Videó: „Hagyjátok békén Ronaldót” – Evra üzenete a szurkolóknak

B. D. K.B. D. K.
2022.11.25. 14:11
Mint ismert, Cristiano Ronaldo viharos körülmények között távozott az angol rekordbajnok Manchester Unitedtől, korábbi csapattársa, Patrice Evra pedig egy hosszabb videóban elmondta erről a véleményét.

A „vörös ördögöket” 2006 és 2014 között erősítő 81-szeres francia válogatott balhátvéd, Patrice Evra a videója elején elárulta, hogy beszélt Cristiano Ronaldóval, és gratulált neki a portugál válogatottban nyújtott teljesítményéhez. Utána elmondta, megérti, hogy mindenki a távozásával kapcsolatban fogalmaz meg véleményt, de ezek már semmin sem fognak változtatni.

Evra szerint abba kellene hagyni, hogy a remek munkát végző Erik ten Hagot is folyamatosan a portugál sztárról kérdezik, mert a Manchester Unitednél egy játékos sem lehet nagyobb.

Ronaldo megnyilvánulásával, interjújával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az ötszörös aranylabdás – aki szerinte úriemberként távozott – a szívéből beszélt. Ő nem egy rossz ember, hanem olyan valaki, aki szereti a Manchester Unitedet.

„Nem szabad elfelejteni, hogy Cristiano mit tett a klubért, és Ten Hag mögé is be kell állni, aki most megpróbálja a megfelelő útra terelni a csapatot. Amit én kérek tőletek, srácok, az az, hogy élvezzétek az életet, hagyjátok békén Cristianót és a Manchester Unitedet is. Ha szerettétek Cristiano Ronaldót, szeressétek továbbra is őt, s ha szerettétek az MU-t, szeressétek továbbra is a klubot.”

Legfrissebb hírek

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
9 órája

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:03

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

Cristiano Ronaldo mesterhármasával nyert az Al-Naszr, 15 gólra az álomhatár – videó

Minden más foci
2026.10.29. 22:26

„A labdarúgás a szurkolóké” – C. Ronaldo üzent, miután minden idők legjobb aranylabdásának választották

Minden más foci
2026.10.29. 16:15

A gólgyártástól az üzletbirodalomig – a kétmilliárd dolláros CR7-modell

Minden más foci
2026.10.29. 11:48

Így van jól – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2026.10.28. 23:48