Vívó-vb: kikapott a férfi párbajtőrcsapat a négy között

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2010.11.13. 14:10
Címkék
Nem jutott be a döntőbe a párizsi vívó-világbajnokságon a magyar férfi párbajtőrcsapat, miután 45:38-ra kikapott a négy között az Egyesült Államoktól.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Rédli András összeállítású Európa-bajnok együttes – amely tavaly ezüstérmes volt az antalyai vb-n – a második asszóban vezetett utoljára, onnantól végig az amerikaiak voltak kedvezőbb helyzetben, azt követően, hogy Somfai, majd Imre is 3:0-s vereséget szenvedett a harmadik, illetve negyedik párban. Boczkó az ötödikben 8:12-ről még két tusnyit csökkentett a hátrányból (13:15), de közben egy ütközésnél megsérült a bal térde. Fél perc volt még hátra az asszójából, amikor az eset történt, s bár tízperces ápolás után megpróbálta folytatni a küzdelmet, lépni sem bírt. Ellenfele, Bejamin Bratton sportszerűen nem támadta le, így nem változott az eredmény.

Három asszóval a vége előtt behozhatónak tűnő, négytusos hátrányban voltunk, ekkor Imre Géza Benjamin Bratton ellen lépett pástra. Imre két tusra is megközelítette ellenfelét, aki viszont elkapta a fonalat, és 29:23-nál adta át a pástot – ennél közelebb már nem is sikerült kerülni a magyar csapatnak.

Cody Mattern és Somfai Péter asszója után 34:27 volt az amerikaiaknak, így Boczkó Gábornak valóságos csoda kellett volna Weston Kelsey ellen, hogy három percnyi vívóidő alatt megfordítsa az állást. Nem sikerült, Kelsey öt tusnál nem hagyta jobban megközelíteni magát, az Egyesült Államok csapata végül 45:38-ra nyert.

A másik elődöntőben a francia válogatott 45:38-ra győzött az oroszok ellen, így francia–amerikai döntő és magyar–orosz bronzmeccs következik.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a TAO-t

Egyéb egyéni
3 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
7 perce

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
25 perce

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–Buducsnoszt Podgorica

Kézilabda
28 perce

A NEKA legyőzte a Kozármislenyt a női kézi NB I kiesési rangadóján

Kézilabda
33 perce

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
36 perce

Vitális Milán: Nagyon bosszant a kihagyott tizenegyes

Labdarúgó NB I
38 perce

Wolfsburgban is nyert, sorozatban öt sikernél jár a Dortmund

Német labdarúgás
43 perce
Ezek is érdekelhetik