Dopping-ügy: pozitív lett a kínaiak világbajnok futónője

Vágólapra másolva!
2005.11.08. 11:24
Címkék
Nem a spanyol kerékpáros, Roberto Heras a mai nap egyetlen pozitív esete, mármint dopping-ügyből kifolyólag, hiszen sorstársa lett a balsorsban Szun Jing-csie. Igaz, utóbbi ügye már a végkifejletnél tart.
Szun Jing-csie egy ideig - mondjuk két évig - nem lebegtetheti versenyen a kínai zászlót
Szun Jing-csie egy ideig - mondjuk két évig - nem lebegtetheti versenyen a kínai zászlót
Szun Jing-csie egy ideig - mondjuk két évig - nem lebegtetheti versenyen a kínai zászlót
Szun Jing-csie egy ideig - mondjuk két évig - nem lebegtetheti versenyen a kínai zászlót
A lebukott atlétanő versenyzési jogát már az A-próba ismeretében felfüggesztették.

Most viszont, hogy a B-próba is igazolta vétkességét, egyben megfosztották a Kínai Nemzeti Játékok játékokon elért második helyétől.

Szun Jing-csie – akinek ügyével kapcsolatban a helyi sportági szövetség vizsgálatot kezdeményezett - számíthat a kétéves eltiltásra számíthat.

Szun Jing-csie a Kínai Nemzeti Játékokon szerzett ezüstérmet 10 000 méteren október közepén.

Ám a finálét követően doppingtesztre került sor, amely androszteront mutatott ki a mintájában.

A jelenlegi legjobb kínai hosszútávfutónő a 2004-s félmaratoni világbajnokságon arany, a két évvel ezelőtti, Párizsban megrendezett atlétikai világbajnokságon 10 000 méteren bronzérmet szerzett.
Legfrissebb hírek

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
21 perce

Opavszky Réka Eb-ezüstérmes C–1 500 méteren

Kajak-kenu
26 perce

Alakulóban van a Falco kosárcsapatának kerete

Kosárlabda
33 perce

Tudatosan készült a visszavonulásra Vojtkó Mátyás

Jégkorong
59 perce

Curacao az utolsó pillanatban egyenlített Kanada ellen az Arany-kupában

Minden más foci
1 órája

Gera Dániel: Aki nem tud ellazulni, megfeszülni sem tud

Labdarúgó NB I
1 órája

Továbbra is pont nélkül Ádám Martin volt csapata a klub-vb-n

Klub-vb
2 órája

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik