Talán most! – Thury Gábor jegyzete

2019.07.09. 23:51

Ha egykoron a Fradi valamelyik nemzetközi kupában itthon játszott, szurkolótábora gyakran a „Most vagy soha!” rigmussal fogadta. Aztán persze néhány drukker hozzátette: „Inkább most…” Nos, a zöld-fehérek évek óta úgy veselkednek neki a kupák selejtezőinek, hogy kijutnak az európai nagyporondra, ám rendre elbuknak a csoportkör előtt. A Thomas Doll helyére az elmúlt idény közben érkező Szerhij Rebrovtól elvárják, hogy a bajnoki aranyérem megszerzése mellett vezesse el a csapatot a Bajnokok Ligája csoportkörébe – de az sem lenne kudarc, ha az FTC az Európa-liga csoportküzdelmeiben venne részt. Tavaly az El első selejtezőköréből esett ki a gárda, a Maccabi Tel-Aviv búcsúztatta.

A Fradi a Rebrov-érában magabiztosan futballozva nyerte meg a klubtörténet 30. aranyérmét, de ahogyan Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. ügyvezetője múlt vasárnapi számunkban fogalmazott, a csapat életében az igazi értékmérő a Ludogorec elleni BL-selejtező lesz – majd a többi kvalifikációs meccs, reményeink szerint. A klub téli átigazolási politikájának is az volt a fókuszában, hogy a nemzetközi megméretésre ütőképes együttes alakuljon ki. Nos, a mag már együtt játszott a tavasszal, ehhez még hat labdarúgót igazolt a szakvezetőség. Nem zárható ki, hogy közülük Danilo Ihnatenko, Michal Skvarka és Olekszandr Zubkov szerdán a Groupama Arénában a kezdők között kap helyet – lehet, hogy Gróf Dávid is, bár ha a szintén válogatott kerettag Dibusz Dénes lép pályára, akkor sem gyengébb a magyar bajnok.

Noha gyakran hangoztatjuk, nem a pénz játszik, tény, hogy a bolgár aranyérmes kerete értékesebb, mint a Fradié. De éppen az ügyvezető hangsúlyozta, hogy az elvégzett munka és a meglévő háttér kiegyenlíti az erőviszonyokat. Volt már erre példa, ráadásul az FTC ezt éppen a saját bőrén tapasztalhatta: 2015-ben, az El második selejtezőköre előtt a játékoskerete kétszer annyit ért, mint a Zeljeznicaré, mégis a bosnyák csapat ment tovább.

Bármilyen furcsa, ez még akkor is bizakodásra adhat okot, ha tudjuk, hogy a Ludogorec az utóbbi hat évben kétszer a BL-, háromszor az El-főtáblán szerepelt.

Most vagy soha? Inkább most!

Talán.

Legfrissebb hírek

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
23 órája

Áron bácsiék – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.06. 23:14

A győri dinasztia – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.06.05. 22:53

Újratervezés 2.0 – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.04. 23:47

Nélkülük – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.06.04. 00:26

Harminc, apró szépséghibával – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.06.02. 23:20

Hegemónia – Szeleczki Róbert jegyzete

Vízilabda
2026.06.01. 23:46

A legenda – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 22:56
Ezek is érdekelhetik