BL: Arsenal-továbbjutás vagy földönkívüliek – melyikre nagyobb az esély?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.07. 15:45
A BBC szerint az Arsenalnak 33 az 1-hez (nem egészen 3 százalék) az esélye arra, hogy az első mérkőzésen elszenvedett 5–1-es vereség után továbbjut a Bayern München ellen a Bajnokok Ligájában. A portál szerint valószínűbb, hogy Lionel Messi a nyáron a Barcelonától a Manchester Cityhez szerződik, és az is, hogy 2017-ben bebizonyosodik, van élet a Földön kívül. Íme, néhány érdekesség a BBC összeállításából!

1. Messi a Manchester Citybe igazol a nyáron1. Messi a Manchester Citybe igazol a nyáron

A BBC szerint ennek 25 az 1-hez (3.8 százalék) a valószínűsége, azaz nagyobb esélyt lát erre, mint az Arsenal bravúrjára.

2. Anglia nyeri meg a 2018-as világbajnokságot.

A britek számításai szerint ennek ugyancsak 25 az 1-hez az esélye.

3. A következő James Bondot színésznő alakítja

A bűvös szám itt 16 az 1-hez (5.8 százalék) – ismét esélyesebb, mint az Arsenal feltámadása.

4. George Clooney lesz az Egyesült Államok következő elnöke

Ez azért igencsak meglepő lenne, az oddsok szerint 150 az 1-hez a mutató, azaz 0.6 százalék a valószínűség.

5. A Barcelona 0–4-ről továbbjut a Paris Saint-Germain ellen

A BBC szerint a katalánoknak 10 az 1-hez a sanszuk (9 százalék), hogy a pocsék párizsi teljesítmény után fordítsanak a BL-ben.

6. 2017-ben bebizonyosodik, létezik földönkívüli életforma

A BBC azt írja, 20 az 1-hez (4.7 százalék) az esély erre a történelmi jelentőségű eseményre, ami valószínűbbnek tűnik, mint hogy az Arsenal kiejtse a Bayern Münchent kedd este a BL-ből.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

20.45: Arsenal–Bayern München (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 1–5
20.45: Napoli–Real Madrid (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 1–3

 

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik