Onódi Ákos: Remegő lábbal készültem; Keleti Ágnest köszöntötte a világ

Vágólapra másolva!
2021.01.09. 23:28
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Az Aston Villa színeiben a Liverpool elleni FA-kupa-mérkőzésen bemutatkozott Onódi Ákos. A 19 évestehetséges magyar kapusbüszke rá, hogy Mohamed Szalah is megdicsérte,s az sem lényegtelen, hogy ő azelső kapus, aki az Aston Villa akadémiájának történetében tétmérkőzést játszott a felnőttek között.Borsos László interjúja.
Az Aston Villa színeiben a Liverpool elleni FA-kupa-mérkőzésen bemutatkozott Onódi Ákos.
A 19 évestehetséges magyar kapusbüszke rá, hogy Mohamed Szalah is megdicsérte,s az sem lényegtelen, hogy ő azelső kapus, aki az Aston Villa akadémiájának történetében tétmérkőzést játszott a felnőttek között.Borsos László interjúja.

Keleti Ágnest köszöntötte a világ. A 100. életévétszombatonbetöltő, a világ legidősebb élő olimpiai bajnokának Orbán Viktor magyar és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök mellett számos hazai és külföldi sportoló és sportvezető küldte el jókívánságait – az ötszörös olimpiai bajnok tornász az MSÚSZ életműdíját is megkapta.Kohán Gergely összeállítása.

Előre, támadás! Kedvező fordulatot hozott Pakson az edzőváltás: Bognár György irányításával bátor és közönségvonzó játékkal lépegetett előre a tabellán a csapat. Zombori András őszértékelője.

Nem tudott személyesen elbúcsúzni Varga Roland. A kék-fehérek szélsője sokat köszönhet a Ferencvárosnak, de izgatottan várja az előtte álló új feladatokat. BorbolaBence interjúja.

„Szabad kezet kaptam” – mondja Hornyák Zsolt. Volt időszak, amikor úgy érezte a szakvezető, fel kell ajánlania a lemondását, de a folytatás mellett döntött, és abban bízik, az elvégzett munka esélyt ad az előrelépésre. A Puskás Akadémia edzőjét Zombori András kérdezte.

Bokaműtét, koronavírus és szívizomgyulladás – nehézségekkel teli esztendőt zárt Határ Bernadett. A magyar női kosárlabda-válogatott és a Sopron magasembere igyekszik minél gyorsabban visszaszerezni az erejét, és segíteni a válogatottnak. Győri Ferenc írása.

Történelmet írhatnak.A hölgyekhez hasonlóan a férfiaknál is biztosan új név kerül felaz Évsportolójagyőzteseinek listájára, ráadásul a teniszező Fucsovics Márton mellett két futballista, Szoboszlai Dominik és Gulácsi Péter a jelölt, s mivel csapatsport képviselője korábban még sohasem győzött, ők duplán történelmet írhatnak.Bodnár Zalán háttéranyaga.

Legfrissebb hírek

Erős és agresszív védekezés kell a dánok ellen; Szoboszlai „majdnem” győztes gólja Leedsben

E-újság
20 órája

12 év után ismét vb-negyeddöntős a magyar női kézilabda-válogatott!; Kylian Mbappé és Erling Haaland szembekerül a futball-vb csoportkörében

E-újság
2025.12.05. 23:45

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni; Norris elismeri, neki van a legtöbb vesztenivalója a „vb-finálén"

E-újság
2025.12.04. 23:50

Vignjevics: Háromszor veszítettem Rebrov ellen egy nullára, az őrületbe kergetett; kéziseinknek a románok sem jelentettek akadályt

E-újság
2025.12.04. 00:26

Kézi-vb: jönnek a románok!; Gasper Okorn: Nem számolgatunk…

E-újság
2025.12.03. 00:40

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
2025.12.01. 23:40

Talpra állt a Fradi és a Liverpool; Továbbra is térképen a magyar short track!

E-újság
2025.11.30. 23:45

Nagy Zsolt 200. élvonalbeli meccse következik; Somogyi Ádám: Tudunk ennél is jobban játszani

E-újság
2025.11.29. 23:55
Ezek is érdekelhetik