Vécsei: Kit szeretnék a kupadöntőben ellenfélnek? Mindenki azt várja, hogy a Fradit mondjam...

N-P. T.N-P. T.
2024.04.24. 09:10
null
A Paks 2–1-re legyőzte odahaza Kisvárdát a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében, így a fináléba jutott, ahol a Ferencváros vagy a Nyíregyháza lesz az ellenfele. A találkozó után a paksiak középpályásával, Vécsei Bálinttal beszélgettünk, aki több mint egy év után volt kezdő hivatalos mérkőzésen.

Vécsei Bálint boldog volt, hogy kupadöntőbe jutott a Pakssal.

„Igazából ez volt a célunk ezzel a mérkőzéssel. Elég sok meccsen nem tudtunk nyerni, úgyhogy az eredmény volt a legfontosabb ma. A játék képe talán nem volt az igazi, többet kellett volna játszanunk, de az volt a fontos, hogy egy ilyen pozitív eredménnyel meginduljunk, és igazából elértük a célunkat, hiszen ott vagyunk a döntőben. Örülök, hogy újra kezdőként tudtam játszani hivatalos mérkőzésen is. Nehéz időszak volt, de úgy érzem, most minden a helyén van, és fizikálisan is rendben vagyok. A meccs közben volt egy kisebb sérülés, ami miatt nem tudtam végigjátszani, de úgy érzem, hellyel-közzel tettem a dolgom.”

Videónkban mesél arról, mekkora lökést kaphat ezzel a Paks a bajnokságra, de szóba kerül, hogy két éve már játszott kupadöntőt a Puskás Arénában még a Ferencváros színeiben, ráadásul éppen a paksiak ellen. Beszélgetünk a lehetséges ellenfelekről a fináléban (Nyíregyháza vagy Fradi), a bajnoki dobogóról és Marco Rossiról is.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
Paksi FC–Kisvárda Master Good 2–1 (1–1)
Paks, Paksi FC Stadion, 1798 néző. Vezette: Erdős
Paks: Szappanos – Vas, Kinyik, Lenzsér, Silye (Kovács K., 71.) – Osváth, Windecker (Mezei, 71.), Papp K., Vécsei (Balogh B., 80.), Hahn (Böde, 86.) – Tóth B. (Haraszti, 80.). Vezetőedző: Bognár György
Kisvárda: D. Petkovics – Cipetic, Lippai, Jovicic, Körmendi (Balogh N., 84.) – Matic, Makowski (Ötvös, 62.), Melnik (B. Nikolov, 73.) – Navrátil (A. Filipovic, 73.), Mesanovic, Szpaszics (Camaj, 62.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Papp K. (27.), Hahn (53.), ill. Matic (21.)

 

Legfrissebb hírek

A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

Labdarúgó NB I
14 órája

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
16 órája

Silye Erik a Panathinaikosz ellen nem szeretne belefutni a késbe

Európa-konferencialiga
19 órája

A rendőrség nyomozást indított a Fradiváros ügyében

Labdarúgó NB I
20 órája

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 22:37

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 17:20

Sorsoltak a Konferencialigában: a Ferencvárosnak a DAC is ellenfele lehet, ha nem jut tovább az El-ben

Európa-konferencialiga
2026.07.20. 14:33