Buzsáky Ákos harcolni fog a helyéért a QPR-ban!

Vágólapra másolva!
2011.05.06. 14:59
null
Buzsáky Ákos a következő szezonban a Premier League-ben bizonyíthat (Fotó: Action Images– archív)
Ahogy arról már beszámoltunk, az angol sajtóban megjelent találgatások szerint Buzsáky Ákos neve is szerepel azon játékosoké között, akikre nem tartanak igényt az élvonalba feljutó Queens Park Rangersnél. A futballista menedzsere, Filipovics Vladan szerint ezeknek a híreknek nincs alapjuk, már csak azért sem, mert a labdarúgót még egy évre érvényes szerződés köti a QPR-hoz. A játékosügynök szerint az is kizárható, hogy Gera Zoltánt Buzsáky Ákos helyére szemelték volna ki a másodosztály bajnokánál (igaz, ezt a címet és az indulási jogát adminisztratív okokból még elveszítheti a klub).

 

„Az angol sajtóban megjelent találgatás, miszerint Buzsákynak nyáron lejár a szerződése és nem tartanak rá igényt, több szempontból sem állja meg a helyét" – kezdte a Nemzeti Sport Online megkeresésére adott nyilatkozatát a futballista ügynöke, Filipovics Vladan.

„Egyrészt azért nem, mert nem jár le a szerződése, 2012-ig köti megállapodás a QPR-hoz. Másrészt azért sem tartom valószínűnek, hogy megválnának tőle, mert a bajnoki cím múlt heti ünneplése után Neil Warnock menedzser néhány játékost külön is kiemelt a csapatból, akiknek köszönetet mondott, és Ákos is köztük volt. Nem hiszem, hogy ez megtörtént volna, ha nem tartana rá igényt" – folytatta a játékosügynök.

Buzsáky ebben a szezonban sokáig sérüléssel bajlódott, azt követően pedig többnyire csereként kapott lehetőséget, már amikor pályára küldte őt Warnock, ugyanis a 40. és a 44. forduló között nem játszatta. Filipovics szerint ez egy ilyen hosszú sérülés után benne van a pakliban.

„Ákos a sérülése után azonnal lehetőséget kapott, szerintem élt is vele. Aztán volt néhány meccs, amikor a csapat sorozatosan jól teljesített, és a menedzser nem akart változtatni a győztes gárdán. Egy hosszabb sérülés után amúgy is gyakran előfordul, hogy egy játékos nem tudja azonnal állandósítani a helyét, de ez nem jelenti, hogy ne számolnának vele. Ákos technikás stílusa az élvonalban még sokkal jobban érvényesülhet, mint a másodosztályban. Éppen ezért harcolni fog a helyéért!" – jelentette ki a játékosügynök.

Filipovics azokra az angol találgatásokra is reagált, melyek szerint másik „védence”, Gera Zoltán kerülhet Buzsáky helyére a QPR-ba.

„Sok angol csapat érdeklődött már nálam Gera Zoltán kapcsán, többek között a QPR is, de ez nem jelent semmit, konkrét tárgyalásra nem került sor. Már csak azért sem, mert az átigazolási szabályok megsértése miatt egyelőre az sem biztos, hogy a QPR az élvonalban szerepelhet majd. Amúgy pedig Zoli és Ákos nem egy poszton szerepel, ezért is alaptalan ez a találgatás" – fogalmazott a játékosügynök, aki Gera kapcsán megjegyezte: bár valóban több angol klub is szívesen látná, közel sem biztos, hogy a szigetországban marad.

Buzsáky Ákos a Nemzeti Sport holnapi számában mondja el véleményét!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik