Anglia: Hodgson csodálja a brazil edzésmódszert és technikát

MTI MTIMTI MTI
2012.11.28. 12:43
Roy Hodgson, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csodálja, ahogy Brazíliában tréningeznek a futballisták.

A 65 esztendős szakember Rio de Janeiró-i látogatása alkalmával ismerkedett meg a dél-amerikaiak edzésmódszerével, amikor a strandon felfedezte, ahogy két játékos gyakorolta a labda levegőben tartását.

„Megálltam, mert kíváncsi voltam, meddig tudják fejjel és lábbal adogatni egymásnak a labdát, anélkül, hogy az a földre esne – mesélte Hodgson egy riói konferencián. – Tizenkét perc után feladtam, és továbbsétáltam. Amikor visszafelé mentem, még mindig ugyanazt csinálták.”

Az angol kapitány hozzátette, hazájában a futballisták csupán öt-tíz percet szánnak a hasonló, technikai tréningre, aztán játszani akarnak.

„Ez jól mutatja az angolok és a brazilok hozzáállásbeli különbségét, és talán arra is magyarázatot ad, miért Brazília a sportág ötszörös világbajnoka, miközben Anglia a 'kilencvenhatos Európa-bajnokság óta világversenyen nem jutott tovább a negyeddöntőnél.”

Hodgson úgy fogalmazott, nem tudja, hogy a következő tíz évben az angolok utolérik-e a brazilokat, de abban biztos, hogy honfitársainak javulniuk kell.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22