Anglia: skót menedzserben látják az ambíciót az arabok

2012.12.28. 00:21
Alex McLeish, többek között a skót válogatott, a Rangers, a Birmingham City és az Aston Villa korábbi menedzsere vette át a másodosztályú Nottingham Forest irányítását Angliában. Az 53 éves szakember a december 26-án, a Leeds United elleni 4–2-es győzelem után menesztett, a csapatot összesen öt hónapig irányító Sean O’Driscoll helyét veszi át a klubnál. 
„Sean nagyon nehéz helyzetben vette át a klubot, és nagyon balszerencsésnek érezheti magát, hogy elveszti a munkáját, mikor mindössze egy pontra vagyunk az első hattól. De a januári átigazolási időszak közeledtével úgy véltük, eljött az idő a váltásra. Ambiciózus menedzsert keresünk, élvonalbeli tapasztalattal” – tudatta korábban közleményében Favaz al-Haszavi klubelnök, és csütörtökre kiderült: McLeish a nagy fogás.A skót menedzser legutóbb az Aston Villánál dolgozott, ahonnan 11 hónap munkája után az elmúlt idény végén bocsátották el. A szakember pénteken már edzést vezényel a csapatnak, szombaton pedig ő irányítja a Forestet a Crystal Palace elleni mérkőzésen.McLeish a 8. helyen veszi át a kétszeres BEK-győztes Nottinghamet, amelynek célkitűzése a feljutás az élvonalba a Championshipből.
Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
22 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Lampard megkönnyebbülhet, megvan a Coventry első győzelme a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.19. 20:34