Anglia: Kerkez Milos kezdő, Szoboszlai Dominik csere lehet

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2023.09.27. 08:42
null
A Premier League-ben mindig játszik Szoboszlai Dominik, a Ligakupában szerdán lehet, hogy pihen (Fotó: Imago Images)
A Premier Legaue két magyar légiósa is érintve lesz az angol labdarúgó Ligakupa 3. fordulójában, de amíg az AFC Bournemoutht erősítő Kerkez Milos a kezdőbe várható, a liverpooli Szoboszlai Dominik feltehetően a kispadon kezdi a mérkőzést.

 

A héten indul be igazán az angol Ligakupa idei küzdelemsorozata, mert ugyan augusztus végén a Premier League azon tizenkét csapata, amely nem indult az európai kupákban már beszállt a küzdelembe, az igazi nagyágyúk csak most kapcsolódnak be. Itt kell megjegyezni, hogy az említett tucatból három PL-csapat már el is vérzett, igaz, kettő élhet azzal a mentséggel, hogy szintén élvonalbeli ellenféllel mérkőzött – a Nottinghamet a Burnley, a Tottenhamet a Fulham búcsúztatta –, így egyedül a Sheffield United került a szamárpadra, miután a harmadosztályú Lincoln City ejtette ki.

A harminckettő között többek között olyan rangadót rendeznek, amelyet jelenleg a Bajnokok Ligája főtábláján is megvívhatnának (már ha összekerülhetnének egy nemzetbeli csapatok), a Newcastle vendége ugyanis a Manchester City lesz. Magyar szempontból viszont sokkal izgalmasabb, hogy mi vár Szoboszlai Dominikra, illetve Kerkez Milosra. Papíron mindkét játékos továbbjutásra készülhet, tekintve, hogy egyaránt a másodosztályból kaptak ellenfelet, és mindkettőjük csapata hazai pályán játszik.

Szoboszlai Liverpoolja a Leicestert látja vendégül, amely a 2016-os bajnoki cím után végül a tavalyi idényben pukkadt ki teljesen, és csúszott vissza a második vonalba. A jelek szerint azonban nem szándékozik huzamosabb időt ott tölteni, a Championship tabelláját nyolc forduló után hét győzelemmel és egy vereséggel vezeti, azaz hiába az osztálykülönbség, a Liverpool nem veheti félvállról a meccset (még akkor sem, ha a felkészülési időszakban, július 30-án Szingapúrban a Liverpool 4–0-ra legyőzte a Leicester Cityt – a szerk.). Ezzel együtt meglepő lenne, ha a magyar válogatott csapatkapitánya kezdene (vagy egyáltalán játszana, ha kedvezően alakul az eredmény), a lehetőségekhez mérten rövid liverpooli keretet ugyanis már a szombati, Tottenham elleni bajnoki rangadóra is hangolni kell.

Kerkez Milos (Fotó: AFP)
Kerkez Milos (Fotó: AFP)

Az AFC Bournemouthnál más a helyzet, a csapat krónikus győzelemhiányban szenved – idénybeli egyetlen sikerét épp a Ligakupában, a Swansea ellen érte el (3–2), a Premier Legaue-ben három döntetlen mellett három vereség a mérlege, ráadásul az előző idényt is négy fiaskóval zárta, tehát az utóbbi tizenegy tétmérkőzéséből csak egyet nyert meg. Persze, lehet, hogy a Championshipben a 20. helyen szerénykedő Stoke City ellen tartalékol valamelyest Iraola menedzser, ám valószínűbb, hogy a támadásépítésben jeleskedő Kerkezt az első perctől beveti.

ANGOL LIGAKUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
A szerdai program
20.45:
Aston Villa–Everton
20.45: Blackburn (II)–Cardiff (II)
20.45: AFC Bournemouth–Stoke (II)
20.45: Brentford–Arsenal
20.45: Chelsea–Brighton
20.45: Fulham–Norwich City (II)
20.45: Lincoln (III)–West Ham United
20.45: Liverpool–Leicester City (II) (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
21.00: Newcastle United–Manchester City (Tv: Match4)
A keddi eredmények
Bradford City (IV.)–Middlesbrough (II.) 0–2
Exeter (III.)–Luton 1–0
Ipswich (II.)–Wolverhampton 3–2
Mansfield Town (IV.)–Peterborough (III.) 2–2
Port Vale (III.)–Sutton United (IV.) 2–1
Salford City (IV.)–Burnley 0–4
Manchester United–Crystal Palace 3–0

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
3 órája

„A jövőben mindenképpen az egyik vezetőnknek kell lennie” – Iraola Szoboszlai Dominikról

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:39

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

Jerzy Dudek: A jövőben Szoboszlai lehet a „vörösök” csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.07.18. 07:17

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07

A Liverpool bejelentette, hosszabbított Szoboszlai Dominikkal

Légiósok
2026.07.17. 16:05

Szoboszlai Dominik új szerződést kap a Liverpoolnál, közel az aláírás – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.16. 14:57