Női BL: újabb futballünnep a Camp Nouban, a Barca ötöt szórt a Wolfsburgnak

2022.04.22. 22:03
null
A barcelonai hölgyek kiszolgálták a Camp Nou közönségét (Fotó: AFP)
A címvédő FC Barcelona világrekordot jelentő 91 648 néző előtt 5–1-re megverte a Camp Nouban a Wolfsburgot a női Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

Azt követően, hogy az FC Barcelona női labdarúgócsapatának sikerült megtöltenie a Camp Nout a Real Madrid elleni negyeddöntős párharc hazai visszavágóján (5–2) – a találkozót 91 533 néző tekintette meg a helyszínen –, a klub vezetősége úgy döntött, a Wolfsburg elleni elődöntős csata első felvonását is a legendás létesítményben rendezi meg. Hamar elfogytak a belépők a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes elleni találkozóra is, amelyre végül – a hivatalos adatok szerint – 91 648 drukker látogatott ki, több, mint korábban bármelyik női futballmérkőzésre.


A Barca női együttese 2019-ben volt először döntős a BL-ben, majd tavaly megnyerte az elitsorozatot, de a 2010-es évek két legerősebb gárdáját, a Lyont és a Wolfsburgot eddig egyszer sem sikerült legyőznie: a francia kirakatcsapattól 4–1-re kikapott a három évvel ezelőtti, budapesti fináléban, míg a német alakulattól a 2020-as elődöntőben 1–0-s vereséget szenvedett. Itt volt tehát a lehetőség a katalán hölgyek előtt, hogy újabb szintet lépjenek (még ha ez kicsit furán is hangzik, amikor egy címvédő együttesről beszélünk…).

Nagy csatára lehetett számítani, mert a Wolfsburg is jó formában futballozott az utóbbi időben, áprilisban kétszer is megverte első számú németországi vetélytársát, a Bayern Münchent (6–0, 3–1), a Camp Nouban azonban arra sem igazán volt esélye, hogy szoros meccset játsszon a Barcával.

A hazaiak a tőlük megszokottnál is agresszívebben és gólra törőbben játszottak az első félidőben, már a harmadik percben előnybe kerültek, majd a tizedikben már kettővel mentek, és a szünetben úgy vezettek 4–0-ra, hogy az UEFA szakértőinek egyöntetű véleménye volt – és ezt a statisztikai mutatók is igazolják –, a német csapat örülhet, hogy nincs még ennél is nagyobb hátrányban…

„Az első félidő egyértelműen a legjobb negyvenöt perc volt, amit valaha átéltem. Tízes skálán tízest nyújtottak a játékosok” – mondta a meccs után Jonatan Giráldez, az FC Barcelona trénere.

Caroline Graham Hansen volt csapatának talált be (Fotó: Twitter/FC Barcelona Femení)
Caroline Graham Hansen volt csapatának talált be (Fotó: Twitter/FC Barcelona Femení)

A második játékrész derekán a vendégek a születésnapos játékosuk, a 25. életévét éppen ma (pénteken) betöltő Jill Roord találatával szépítettek, ám a hajrában a tavalyi év aranylabdása, a meccs legjobbjának megválasztott Alexia Putellas még értékesített egy tizenegyest, így visszaállt a négygólos különbség a két csapat között, ami a Barca pénteki játékát látva ledolgozhatatlannak tűnik a németek számára a jövő heti visszavágó előtt.

Így gondolja ezt Tommy Stroot, a Wolfsburg vezetőedzője is: „A Barca-szurkolók már vehetik a jegyüket a döntőre. Nem túl reális azt gondolni, hogy ezt a csapatot hat–egyre le tudjuk győzni, de az biztos, hogy a visszavágót megpróbáljuk megnyerni.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FC Barcelona (spanyol)–Wolfsburg (német) 5–1
(Bonmatí 3., Hansen 10., Hermoso 33., Putellas 38., 85. – a másodikat 11-esből, ill. Roord 73.)

A MÁSIK ÁGON
Április 24., vasárnap
17.00:
Lyon (francia)–PSG (francia)

VISSZAVÁGÓK
Április 30., szombat
18.00:
Wolfsburg (német)–Barcelona (spanyol)
21.00: PSG (francia)–Lyon (francia)
A döntőt május 21-én rendezik Torinóban.

Legfrissebb hírek

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
22 órája

A kupadöntőn lesz első alkalommal VAR magyar női futballmérkőzésen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:12

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 07:10

Ez nem a La Liga: az Atlético két góllal nyert Barcelonában a BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 22:55

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 14:29

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 07:06
Ezek is érdekelhetik