Liverpool: marad a 10 meccses eltiltás, Suárez nem fellebbez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.26. 15:08
null
Suárez úgy érzi, tanul az eltiltásból (Fotó: Action Images)
Nem fellebbez az angol Labdarúgó-szövetség (FA) eltiltása ellen Luis Suárez. A Liverpool uruguayi támadójának így 10 meccset kell kihagynia azért, mert a Chelsea elleni bajnoki mérkőzésen (2–2) megharapta a londoniak védőjét, Braniszlav Ivanovicsot.



Suárez ugyan a mérkőzés után bocsánatot kért, ám klubja, a Liverpool is megbüntette a 26 éves csatárt, akire az angol szövetség is lesújtott.

A 10 meccses eltiltás azonnali hatállyal érvénybe lép, így a Premier League góllövőlistájának második helyezettje ebben az idényben már nem játszhat, míg a következő szezon elején hat összecsapást kell kihagynia. Az uruguayit korábban már eltiltották harapásért: 2010 novemberében, még Ajax-játékosként a PSV-t erősítő Otman Bakkalt „kóstolta meg”, akkor hét mérkőzést kellett kihagynia.

Liverpoolos időszaka alatt sem ez az első súlyos büntetése: 2011 decemberében nyolc találkozót kellett kihagynia – a 40 ezer fontos pénzbírság mellett –, mert rasszista megnyilvánulásokkal illette Patrice Evrát, a Manchester United védőjét.

Suárez a pénteki döntése után kiadott egy nyilatkozatot, amelyben még egyszer elnézést kért a történtekért, és megmagyarázta, hogy miért döntött úgy, nem fellebbez.

„Őszintén sajnálom ezt az incidenst. Remélem, minden ember, aki megsértve érzi magát, elfogadja a bocsánatkérésem, és ismételten személyesen is elnézést kérek Braniszlavtól. Tudom, hogy azok a dolgok, amik Angliában történnek velem, segítenek abban, hogy javuljon a magatartásom a pályán. Mostantól csak arra szeretnék koncentrálni, hogy jobb futballista legyek.

Szeretném elmagyarázni, azért döntöttem úgy, hogy nem fellebbezek – holott a tízmeccses eltiltás jóval több, mint azok az esetek, amelyekben korábban súlyos sérülések is történtek –, mert tudomásul veszem, hogy a cselekedetem elfogadhatatlan a futballpályán, és nem szeretnék rossz benyomást kelteni. Szeretnék tanulni abból, ami az elmúlt két és fél évben történt velem. Sok dolgot mondtak és írtak rólam, de én csak szeretném a legjobbamat nyújtani. Remélem, hamarosan visszatérhetek.”

Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik