BL: Szurkolj a csapatnak, ne ülj fel a provokációnak – üzente drukkereinek a Slovan

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.26. 12:35
null
A Slovan marketingigazgatója szerint telt ház lesz a visszavágón (Fotó: skslovan.com)
Szerdán rendezik a Slovan Bratislava–Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját Pozsonyban. Óriási a készültség a szlovákoknál, Tomás Straka marketingigazgató szerint telt ház várható, de felhívta a hazai szurkolók figyelmét arra, hogy a csapatukat támogassák, és ne az ellenféllel foglalkozzanak.

A Slovan marketingigazgatója, Tomás Straka elmondta, a rendelkezésre álló 21 500 jegyből (körülbelül ezer helyre biztonsági okok miatt nem lehet jegyet váltani) több mint 20 500-at értékesítettek, így esélyes, hogy megtelik az új Téglamezei Stadion.

Straka úgy véli, azért nem adták még el az összes tikettet, mert zárt körű volt a jegyeladás. Szerinte erre azért volt szükség, hogy ne ismétlődhessen meg az 1992-es eset, amikor több ezer Fradi-szurkoló özönlötte el a hazai szektorokat. Arról nem beszélt a marketingigazgató, hogy a szlovák kommandósok tömegesen ütlegelték akkor a magyar drukkereket. A szakember hozzátette, maximális biztonsági intézkedésekkel, valamint egész stadionos koreográfiával készülnek.

Straka és a Slovan vezetősége is felhívta a drukkerek figyelmét arra, hogy szurkoljanak a csapatnak, ne pedig az ellenféllel foglalkozzanak. A klub hangsúlyozta, az ultracsoportok is hasonlóképpen gondolkodnak.

„Klubként és szurkolókként felszólítjuk a Slovan összes drukkerét, hogy ne üljenek fel a provokációnak ezen a fontos meccsen. Arra kérjük a szurkolókat, hogy tartózkodjanak a nacionalista énekektől, és ne próbáljanak nacionalista transzparenseket bevinni a stadionba. Ne dobjanak poharat vagy egyéb tárgyakat a játéktérre, mert minden ilyen akció, beleértve az ellenfél sértegetését, a stadion bezárását vonhatja maga után a következő európai mérkőzésre” – szólították fel híveiket a pozsonyiak a honlapjukon.

A Ferencváros minden vendégjegyet értékesített a visszavágóra, az FTC szurkolói a hírek szerint 800 fős különvonattal érkeznek Pozsonyba.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
Július 27., 20.30:
Slovan Bratislava (szlovák)–FERENCVÁROS (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik