BACSKAI JÁNOS 2011.01.02 18:32 Frissítve: 2015.03.31 02:04

Kacsa, Kakas, két Pitbull és Egér is szögre akasztotta

Miután kihevertük a karácsonyi üdvözlő versikék és ünnepi ételek okozta kulturális és kulináris sokkot, kitöröltük a nyálasabbnál borzalmasabb, boldogságot kívánó kínrímes üzeneteket emailfiókjainkból, és megesküdtünk, hogy FW-t legközelebb csak futballmenedzser-játékokban akarunk látni, különben fenyőfa-farigcsáló baltánkhoz kapunk és bekerülünk a világsajtóba szűkebb pátriánk kárára elkövetett rémtettekkel, itt az ideje, hogy számba vegyük éves veszteségeinket. Természetesen futballszakmai szempontból, azaz sorra vesszük, mely nevesebb labdarúgók vonultak vissza 2010-ben. Háromrészes sorozatunk második darabját olvashatják alant.


Abbondanzieri (balra), Davids (középen) és Ayala is visszavonult 2010-ben (Fotó: Action Images)

Mohamed el-Diaja

Kezdjük sorozatunk második részét egy olyan kapussal, akit válogatottbeli szereplése tett világszerte közismertté: a nyúlánk futballista a FIFA számításai szerint 178 (mások szerint 181) alkalommal szerepelt a szaúdi nemzeti csapatban, ezzel világrekorder. 1990 és 2008 között védte a „Sivatag fiainak" kapuját, négy világbajnokságon is megfordult, ezeken tíz mérkőzésen lépett pályára, és negyedszáz gólt kapott. Ez utóbbi is világrekord, bár ennek aligha örvend. Az 1972-ben napvilágot látott el-Diaja első profi klubja az el-Tae volt, majd 1999-ben az el-Hilalba igazolt, 1.75 millió dollárért (kapusért kifizetett rekordösszeg volt ez a kontinensen), innen is vonult vissza 2010 nyarán. Őt tartják minden idők egyik legjobb ázsiai kapuvédőjének. Az egykoron a kézilabdával kacérkodó el-Diaja a nemzetközi labdarúgás világába az 1989-es U17-es világbajnokságon robbant be, amikor a torna aranyérmese és legjobb kapusa lett. 1996-ban kontinensbajnokságot nyert a szaúdiakkal, a sikerben több tizenegyes kivédésével oroszlánrészt vállalt. Fénykorában, 2001-ben kis híján a Manchester Unitedbe igazolt, de végül hiába egyezett meg mindenben a két klub, az ázsiai játékos nem kapta meg a munkavállalási engedélyt. A 2002-es vb-n nyolc gólt kapott a németektől, az 1999-es Konföderációs-kupán ugyanennyit a braziloktól. Az 1994-es világbajnokságon a torna legfiatalabb kapusaként ténykedett, 2006-ban hiába volt a keret tagja, pályára már nem léphetett. El-Diaja igazi futballistacsaládból származik: több testvére is neves labdarúgó volt, Abdullah nevű bátyja több mint nyolcvanszoros válogatott kapus. Maga még nagyobb fölénnyel vezethetné a válogatottsági örökranglistát, ha 2003 és 2005 között nem csak elvétve szerepel a nemzeti csapatban.


A SIVATAGOK LEGJOBB KESZTYŰS EMBERE
 

Roberto Abbondanzieri

A „Kacsa" a 2000-es évek talán legnépszerűbb, de mindenképpen legmegbízhatóbb argentin kapusa volt, 2004 és 2009 között 49 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. Roberto Abbondanzieri a Rosário Central neveltje, innen igazolt 1996 elején, 23 évesen a Boca Juniorshoz, ahol aztán Carlos Navarro Montoya és Óscar Córdoba örökébe lépve főszerepet kapott a klub századforduló körüli diadalmenetében, amelynek során tucatnyi trófeával gazdagodott az egyesület székháza. Carlos Bianchi, majd Óscar Tabárez kezei alatt 2000 és 2003 között háromszor is Libertadores-kupa-győztes lett, olyan társak mögött, mint Nicolás Burdisso, Fabricio Coloccini, Walter Samuel, Rolando Schiavi, Juan Román Riquelme, Mauricio Serna, Guillermo Barros Schelotto, Rolando Schiavi, Carlos Tévez, Abel Balbo vagy Martín Palermo, edzéseken pedig többször is kapura lőtt neki Waltner Róbert. A nemzeti csapat első számú portásaként szerepelt a 2004-es Copa Americán, ám mágikus büntetővédéseit nem villantotta meg a brazilok elleni döntőbeli szétlövésben. Sokáig hűségesen ragaszkodott szeretett Bocájához, mint a Pál utcai fiúk, miközben válogatott klubtársai sorra áttették székhelyüket Európába. „Kacsa" nem szerepelt ugyan a 2005-ös nyári Konföderációs-kupán, de a világbajnoki selejtezők során alapember volt, az örök rivális brazilok ellen egyenesen világklasszis teljesítményt nyújtott. Megőrizte helyét German Luxszal, a szövetségi kapitány José Pekerman kedvencével szemben is, és bár a felkészülési mérkőzéseken bakizott hébe-hóba, alapember volt a németországi megatornán, ahol végül nem okozott csalódást. A vb után a Getaféhez igazolt, 1.5 millió euróért. Vén kontinensbeli karrierjét nagyban segítette, hogy időközben argentin-olasz kettős állampolgár lett, 2002-ben változtatva meg nevét az eredeti Abbondancieriről Abbondanzierire. „El Pato" három és fél idényt töltött itt, kiválóan védett, 2007-ben az Év kapusa lett Spanyolországban, és a válogatottban is alapember maradt, egészen addig, amíg a dél-afrikai világbajnokság selejtezőinek félidejében súlyosan meg nem sérült. Mire felépült, Alfio Basilét Diego Maradona váltotta, aki egyszer sem hívta be keretébe hősünket. Aki 2009 elején, már 37 évesen, visszatért a Bocához, ahonnan 2010 februárjában, egy újabb Libertadores-kupa-arannyal tarsolyában egy meglepő transzfer keretében a brazil Internacionalhoz igazolt. Innen is vonult vissza a 2010-es klubvilágbajnokságot követően. Legjobb formáját 2003-ban mutatta: a Milan elleni Világkupa-döntőben két tizenegyest is kivédett, év végén pedig őt választották meg Dél-Amerika legjobb kapusának. Az IFFHS, a labdarúgás statisztikai tótumfaktuma négy alkalommal is az év legjobb tíz kapusa közé rangsorolta, sőt, az elmúlt tíz esztendő nyolcadik legkiválóbb kapuvédőjét is az argentinban tiszteli a német szervezet, amely szerint az elmúlt 24 évben pedig csak Sergio Goycochea volt jobb nála honfitárs kollégái közül.


ABBONDANZIERI LEGEMLÉKEZETESEBB PILLANATAI
 

Sávio

Magyarországon teljes médiacsend övezte azt a tényt, hogy a kiváló brazil bal oldali középpályás, Sávio Bortolini Pimentel szakított 2010 szeptemberében klubjával, az Avaíval, és – hacsak meg nem gondolja magát – ez azt jelenti, hogy az 1974-ben napvilágot látott játékos profi karrierje véget ért. A „szőke ördög" (szőkesége természetesen brazil viszonyok között értendő) kiváló cselező készségéről és technikai tudásáról volt közismert. Furcsa módon csak 26 éves koráig játszhatott a válogatottban, addig viszont, az olimpiai csapatot is ideszámítva, 38 mérkőzésen 19-szer volt eredményes. Az 1996-os ötkarikás játékok alkalmával pályára lépett a magyarok ellen a Dida – Zé Maria, Ronaldo Guiaro, Aldair, Roberto Carlos – Zé Elias, Flávio Conceicao, Juninho Paulista, Rivaldo (Amaral, 74.) – Bebeto, Ronaldo (Sávio, 74.) összeállítású, piskótának semmiképpen sem aposztrofálható selecaóban. A Flamengo saját nevelésű játékosa egy év múlva a Real Madridhoz igazolt, egyes források szerint rekordösszegért, mások szerint három vagy négymillió mai euróért. Háromszoros Bajnokok Ligája-győztes lett, és a kispadról beszállva is rendre lendíteni tudott a királyi gárda játékán, de 2002-re kiszorult a keretből is: előbb kölcsönadták a Girondins Bordeaux-nak, majd ingyen a Real Zaragozához távozhatott. Itt megmutatta, hogy korai még leírni őt, majd 32 évesen hazatért a Flamengóba, de harmadik Realja, a Sociedad másfél millió euróért visszacsábította Spanyolhonba. Később gyors vetésforgóban megfordult a Levantében, a brazil Desportiva Capixabában és a ciprusi Anorthosziszban is, majd egy féléves munkanélküliséget követően az Avaíban futballozott levezetésképpen 2010 januárja és szeptembere között. Az 1996-os Arany-kupa ezüstcipőse részt vett az egy évvel korábban rendezett Copa Américán is. Utolsó válogatott mérkőzését 2000-ben vívta: egy Uruguay elleni vb-selejtező volt hattyúdala a nemzeti csapatban. Anno a Flamengóban aprócska termete és madárcsontozata miatt különleges hízókúrára fogták, akár csak az egyesület két korábbi sztárját: Zicót és Bebetót.

SÁVIO-GÓLOK
 

Joseba Etxeberria  

Egy másik szélső, a spanyol, pontosabban baszk Joseba Andoni Etxeberria Lizardi (és Diaz Védó, az ám...) viszont nagyon visszavonult: az Athletic Bilbao ikonikus játékosa igen fiatalon, mindössze 32 esztendősen akasztotta szögre cipőjét. A villámléptű Etxeberria a Real Sociedad neveltje, és a spanyol futball nagy ígéreteként, 1995-ben, az U21-es világbajnokság aranycipőjével tarsolyában 5.5 millió dollárért igazolt Bilbaóba. Korábban egyetlen spanyol 18 éven aluli fiatalért sem fizettek ennyit. Nem klasszikus középcsatárként is megbízhatóan termelte a gólokat (legmesszebb a 2002-2003-as idényben jutott, 14 bajnoki találatig, ezzel a góllövőlista hatodik helyén végzett, Samuel Eto'óval holtversenyben, megelőzve például Fernando Torrest, Walter Pandianit, Javier Saviolát és saját csapatársát, a középcsatár Ismael Urzáizt), sokáig viselte a csapatkapitányi karszalagot is. A felnőtt válogatottban 1997-ben mutatkozott be a románok ellen, góllal, majd három alkalommal is pályára lépett az 1998-as világbajnokságon, menet közben beverekedve magát a kezdőbe. A 2000-es kontinenstornán már gólt is szerzett, ráadásul győztest, a szlovénok ellen, de a 2002-es vb-re nem került be a keretbe. Mérgében élete két legjobb idényét produkálta, a 2004-es Eb-ről már nem is maradt le. Portugáliában viszont nem remekelt, meg is sérült, és ezzel véget ért válogatottbeli karrierje, 53/12-es mutatóval. „Kakas" karrierje innentől leszálló ágba került, kissé korán talán, hiszen egyre kevesebbet játszott, és egyre kevesebb gólt ért el. Előre beharangozott utolsó idényében már csak hét bajnokin kapott szerepet, a végsőt május 15-én vívta, a Depor ellen. Lecserélésekor álló ovációval mondtak hálát a San Mamés-stadionban a szurkolók a szélső ott töltött 15 idényért, a piros-fehér színekben lejátszott 514 mérkőzésen elért 104 találatért. „Véget ért egy 15 évig tartó álom" – summázta a napot a futballista.

ETXEBERRIA FANTASZTIKUS BÚCSÚMÉRKŐZÉSE
 

Dmitrij Hohlov

Az orosz válogatott egyik legnagyobb alakja jelentette be visszavonulását október 16-án a Radio Sport a „Mi kell a nőnek?" című műsorában, ugyanis Dmitrij Hohlov több mint félszázszor lépett pályára a szbornajában, és szép európai karriert is befutott. A krasznodari születésű, kiváló felépítésű középpályás a CSZKA Moszkvában lett ismert és válogatott futballista, fiatal korában pedig lelkes metálos volt, sokáig hosszú hajjal rótta Krasznodar utcát és a gyepet. A kritikusai által túlságosan is halvérűnek tartott Hohlov az 1996-os kontinenstornán válogatottja legjobbja volt, ezért is tett érte komoly ajánlatot a Barcelona, végül kedvenc edzője, Alekszandr Tarkanov a Torpedó Moszkvához csábította. Pár százezer dollárért szerezte meg innen a PSV, ahol hiába játszott jól az orosz, mégis eladták a Real Sociedadnak, igaz, másfél millióért. 1999 és 2003 között futballozott itt Hohlov, a nemzeti csapatban is alapember maradt, megfordult a 2002-es világbajnokságon. A Xabi Alonsót sokáig a kispadra szorító Hohlov pár nappal harmincadik születésnapja után ingyen hazatért a Lokomotív Moszkvába, majd folytatva túráját az orosz fővárosban, a Dinamóhoz írt alá 2006 elején. Bár akad még pár moszkvai egylet, mégis innen vonult vissza, de úgy, hogy az utánpótlásról idejekorán gondoskodott: 1993-ban született fia, Igor egy másodosztályú moszkvai (mi más) gárdában, a Nyika Moszkvában profiskodik.

Éric Carriere 

A törékeny termetű, vékonyka gall középpályás egy nem mindennapi karriert (Nomen est omen, ugyebár) futott be, lévén 23 éves korában még egy területi ligában játszadozott kedvtelésből, mert elvégezte először az egyetemet, csak azután kezdett el komolyabban foglalkozni a sportolással. Már matematikusként lett profi a Nantes-nál, és izmai nem is bírták a hirtelen jött terhelést. Speciális kezelésre kellett járnia, amelyek végül olyan jól sikerültek, hogy 2001-ben az Év játékosaként és „gólpasszkirályaként" igazolhatott néhány nappal örök időkre szóló hűségesküje és pár órával a BL nevezési határideje előtt a Lyonhoz, 12 millió euróért. A nyári Konföderációs Kupán a válogatottban is alapember volt a technikás, passzait szakmájához mérten jól kimérő irányító, kihasználva Zinedine Zidane hiányát. Klubjában viszont a remek kezdés után lassan partvonalra szorult Mahamadou Diarra miatt, el is adták a Lens-nak 2004 nyarán, hárommillió euróért. Itt sem ment neki rosszul, visszakerült a válogatott keretbe is, de miután 2008-ban kiesett a klub az élvonalból, ingyen elengedték. Krisztusi korban már csak a másodosztályú Dijon jutott neki, ahol egy kiválóra és egy megfeleltre sikeredett idény után szögre akasztotta a cipőjét, majd egy TV-társaságnál kezdett el kommentátorkodni.

 

CARRIERE FEJES GÓLJA
 
Giovanni

A Louis van Gaal leelmebetegezésével és lehitlerezésével magának sok lájkolót szerző brazil támadó, Giovanni Silva de Oliveira is 2010-ben vonult vissza. Nem tekinthet majd vissza elégedetten élete eddigi szakaszára, hiszen kétségkívül sokkal többre predesztinálta tehetsége, mint amennyit végül elért. Persze ez sem kevés. Az 1972-es születésű Giovanni több kisebb klubban is alaposan megrázta a gólfát, ezért került 22 évesen a Santoshoz, ahol hamarosan kikiáltották az új Pelének, góljainak számát tekintve nem is teljesen elhamarkodottan. A válogatottban is bemutatkozhatott, majd ötmillió mai euróért a Barcelonához igazolt, ahol megváltóként várták. Eleinte nem is ment neki rosszul, ráadásul győztes gólt vágott a Real Madridnak 1997 végén idegenben, a válogatott keretnek is stabil tagja maradt, például a 2007-es Copán vagy az 1998-as vb-n. Ám nem sokkal később véget is ért selecaobeli pályafutása (20/6-os mérleggel zárt), a Barcából is kikopott, de az Olympiakosznak még így is 12 milliót kellett fizetnie játékjogáért. Görögországban egy kivételével csupa jónak mondható idényt zárt, ördöngös trükkjeivel kiérdemelte a Varázsló becenevet, ha jó formában volt, még a szögletzászlót is kicselezte és a játékvezetőt is felbőrözte, mielőtt hálóba talált. 1995 után, amikor az Év játékosának választották odahaza, 2004-ben újabb egyéni címet szerzett: görög gólkirály lett. Az örökös görög bajnoki aranyos 2005 nyarán hazatért a Santoshoz, majd elugrott pénzt keresni az el-Hilalhoz, később levezetésképpen megfordult az Ethnikosz, a Sport Recife és a Mogi Mirim együtteseiben. 2010 januárjában gondolt egy nagyot, és újra a Santoshoz igazolt, hogy onnan vonulhasson vissza pár mérkőzést követően.


GIOVANNI A VARÁZSLÓ
 

Marcelinho Carioca  

A mindig fess karmester a kilencvenes évek végén az egyik legnagyobb brazil középpályás-ígéreteként tartatott számon, ám végül a nagy áttörést nem tudta végrehajtani. A szupertechnikás „Angyalláb" a Flamengo együttesében futott be a kilencvenes évek legelején (a legendás Djalminha, Júnior, Marcelinho Carioca, Sávio középpályássor Benjáminjaként), majd a Corinthianshoz igazolt, ahol valóságos klubikon lett belőle, a válogatottba is bekerült. A Carioca melléknevet is ekkoriban kapta bővebb pátriájáról, hogy megkülönböztessék csapattársától, Marcelinho Paulistától. 1997 nyarán 5.2 millió eurónak megfelelő összegért vette meg a Valencia, de hamar meg is bánta tettét a hispán egylet, mert a brazil bűnrosszul játszott, ha nagy ritkán pályára küldte őt Claudio Ranieri mester. Hamarosan haza is paterolták Marcelinho Cariocát a Corhoz, ahol a játékmester olyan kiválóan futballozott, sorában Amarallal, Eduval, Freddy Rincónnal, Rodrigóval és Vampetával, hogy az Év játékosa lett Brazíliában. Hogy miért nem lett mégis szupersztár? Mert kibírhatatlan természettel rendelkezett, örök perben-haragban csapattársaival, edzőjével, és egyetlen taktikai utasítást sem volt hajlandó megfogadni a „Te rúgod a szabadokat!"-on kívül. Valósággal elmenekült, amikor a válogatott szélső, Ricardinho palotaforradalmat robbantott ki ellene, végül a Santosnál kötött ki, ahonnan a válogatottba is visszakerült egyetlen találkozó erejéig. 2002-től világ körüli turnéra indult, majdnem annyifelé járt, mint honfitársai közül a Sepultura, de a Gamba Oszaka, Vasco da Gama, el-Naszr, Vasco da Gama, Ajaccio, Brasiliense útvonalat követően még egyszer visszatérhetett a Corinthianshoz, ahol bekerült a Dicsőség csarnokába is 427 (más források szerint 423) mérkőzésen elért 206 találatával. „A Corinthians az életem, a történelmem és a szerelmem" – vallotta egy alkalommal a minden rossz emberi tulajdonsága dacára mélységesen vallásos futballista. A 36-os cipőt viselő (ezért is tudta olyan tökéletesen megtekerni szabadrúgásait) középpályás utolsó klubja a Santo André volt, amelyet 2007-től szolgált három éven keresztül. Visszavonulása után szörnyű bosszút állt az őt örökkön elítélő sajtómunkásokon: közéjük állt.

MARCELINHO ZSENIALITÁSA
 

Juninho Paulista 

Akár csak előző páciensünk, a következő is madárcsontú, tehetségét soha világklasszisságra nem váltó, melléknevét államáról kapó brazil karmester: Juninho Paulista. A minden szempontból törékeny, 1973-as születésű játékmester a Sao Paulo állambeli Ituano FC-ben bukkant fel, és 1993-ban, mint az Év újonca igazolt a Sao Paulóba, ahol a legendás Raítól ellesve a mesterfogásokat jól (a válogatottba is bekerült) és sikeresen (Libertadores- és Világkupa-győztes lett többek között) futballozott. 1995-ben a Middlesbrough-ba igazolt, 5.5 millió mai euróért, innen 13.8-ért vette meg az Atlético Madrid két év múlva. „Kispajtást" megváltóként fogadták Madridban, de csalódást okozott, igaz, másként alakult volna sok minden, ha Míchel Salgado nem töri el a brazil bokáját. Kölcsön is adták a Borónak, majd a Vasco da Gamának (ahol együtt játszhatott Juninho Pernambucanóval, a megkülönböztető jelzésekről lásd fent), később a Flamengónak. Mindeközben 2002-ben világbajnok lett, de nem sokkal később kiszorult a selecaóból. Harmadszor is visszatért, ezúttal 6.9 millióért a Boróba, ahol megválasztották a klubtörténelem legjobbjának. Kisebb sérüléseit kiheverve újra fantasztikus formában villogott, le is csapott rá szerződése lejártával a Celtic. Ahogyan előre várható volt, a skót darálást nem neki találták ki, fél év múlva, 2005 elején hazatért, mégpedig a Palmeirashoz. Később megfordult a Flamengóban és a Sydney FC-ben is, mielőtt 2008 nyarán vissza nem vonult kétszeres brazil aranylabdásként, a nem hivatalos találkozókat is ideszámolva 70-szeres válogatottként (ezeken a fellépéseken 14-szer volt eredményes). 2010 januárjában egyedi módon tért vissza, és úgy is távozott: nevelőegyesülete, az Ituano játékos-elnökeként az utolsó bajnokin oroszlánrészt vállalt a bennmaradás kiharcolásában! 

REMEK MOZDULATOK AZ ARGENTINOK ELLEN
 

Robert Kovac 

A horvát Robert Kovac a régi sulis középhátvédvonal egyik legjelesebb képviselője volt, még ha bizony stílusa és jó maga fölött nem is szálltak el nyomtalanul az évek. Bátyja, Niko szintén sokszoros válogatott labdarúgó. A testvérpár Berlinben született, horvát származású vendégmunkások gyermekeként. A Rapide Wedding és a Hertha Zehlendorf után Robert a Nürnbergbe került, ahol Samuel Kuffour mellett játszhatott a védelemben, majd egy idény után a Bayer Leverkusen igazolta le, 430 ezer mai euróért. A gyógyszergyáriak Holger Fach utódjaként számoltak vele a védelem közepén. Kovac egyre megbízhatóbban futballozott, így – bár állítólag elgondolkodott a német válogatottságon is – 1999 áprilisában bemutatkozhatott a megfiatalított horvát válogatottban. Testvérével együtt jó egy évtizedig kezdőembernek számítottak nemzeti csapatukban, 2002 és 2008 között két-két világ- és Európa-bajnokságon is megfordultak. R. Kovacot akkoriban a Bundesliga legprímább védői tartották számon, kétszer az Év csapatába is bekerült. Rainer Calmund, a Leverkusen excentrikus elnöke egyenesen a világ legjobb emberfogójaként aposztrofálta. Ha ez némileg túlzásnak is tekinthető, 2001-ben 8.25 millió eurót fizetett érte (mármint Kovacért) a Bayern, és a családegyesítés kedvéért Niko is oda igazolt a HSV-ból. Hősünk a bajor klubbal sikert sikerre halmozott, bajnok és Világkupa-győztes lett, de a portugáliai Eb után szép lassan kikopott klubcsapata kezdőjéből. Fabio Capellónak lassúsága és körülményessége ellenére is megfelelt, így aztán a Juventushoz igazolt. Utolsó németországi idényében a hátvédranglistán az előkelő hatodik helyen végzett, pedig rengeteg kritikát kapott a szezon alatt, őszintén szólva ritkán ok nélkül. Rendre a BL végjátékaiban mutatkoztak meg legélesebben hiányosságai: 2004-ben a Real Madrid, egy évre rá a Chelsea ellen nem állt éppen a helyzet magaslatán. A Juventusnál viszont a Ferrara, Montero, Iuliano trióhoz képest kimondottan fiatalosnak és fürgének hatott Kovac mozgása. A zebrák drukkerei nem fogadták kitörő örömmel érkezését, pedig miután a 2006-os világbajnokságon kitűnően futballozott, követte a klubot a Serie B-be is. 2007 nyarán vissza is tért a Bundesligába, a Dortmundhoz, ahol egykori leverkusenes társával, a szintén nem serdülőkorú Christian Wörnsszel alkotott egy igazán rutinos védelmi duót, miközben a válogatottban is alaptag maradt. A 2008-as kontinenstornán stabil teljesítménnyel búcsúzott a nemzetközi labdarúgástól, testvérével, Nikóval egyetemben, majd 2009 januárjában hazatért a Dinamo Zagrebhez, és onnan vonult vissza 2010 nyarán, 36 esztendősen. A válogatottban 84 alkalommal szerepelt.

Dario Simic

Dario Simic, a Pitbullnak is nevezett sokoldalú hátvéd minden idők egyik legjobb horvát védője volt, bár nem tudta azt a pályát befutni, amit az ezredforduló környékén jósoltak számára. A Dinamo (akkor még Croatia) Zagreb neveltjeként klubrekordot döntve már 16 évesen bemutatkozhatott a profik között az 1975-ös születésű bekk, majd öt bajnoki és négy kupaaranyat szerzett szeretett egyletével. Húszéves korától stabil tagja a válogatott keretnek, részt vett már az angliai Európa- és a franciaországi világbajnokságon is, előbbin epizód-, utóbbin főszerepet vállalva. Ezért is adott érte az akkoriban (is) internacionális csapatot építő Inter 11 millió eurót. Marcello Lippi eleinte játszatta is a kemény konkurencia (Laurent Blanc, Cyril Domoraud, Salvatore Fresi, Michele Serena, Ivan Córdoba) ellenére is, de utódja, Héctor Cúper nem bízott Simicben, el is adta a Milannak ötmillió euróért. Új klubjában több-kevesebb szerepet kapott kollégái sérülékenységének függvényében, de az mindenképpen mellette szólt, hogy a védelem összes posztján bevethető volt. A válogatottban viszont alapember maradt egészen 2008-ig, ma is ő tartja a pályára lépési rekordot a horvát nemzeti csapatban. A kétszeres BL-győztes Simic százszor húzhatta magára a címeres mezt, három-három Eb-n és vb-n megfordulva. Bár több olasz, orosz és angol középcsapat is bejelentkezett érte, némileg meglepő módon nem adták el egészen 2008-ig, amikor is a Monaco „kapta meg", ingyen. Első hercegségbeli szezonjában annyi bajnokin játszhatott, mint hat éve soha, de a következő idényre kiszorult még a keretből is. 2010 áprilisában haza is engedték a Dinamóhoz, hogy pár hónap múlva ott fejezze be karrierjét, 34 esztendősen, és hogy felkészüljön az edzői pályára. Öccse, Josip szintén válogatott futballista volt egykoron.

Thomas Helveg 

A dán védő fordított, mégis hasonló utat járt meg, mint Simic: éppen a Milanból került az Interhez, de ő is inkább a válogatottban vitézkedett, mint klubjaiban. Az 1971-ben, Odensében napvilágot látott Thomas Helveg a helyi Odense Boldklubban lett profi labdarúgó, majd az Udineséhez igazolt 1993-ban, 900 ezer dollárért. Egy esztendő múltán az Év játékosának választották meg odahaza a nagy munkabírású jobbhátvédet, aki abban az évben a válogatottban is bemutatkozhatott –  éppen a magyarok ellen –, és 2008-ig ott is maradt (108/2-es mérleggel zárt a dinamitok között, előbbi mutatónál jobbal csak Peter Schmeichel és Jon Dahl Tomasson dicsekedhet, de Helveg 15 sárgája nemzeti rekord). Három Eb-n (1996, 2000, 2004) és két vb-n (1998, 2002) szerepelt, és mivel az udinei gárdában egyre jobban futballozott, 1998-ben megvette a Milan, 8.5 millió euróért. Nem sokkal később követte edzője, Alberto Zaccheroni is. Első három idényében alapember volt a dán, de 2000-ben eladták az Internek. Ez a transzfer a legkülönösebbike volt a századforduló egyébként is ügyészségért kiáltó Inter–Milan üzleteinek, ugyanis játékjogát az Inter megvette több mint tízmillió dollárért, de három és fél évre vissza is adta, kölcsönbe. Amikor 2003-ban elvitte az Inter materiálisan is, újra együtt dolgozhatott Zaccheronival, de 2004 nyarán mindkettejük talpára útilaput kötöttek. Helveg ingyen (!) az akkor Premiership-tag Norwich Cityhez került, innen egy idény múlva a Borussia Mönchengladbachhoz távozott, ahol több hónapig volt sérült, mint ahány hétig egészséges. 2007 januárjában el is engedték az Odenséhez. Itt egészen 2010 végéig futballozott, ha éppen bírt, majd felcsapott ugyanott Henrik Clausen segédedzőjének.

Edgar Davids  

Nem tudni, a holland Pitbull visszatér-e még a futballpályákra ellenfélvér-szívóba, hiszen a 37 éves játékos még nem jelentette be hivatalosan visszavonulását, amikor otthagyta novemberben a Crystal Palace-t, de nem valószínű, hogy újra profinak állna. Bár nála aztán tényleg nem lehet tudni... Az örökké kiszámíthatatlan, a pályán kívül mimózalelkű, Suriname-i születésű szűrő az Ajax neveltjeként bukkant fel az 1991–1992-es idényben a felnőttek között, 18 esztendősen, és olyan középpályásoktól leshette el a mesterfogásokat, mint Wim Jonk, Marciano Vink, Aron Winter és Jan Wouters, de már Ronald de Boer és Clarence Seedorf oldalán lett BL-győztes 1995-ben. A zöldhályoggal kezelt középpályás részt vett az 1996-os Eb-n is, de miután rasszizmussal vádolta meg kapitányát, Guus Hiddinket és pár fehérbőrű ajaxos játékostársát, hazapaterolták. 1996 nyarán ingyen távozhatott a Milanhoz, de itt csak szenvedett (lábszárcsonttörést is), nem tudta beverekedni magát másfél év alatt sem a kezdőbe, így eladták a Juventusnak, nyolcmillió euróért. A zebrák között kora legnevesebb labdaszerzői közé emelkedett a nagy harcos, a válogatottba is visszakerült, sőt, az 1998-as vb és a 2000-es Eb álomcsapatába is beválasztották. „A torinóiak kőkemény, nem éppen látványos stílusa kapóra jött neki, ő volt a középpálya közepén a fő erőművész. Új divatot is teremtett designos, sötétített szemüvegével" – írtuk róla akkoriban. „Ő az én egyszemélyes gépházam" – vélekedett róla a nagy Lippi. A hollandust doppingolás miatti eltiltása sem vetette vissza, de 2003 telén, miután nem volt hajlandó tárgyalni nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról, pedagógiai okokból kölcsönadták az akkoriban szenvedő Barcelonának. A nyári kontinenstorna után az Interhez írt alá, Émerson érkezése miatt nem volt már rá szükség egyébként sem Torinóban. Milánóban, úgy látszik, nem megy neki, mert tavaszra annyira összeveszett Roberto Mancini mesterrel, hogy a sajtón keresztül üzente meg neki, hogy az évad hátralévő mérkőzésein ne is számítson rá. El is engedték a Tottenhamhez, ahol első évadjában parádézott, később már nem annyira. 2007 elején hazatért az Ajaxhoz, és innen is vonult vissza 2008 nyarán. 2010 nyaráig bírta a tétlenséget (némileg váratlanul nem nevezték ki szövetségi kapitánynak...), és a championshipbeli Crystal Palace-ben futballozott egészen novemberig, amikor váratlanul újfent szögre akasztotta cipőjét. A nemzeti csapatban, az oranjében 2005-ben, egy macedónok elleni vb-selejtezőn szerepelt utoljára, összesen 74-szer.

DAVIDS-PILLANATOK
 

Roberto Ayala

A napokban jelentette be visszavonulását az argentin védőfejedelem, Roberto Fabián Ayala (ejtsd: Asála), az „Egér" is. Az 1973-as születésű védő 115 alkalommal viselhette a címeres mezt válogatottjában, nála többször csak Javier Zanetti. Ayala viselhette viszont legtöbb alkalommal a csapatkapitányi karszalagot az albicelestében. A kis Roberto Fabián számára a pályaválasztás nem volt nehéz feladat, hiszen édesapja, Angel profi futballista, védő volt, és Franciaországban is légióskodott. Ifjabbik Ayala a Ferro Carril Oestében lett profi labdarúgó, innen igazolta le 1993 legvégén a River Plate. Ayalát a River akkori edzője, Daniel Passarella (minden idők egyik legkegyetlenebb és leggólerősebb középhátvédje volt egykoron) kérésére vették meg, és amikor nem sokkal később Passarella szövetségi kapitány lett, Ayala alapemberré vált a válogatottban. Természetesen Európában is felfigyeltek erre: a Parma csábította át a nagy vízen, ám mivel a kék-sárgáknál játszott akkoriban Néstor Sensini, Fernando Couto és Fabio Cannavaro is, ráadásul nem rendelkezett még akkor Ayala olasz útlevéllel, játékjogának felével együtt a Napolihoz került, kölcsönbe. Itt a Serie A egyik legjobb hátvédjeként zárta a szezont. A franciaországi vb után a Milan vette meg, 7.5 millió mai euróért. Milánóban Marcel Desailly örökébe kellett volna lépnie, de ott töltött két éve alatt havi egy mérkőzést játszott átlagban. 2000-ben váltott: ötmillióért a Valencia vette meg, akik bombaüzletet csaptak vele, hiszen a denevéreknél Egér sárgolyónk egyik legjobb középhátvédjévé nőtte ki magát. Jellemző módon hiába kínált érte a Manchester United 20 millió eurót, és kosarat kapott a Real Madrid is. Athénban olimpiai bajnok lett időközben, a válogatottban pedig alaptag maradt egészen a 2007-es Copa Américáig (összesen négy kontinenstornán és három világbajnokságon volt kerettag a címeres mezből a 2-es számút preferáló védő). 2007 elején bejelentette, hogy nyáron lejáró szerződésére tekintettel aláírt a Villarrealhoz, de meggondolta magát, és hatmilliós bánatpénzt felajánlva a Real Zaragozához igazolt. Két és fél idény után 2010 telén hazatért a Racinghoz, majd az év végén bejelentette visszavonulását. Az 1998-as világbajnokságon a hollandok elleni kieséskor róla lőtte Dennis Bergkamp a csodagólt, 2002-ben kerettag volt, de sérülése miatt nem léphetett pályára; 2006-ban a németek elleni szétlövésben pedig tizenegyest hibázott, bár a rendes játékidőben gólt fejelt.

AYALA MUNKÁSSÁGA
 

 

 AZ NSO AJÁNLJA – ÉV VÉGI ÍRÁSAINK
Koman Vladimir: Nincsenek előttem akadályok
Ezúttal a spanyolok nevettek a végén  
A sportélet legnagyobb botrányai 2010-ben
Börtöntöltelékből közönségkedvenc – akik megkapták a második esélyt
Fociszünet elé bajnoki körkép: Európa legjobbjai Walesből jönnek
Szalai, Koman, Stieber: az út felfelé visz - légiósértékelés
 Amikor az ötös csak elégségesnek számít
 Több mint félszáz magyar gól Európában - videón légiósaink találatai I.
 Kíméletlen súlypontáthelyezés csapatsportokban
 Több mint félszáz magyar gól Európában - videón légiósaink találatai II.
 Szenzációhajhászat 2010-ből NS Online-módra
 Nagy Gergő bunyójától a Debrecen El-sikeréig - az év legnézettebb videói
 „Mit akartok? Nyerjük meg a BL-t?"- A Loki-jelenség
 Ezekre kattantak rá olvasóink 2010-ben
 Száguldó kaszinó, korántsem tökéletes ászokkal
 Az év legszexibb női a sport világában - fotók
 Az Őrült, a Mór és a Zarándok is szögre akasztotta
 Válogatott kínok és izgalmak után - Koeman, Egervári, évértékelés
 Pillanatok az örökkévalóságnak - az év legjobb sportfotói
Őrbódékat tesztel a Loki, Tsank Yan Chi a Fradinál - legjobb kommentek  
A tolvaj Sevcsenko, a fejen talált riporternő, a megijedt Scholl - 2010 vicces videói
2010 szupersztárja: a vuvuzela  
Ferguson: Wenger elvetette a veszett fejsze nyelét!  

 

2019.10.17 09:51:32

Minden más foci nemzetisport.hu

Az Ekkono Method vezérigazgatója komplett fejlesztési rendszert mutatott be – a PSG-nél is alkalmazzák.

2019.10.11 21:18:06

Minden más foci CSILLAG PÉTER

Amikor Uruguay húsz év után másodszor is világbajnok lett, teljes gyászba borította Brazíliát.