Tényleg szuper lesz? – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2023.08.15. 23:06

Egyik kedvenc stadionnevem a Karaiszkakisz Pireuszból (a másik a szaloniki Kaftanzoglio), talán kevesen tudják, hogy nem egy futball­sztárnak vagy főszponzornak, hanem a XIX. századi görög szabadsághősnek, Georgiosz Karaiszkakisznak állít emléket. Mindenesetre a létesítmény a helyi válogatott és az Olympiakosz otthona, méltó helyszíne tehát az idei Szuperkupának a Bajnokok Ligája és az Európa-liga legutóbbi győztese, a Manchester City és a Sevilla között.

Már csak az a kérdés, hogy maga a meccs is méltó lesz-e a szuper jelzőhöz. A megméretés fél évszázados története még a BEK és a KEK nyertese közötti (UEFA által el nem ismert) oda-vissza vágókkal kezdődött 1973-ban. Aztán jött az egymeccses lebonyolítás, a sorozatok átnevezése-cseréje (BL, UEFA-kupa, El), sokáig Monaco állandó helyszínnek számított, hogy aztán 2013-ban kontinentális körútra induljon a derbi. Budapesten, a Puskás Arénában 2020 őszén járt (a halasztást nyárról a koronavírusjárvány indukálta), szerencsére azóta majdnem minden visszatért a rendes kerékvágásba. Magának a találkozónak inkább presztízs-, mint szakmai értéke van, ez az új idény kezdete, de még az előző érdemei alapján, ritka az olyan emlékezetes csata, mint például a Barcelona és a Sevilla 2015-ös, hosszabbításos 5–4-e volt a 4–4-es rendes játékidőt követően.

Apropó, Sevilla! Az andalúziai csapat nem kevesebb, mint ötször nyerte meg az El-t, s kétszer a jogelőd UEFA-kupát, így immár hetedszer játszhat a Szuperkupáért, ám eddig csak egyszer, a 2006-os első alkalommal hódította el. Most is sokkal élesebb fény vetül a debütáló Manchester Cityre, annál az oknál fogva, hogy ha a BL-, valamint az angol bajnoki arany és az FA-kupa után ezt a trófeát, majd a klubvilágbajnoki címet is megkaparintja, amolyan „söprést” vihet végbe. Erre minden esélye megvan, hiszen uralta a hazai és a nemzetközi porondot, ráadásul szakvezetője, Pep Guardiola az ilyesmi mestere játékosként és edzőként egyaránt. Ám a foci unos-untalan ismételt aranyszabálya szerint egyetlen mérkőzésen bármi megtörténhet, úgyhogy érdeklődéssel várjuk a pireuszi találkozót, reménykedve a tényleg szuper élményben.

Egyébként meg, köztünk szólva, kicsit jobban várom a hétvégi Liverpool–Bournemouth, de még a Hoffenheim–Freiburg összecsapást is, aki tudja, melyik elit ligás klubokban szerepelnek magyar játékosok, sejti, miért.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Jönnek a svédek! – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.05. 23:25
Ezek is érdekelhetik