PL: Wilson büntetője döntött, három vereség után nyert a Newcastle

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.09.16. 20:36
null
Callum Wilson második gólját már megadták (Fotó: Getty Images)
A Newcastle United 1–0-ra megverte a Brentfordot az angol Premier League 5. fordulójának szombati játéknapján.

 

Callum Wilson volt a hős, a Newcastle United angol támadójának a góljával Eddie Howe csapata otthon tartotta a három pontot a Brentford ellen. A gól nélküli első félidő után Wilson az 58. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, azonban a találatát a játékvezető érvénytelenítette, mivel akadályozta a tizenhatoson belül Mark Flekkent, a vendégek kapusát.

Nem sokkal később az angol csatár ismét eredményes volt, ezúttal büntetőből, ezt pedig már meg is adták. Flekken Anthony Gordonnal szemben szabálytalankodott, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott. Wilson nem ingott meg, magabiztosan a kapu bal oldalába vágta a labdát.

A 80. percben újabb büntetőt ítéltek a „szarkák” javára, itt azonban a VAR közbeszólt és felülbírálta a játékvezető döntését.

Első mérkőzését hozta le kapott gól nélkül a hazai csapat ebben az idényben és feljött a 11. helyre, jelenleg pont a Brentford előzi meg.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Newcastle United–Brentford
1–0 (C. Wilson 64. – 11-esből)

SZOMBAT
Wolverhampton Wanderers–Liverpool FC 1–3 (Hvang 7., ill. Gakpo 55., Robertson 85., H. Bueno 90+1. – öngól)
Aston Villa–Crystal Palace 3–1
(Durán 88., Douglas Luiz 90+8. – 11-esből, Bailey 90+10., ill. Édouard 48.)
Fulham–Luton Town 1–0 (Carlos Vinícius 65.)
Manchester United–Brighton & Hove Albion 1–3 (Medzsbri 73., ill. Welbeck 20., Gross 53., Joao Pedro 71.)
Tottenham Hotspur–Sheffield United 2–1 (Richarlison 90+8., Kulusevski 90+10., ill. Hamer 74.)
Kiállítva: McBurnie 90+14. (Sheffield United)
West Ham United–Manchester City 1–3 (Ward-Prowse 36., ill. Doku 46., Bernardo Silva 76., Haaland 86.)

VASÁRNAP
15.00:AFCBournemouth–Chelsea (Tv:Match4)
17.30:Everton–Arsenal (Tv:Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 5 5 14– 3 +11 15
2. Tottenham Hotspur
5 4 1 13– 5 +8 13
3. Liverpool 5 4 1 12– 4 +8 13
4. Brighton & Hove Albion 5 4 1 15– 7 +8 12
5. Arsenal 4 3 1 8– 4 +4 10
6. West Ham United
5 3 1 1 10– 7 +3 10
7. Aston Villa 5 3 2 11–10 +1 9
8. Crystal Palace 5 2 1 2 6– 7 –1 7
9. Fulham 5 2 1 2 5–10 –5 7
10. Brentford 5 1 3 1 8– 6 +2 6
11. Newcastle United
5 2 3 8– 7 +1 6
12. Nottingham Forest 4 2 2 6– 6 0 6
13. Manchester United 5 2 3 6–10 –4 6
14. Chelsea 4 1 1 2 5– 5 0 4
15. Wolverhampton 5 1 4 5–11 –6 3
16. Bournemouth 4 2 2 4– 8 –4 2
17. Sheffield United 5 1 4 5– 9 –4 1
18. Everton 4 1 3 2– 8 –6 1
19. Burnley 3 3 3–11 –8 0
20. Luton Town 4 4 2–10 –8 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik