BL: Weiss szerint nem szabad bedőlni Csercseszov szavainak

Vágólapra másolva!
2022.07.26. 19:01
Sztanyiszlav Csercseszov nem köntörfalazott, a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón kijelentette, az első mérkőzés eredményének tekintetében immár a szlovák bajnok a párharc egyértelmű esélyese. Kérdés, mit szól ehhez Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője egyetért-e kollégája megállapításával.
Weiss szerint nem szabad bedőlni Csercseszov szavainak
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK A SLOVAN BRATISLAVA EDZÉSÉRŐL (Fotók: Árvai Károly)
Weiss szerint nem szabad bedőlni Csercseszov szavainak A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK A SLOVAN BRATISLAVA EDZÉSÉRŐL (Fotók: Árvai Károly)

„Jól ismerem Sztanyiszlav Csercseszovot, régi barátság a miénk, tudom, hogy jó pszichológus, remek taktikus, és matematikából is felkészült – felelte lapunk felvetésére az 57 esztendős vezetőedző. – Mindketten tudjuk, mi volt Budapesten az eredmény, ebből a szempontból egyet kell értenem vele, de nem szabad bedőlnünk a szavainak. Nyilvánvalóan nem véletlenül mondta ezt, célja volt vele. De ha meg tudnám mondani, mi dönt a visszavágón, a világ legjobb edzője lennék, és máris hátradőlhetnék a székemben. Egy biztos, a magyar bajnoknak remek futballistái vannak, tudjuk, mire képesek, de nem félünk tőlük. Tiszteljük az ellenfelet, ismerjük a képességeiket, éppen ezért mentálisan is erősnek kell lennünk. Telt ház előtt lépünk pályára, kiváló hangulatban futballozhatunk. Akadnak problémák a keretben, de annyit elárulhatok, ugyanazzal a csapattál állunk fel, mint amellyel Budapesten is játszottunk.”

Myenty Abena, a Slovan suriname-i légiósa a budapesti összecsapáson (is) remekül futballozott, alig volt elveszített párharca. A szlovák bajnokcsapat belső védője szerint úgy kell folytatniuk, mintha nem is nyertek volna Budapesten.

„A nulláról indulunk. Ismét alaposan felkészültünk a Ferencvárosból, de leginkább magunkra koncentrálunk. Nem tudjuk, milyen taktikával lép pályára az ellenfél, változtat-e bármit is a hadrendjén, de mi a saját játékunkra fókuszálunk. A hétvégén pályára léptem a Trencín elleni bajnokin is, de fitt vagyok, nem érzek fáradtságot. Telt ház vár ránk szerda este, mindenki izgatottan várja a visszavágót. Nincs bennünk félsz!”

A Slovan edzésének sajtónyilvános része

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Szerda, 20.30:
Slovan Bratislava (szlovák)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Borbola Bence (szöveg), Nagy-Pál Tamás (videó), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Hatalmas meglepetés: a Kassa legyőzte hazai pályán a Slovan Bratislavát

Minden más foci
3 órája

Tizenkét éve nem szerepelt ilyen jól a Loki; Hornyákkal az egyik leggyengébb idényét futja a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
15 órája

Révész Attila: A Ferencváros nemzetközi szinten védekezik

Labdarúgó NB I
2025.12.05. 09:28

A Ferencváros kisvárdai sikerével a tabella élére állt

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 19:51

Kilencéves emlék: Molnár Gábor gólt lőtt Dibusz Dénesnek

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 07:35

Csaknem négy hónapos szünet után állhat újra a tabella élére csütörtök este a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.03. 10:33

Férfi vízilabda BL: ötméteresekkel kapott ki az FTC a Bresciától

Vízilabda
2025.12.02. 22:03

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51
Ezek is érdekelhetik