James tripla-duplával intézte el a Chicagót

Vágólapra másolva!
2010.04.26. 07:45
null
Jamest (labdával) nem tudták feltartóztatni a Chicago védői (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a Carlos Boozer vezette Utah Jazz 117–106-ra megverte a Denver Nuggets csapatát, ezzel 3–1-es előnyre tett szert az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. A San Antonio Spurs szintén növelte előnyét a Dallas Mavericksszel szemben, míg a Miami Heat szépített a Boston Celtics elleni párharcban. A Cleveland Cavaliers a tripla-duplát elérő, szenzációsan játszó LeBron James vezérletével nyert a Chicago Bulls ellen.  

A Utah Jazz második, hazai pályán játszott mérkőzését is megnyerte a Denver Nuggets ellen a Nyugati főcsoport negyeddöntőjében, és helyi idő szerint szerda este továbbjuthat a párharcból, ha győz riválisa vendégeként. A Jazz 117–106-os győzelmének fő letéteményese a 31 pontot és 13 lepattanót jegyző Carlos Boozer volt, de nem szabad elfeledkezni Deron Williamsről sem, aki szintén dupla-duplát ért el a mérkőzésen (24 pont, 13 assziszt).

A Utah az első három negyedben teljesen irányítása alatt tartotta a meccset, így 18 pontos előnyről kezdhette az utolsó játékrészt, ám a Denver (elsősorban Carmelo Anthony tripláinak köszönhetően) visszakapaszkodott 113–106-ra – de ezzel el is lőtte puskaporát. A mezőny legeredményesebbje a 39 pontot szerző Anthony lett.

A főcsoport másik mérkőzésén George Hill csillogott: a San Antonio Spurs 23 éves játékosa hat próbálkozásból öt hárompontost helyezett el a Dallas Mavericks gyűrűjében, és 29 pontjával ő volt csapata legeredményesebb játékosa. (A Spurs utóbbi 41 playoffmeccsén mindig a Tim Duncan, Manu Ginóbili, Tony Parker hármasból került ki a csapat pontkirálya.)

A vendégek jól játszottak a második és a negyedik negyedben (sorrendben 31 és 30 pontot szereztek), de az első és a harmadik játékrészben összesen 28 pontra voltak képesek, és ez megpecsételte sorsukat. Ráadásul ez a vereség könnyen a kiesést is jelentheti, hiszen a Dallas még sohasem tudott továbbjutni 3–1-es hátrányból.

A Keleti főcsoportban a Miami Heat szépített a Boston elleni párharcban (101–92), igaz, a Celtics 3–1-es előnye még mindig magabiztosnak mondható. A Heat és a mezőny legjobbja Dwyane Wade volt: a  Miami csillaga 46 pontot dobott, ebből 30-at a meccs második félidejében. A Heat sokáig bajban volt (71–77 a harmadik negyed után), de a negyedik negyedet egy 25–8-as szériában nyitotta, az önkívületben játszó Wade pedig 19-et szórt a záró játékrészben. A 46 ponttal Wade beállította playoffbeli karriercsúcsát, a Boston legeredményesebbje Rajon Rondo volt 23 ponttal, őt Kevin Garnett (18), Paul Pierce (16) és Ray Allen (15) követte.

A Cleveland Cavaliers könnyed győzelmet aratott Chicagóban: a Cavs a tripla-duplát elérő, szenzációsan játszó LeBron James (37 pont, 12 lepattanó, 11 assziszt) és Antawn Jamison (24 pont) vezérletével nyert a Bulls ellen.

A Cavaliers már félidőben is tíz ponttal vezetett, miután remek támadójátékkal előnyt kovácsolt a második negyedben, majd a harmadik játékrészben 37 pontot szórt, és végleg ellépett a chicagóiaktól.

James ezúttal kívülről is kitűnően célzott (6/9 a hárompontosvonalon túlról), s gyakorlatilag azt csinált, amit akart. A Chicago legjobbja a nagyon erős dupla-duplával jelentkező Joakim Noah (21 pont, 20 lepattanó) volt. A párharcban a Cleveland 3–1-re vezet.

 

 NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Miami Heat (5.)–Boston Celtics (4.) 101–92
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Boston javára
Chicago Bulls (8.)–Cleveland Cavaliers (1.) 98–121
A párharc állása: 3–1, a Cleveland javára
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
San Antonio Spurs (7.)–Dallas Mavericks (2.) 92–89
A párharc állása: 3–1, a San Antonio javára
Utah Jazz (5.)–Denver Nuggets (4.) 117–106
A párharc állása: 3–1, a Utah javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik