-e ötmillió dollár.
Az IWF közleménye szerint Aján Tamás örömét fejezte ki, hogy az elnöki jogkörökkel felruházott Ursula Papandrea tevékenykedik mellette, s biztos benne, hogy kiváló munkával bizonyítja rátermettségét. Erről az jut eszembe, hogy miként a sokszor pácba kerülő dr. Bubó is mindig számíthatott Ursula nővérre, a megvádolt elnök is bízik Ursula felkészültségében, talpraesettségében. Mert noha független szakértőket vonnak be a vizsgálatokba, őket a Papandrea vezette új bizottság kéri fel, és az IWF végrehajtó bizottsága nevezi ki...

Sejthetően Aján Tamás is szeretne úgy emlékezni az érzékelhetően a sportágért, az IWF-ért és elnökéért haragvó amerikai hölgyre, ahogy a lírizáló Márai Sándor A négy évszak decemberi fejezetében gondolt vissza egy homályba vesző női alakra: „Nyilvános köszönet. Ez a nő jó volt hozzám: alig bántott.”
Legfrissebb hírek

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
16 órája

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
2025.05.06. 23:52

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 23:31

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

Minek nevezzelek? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.05.02. 08:52

Fantasztikus négyes – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 08:56
Ezek is érdekelhetik