BL: Klopp dörzsölheti a tenyerét... – Scholes nem volt elragadtatva az MU-sikertől

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.21. 12:14
null
Scholes nem fogta vissza magát (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Manchester United Cristiano Ronaldo győztes góljával 3–2-re legyőzte az Atalantát a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. A mérkőzés után az MU korábbi játékosa, Paul Scholes értékelte a látottakat – a klasszis középpályás közel sem volt olyan derűlátó, mint a legtöbb United-szurkoló. 


A Manchester United borzalmasan kezdte a mérkőzést, az Atalanta a 29. percben két góllal vezetett. Ezt követően viszont feltámadtak a manchesteriek, s a második félidőben három gólt szerezve megnyerték a találkozót.

Az MU szurkolói extázisban ünnepelték az újabb hősies BL-sikert, az egyikük a győztes gólt szerző Cristiano Ronaldót is megpróbálta letámadni a lefújás után.

Nem mindegyik manchesteri volt elragadtatva a mérkőzéstől. A United korábbi középpályása, Paul Scholes a BT Sporton beszélt arról, hogy óriási bajban lesz a Man. Utd, amennyiben így teljesít a Liverpool vagy a Manchester City ellen.

„Minden győzelmet ünnepelni kell, de az első félidő aggasztó volt számomra. Úgy néztem a meccset, hogy a Liverpoolra és a Manchester Cityre gondoltam. A két védekező középpályás egy az egyben védekezett. Ha ezt csinálják a Liverpool vagy a Manchester City ellen, a szünetre három-négy gólos hátránnyal mennek az öltözőbe” – mondta Scholes.

„A küzdőszellem nagyon jó volt, és? Így is rengeteg helyzetet kidolgozott az Atalanta. Ha valódi minőségi játékosok ellen játszottak volna, esélyük sem lett volna. Ha ez olyan briliáns győzelem volt, gyerünk, csinálják meg a Pool ellen. Jürgen Klopp az első félidő közben dörzsölhette a tenyerét…” – tette hozzá az MU legendája.

A Manchester United vasárnap a Liverpoolt fogadja a Premier League 9. fordulójában.

 


 

BAJNOKOK LIGÁJA
3. FORDULÓ
F-CSOPORT
Manchester United (angol)–Atalanta (olasz) 3–2
Manchester,
Old Trafford, 72 279 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)
Manchester United:
De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Luke Shaw – McTominay (Pogba, 66.), Fred (Matics, 87.) – Greenwood (Sancho, 73.), Bruno Fernandes, Rashford (Cavani, 66.) – C. Ronaldo. Menedzser: Ole Gunnar Solskjaer
Atalanta: Musso – De Roon, M. Demiral (Lovato, a szünetben), Palomino – Zappacosta, Freuler, Koopmeiners (Pezzella, 80.), Maehle – Pasalic (Malinovszkij, 68.) – Ilicic (Mirancsuk, 68.), Muriel (D. Zapata, 56.). Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
Gólszerző: Rashford (53.), Maguire (75.), C. Ronaldo (82.), ill. Pasalic (15.), M. Demiral (29.)

A csoport másik meccsén
Young Boys (svájci)–Villarreal (spanyol) 1–4
(M. Elia 77., ill. Y. Pino 6., Gerard Moreno 16., Alberto Moreno 89., Chukwueze 90+2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik