Aczél Zoltán: Nem a Vasas vert meg minket, saját magunkat végeztük ki

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.04.16. 09:12
Aczél Zoltán szerint a Kozármisleny magát verte meg a Vasas elleni meccsen (Fotó: Török Attila)
A Vasas 2–1-re legyőzte a Kozármislenyt a labdarúgó NB II 28. fordulójában, s ezzel fellépett a tabella második helyére. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Gera Zoltán, a Vasas vezetőedzője a következőket mondta.

„Jól kezdtük a mérkőzést, helyzeteket alakítottunk ki, és meg is szereztük a vezetést. Aztán a Kozármisleny átvette az irányítást, talán kicsit passzívabbak voltunk, ezért többet birtokolták a labdát, bár nagyobb lehetőségük nem volt. De kaptak egy talán jogos tizenegyest az első félidő hajrájában. A szünetben arra kértem a játékosokat, hogy bátrabban játsszunk, nyugodjunk meg, többet birtokoljuk a labdát, több mozgás legyen. Készültünk arra, hogy esetenként nyitottabb védekezéssel találjuk szembe magunkat, főleg az átmeneteknél, amikor megszerezzük a labdát, s egy ilyen szituációból Tóth Milán kiharcolt egy kiállítást. Előbb le kellett volna zárni a mérkőzést, mert a helyzeteink megvoltak, s így nyugodtabb is lehetett volna a meccs. A Kozármisleny viszont tíz emberrel is nagyon bátran játszott, és a mérkőzés végén még volt egy egyenlítési lehetősége is, Szalay nagyot mentett. Összességében nem volt kiemelkedő mérkőzésünk, megszereztük a három pontot, ám tudunk ennél jobban is játszani.”

Ezzel a győzelemmel a Vasas helyet cserélt a tabellán a Győrrel, s jelenleg a feljutást jelentő második helyen áll. Szombaton a listavezető Nyíregyháza vendége lesz.

„A Nyíregyháza kiemelkedik az NB II-ből, nehéz mérkőzésre számítok, de bízom a csapatomban, hogy megvan az a minőségünk, amellyel egy jó meccsen nyerhetünk” – mondta Gera. 

Aczél Zoltán, a Kozármisleny vezetőedzője így értékelt.

„A Vasas hellyel-közzel fölénybe tudott kerülni a mérkőzésen, de nem ők vertek meg minket, hanem saját magunkat végeztük ki. Lehoztunk egy jó félidőt, néhány perc zavar után rendeztük a sorokat, tökéletesen ült a taktikánk, és nagyjából meg is töltötték tartalommal a játékosok. Ki tudtunk egyenlíteni, ami a Vasas pályáján nem könnyű. A második félidőt úgy kezdtük, hogy nálunk volt a labda, aztán összehoztunk egy olyan kiállítást, amire egyszerűen nem lehet felkészülni. Senkit sem akarok bántani, ám ahelyett, hogy Tóth Milánt felvennénk futóban, szerelni akarunk, faultolunk és kiállítás. Aztán ezt követően öt percig nincs a Vasasnál a labda. Tehát, futballoztunk tíz emberrel is, de megint jött egy olyan hiba, hogy a kapusom passzolt ahelyett, hogy feljuttatta volna a labdát az ékhez. Lehet, meghúzhattam volna az öt védőt, és kérhettem volna azt, hogy rugdossuk ki a stadionból a labdát, ehelyett felvállaltuk a támadásokat – ezekre a hibákra azonban nem lehet felkészülni. De hát ezek vagyunk mi. A mérkőzés teljes képét nézve a hazaiaknak azért több helyzetük volt, ám nem volt rajtunk akkora nyomás, amit egy Kozármisleny kaphatna a Vasas pályáján. Időnként nehéz helyzetbe tudtuk őket hozni, azonban olyan játékosaik vannak, akik ebből is ki tudnak bújni. Ezért vannak itt, és ezért lesznek majd első osztályúak.” 

LABDARÚGÓ NB II
28. FORDULÓ
VASAS FC–HR-RENT KOZÁRMISLENY 2–1 (1–1)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1271 néző. Vezette: dr. Csonka Bence (Ország Péter, Ring Kevin)
VASAS: Jova L. – Pávkovics, Otigba, Baráth B. – Hidi M. S. – Bakti (Girsik A., 84.), Berecz Zs., Urblík J. (Hinora, 64.), Doktorics (Deutsch B., 90+3.) – Holender (Radó, 64.), Tóth M. (Szalay Sz., 64.). Vezetőedző: Gera Zoltán
KOZÁRMISLENY: Lékai – Beke P. (Daru, 70.), Kozics, Horváth D., Füredi, Turi – Nagy E. – Molnár Á., Schuszter, Major S. (Horváth P., 54.) –  Kirchner. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Hidi M. S. (11.), Tóth M. (59. – 11-esből), ill. Kirchner (37. – 11-esből)
Kiállítva: Horváth D. (49.)

   
1. Nyíregyháza Spartacus28197257–22+3564
2. Vasas FC28169360–26+3457
3. ETO FC Győr28173850–31+1954
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia281312329–18+1151
5. Kozármisleny28127945–35+1043
6. Gyirmót FC Győr281011738–33+541
7. Soroksár SC281081030–33–338
8. FC Ajka281141325–26–137
9. FC Csákvár281071132–36–437
10. Kazincbarcika28910929–31–237
11. Szombathelyi Haladás28910938–41–337
12. Budapest Honvéd28991031–30+136
13. Budafoki MTE28961330–39–933
14. Pécsi MFC287101116–28–1231
15. BVSC Zugló28861422–36–1430
16. BFC Siófok28661630–52–2224
17. Tiszakécske284101424–35–1122
18. Mosonmagyaróvár28352020–54–3414
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik