PL: Alli távozhat a Spursből, a PSG bejelentkezett érte – sajtóhír

CS. M.CS. M.
2020.09.21. 13:15
null
Alli távozik Londonbol? (Fotó: AFP)
Brit sajtóértesülések szerint Dele Alli, a Tottenham Hotspur 24 esztendős játékosa hamarosan távozhat Londonból, ráadásul a Paris Saint-Germain már be is jelentkezett érte – José Mourinho azonban továbbra is számol vele.

 

A harminchétszeres angol válogatott Alli az elmúlt években meghatározó alakja volt a Spurs kezdő tizenegyének, ráadásul José Mourinho tavalyi érkezéskor kiváló formába lendült – ezt azonban nem tudta fenntartani.

Alli jelenleg nem számít kulcsjátékosnak a Tottenhamnél, az első két fordulóban csupán egy félidőt töltött a pályán, még az Everton elleni első fordulós mérkőzésen. A múlt csütörtöki Európa-liga-selejtezőn és a hétvégi bajnokin már a keretbe sem fért be.

Az Amazon Tottenhammel foglalkozó sportdokumentum-sorozatából már kiderült, hogy Mourinho lustának tartja Allit, de mellőzését ez idáig nem indokolta. A portugál tréner a Southampton elleni vasárnapi bajnokit követően beszélt válogatott játékosa jövőjéről a Spursben.

„Természetesen számolok vele a továbbiakban is. Egyensúlyt szeretnék a keretben, és ő is a kirakós egyik darabja. Kedden játszani fog a ligakupában, hiszen friss – ez egy remek lehetőség lesz számára, hogy bizonyítson. Motivációt kell szereznie abból, ha pár alkalommal kimarad a meccskeretből. Rendkívül sok játékosunk van, rotálnom kell őket, ami nem könnyű számomra” – mondta Mourinho.

A BBC Sport ugyanakkor úgy tudja, hogy Alli fontolóra vette a távozást, a 2020-as Bajnokok Ligája-döntős Paris Saint-Germain pedig már be is jelentkezett érte. Az angol játékos piaci értékét a Transfermarkt 64 millió euróra becsli.

Legfrissebb hírek

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Sikeres volt a műtét, Kvarachelia megkezdheti a rehabilitációt

Francia labdarúgás
2026.10.27. 16:08

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17

A zavargások miatt elhalasztották a PSG–Lyon rangadót – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.10.23. 15:42

Dupla Tízes: „Ez a PSG jobb, mint a triplázó Real Madrid” – Bajnokok Ligája-kibeszélő

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 17:53