Sowunmi: A belső védő helyett is nekem kellett futkároznom

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2011.04.15. 13:47
null
Thomas Sowunmit nem csak Siófokon szerették a szurkolók (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
Sowunmi Thomas télen szerződött a Siófoktól a ciprusi APOP-hoz. A 32 éves támadó jól érezte magát a csapatnál, de nem tudták kiharcolni az élvonalban maradást. Sowunmival Légiósfigyelő sorozatunkban beszélgettünk az elmúlt néhány hónapról, a ciprusi élvonalról és a csatár lehetséges jövőjéről.

„Jól éreztem magam az APOP-nál, de ha azt veszem alapul, hogy kiestünk az első osztályból, akkor nem jöttek be a számításaim. Egy fecske nem csinál nyarat” – kezdte az elmúlt hónapok értékelését Sowunmi Thomas, aki januárban szerződött Siófokról Ciprusra.

A támadó szerint csapattársai nagyon kényelmesen futballoztak, nem látta rajtuk, hogy mindent megtennének a sikerért.

„A társaim motiválatlanok voltak, úgy pedig nincs értelme futballozni, hogy nincs körülötted a csapat. Ezért nem tudom egyelőre, hogyan alakul a jövőm. A szerződésemből még egy év hátra van, de egy opció értelmében a kiesés miatt szabadon távozhatok. A vezetők marasztalnak, ám sok függ attól, hogyan áll össze a keret, milyen célokat tűz ki a klub. Nem könnyíti a helyzetet az sem, hogy a bajnokság már befejeződött számunkra, és az alapozás csak júliusban kezdődik, így hónapokig egyedül kell rohangálnom” – mondta Sowunmi, aki a körülményekkel elégedett volt, ám a bajnokság színvonalával kapcsolatban már nagyon kritikusan fogalmazott.

„Jó minőségű pályán, hatezres stadionban játsszuk a meccseinket, amely minden szempontból megfelel az UEFA előírásainak, hiszen korábban szerepelt is a csapat nemzetközi kupában. Átlagban hatszázan voltak a bajnoki találkozóinkon, ami az ország méreteit és a lakosság számát tekintve szerintem jónak számít. Azonban problémák itt is vannak, nem minden úgy alakult például, ahogy azt a szerződéskötéskor ígérték a vezetők” – nyilatkozta kicsit sejtelmesen a csatár a nagyjából nyolcszázezer fő népességű Ciprusról, illetve a labdarúgás viszonyairól.

„A színvonallal kapcsolatban elmondható, nagyon sok a külföldi játékos, és ez jó hatással van a bajnokság iramára. Nálunk például csak egy ciprusi játékos számított alapembernek. Ugyanakkor a magyar NB I-gyel összehasonlítva sokkal jobban jellemzi a futballistákat a taktikai fegyelmezetlenség” – fogalmazott Sowunmi.

A csatár hét bajnokin 613 percet játszott, egy gólt szerzett, és adott öt gólpasszt. Teljesítményét a körülményekhez képest jónak értékeli.

„Mint említettem, nagy a taktikai fegyelmezetlenség. Ez a pályán abban nyilvánult meg, hogy a belső hátvédünk a támadásoknál ott állt mellettem elöl, ám vissza már én futottam helyette is. Szóval ha azt nézem, hogy előre-hátra futkároztam a többiek helyett is, és így szereztem egy gólt és adtam öt gólpasszt, akkor, úgy érzem, megálltam a helyem. Ezt bizonyítja az is, hogy a szurkolók megszerettek, és a szakmai stáb is szeretné, ha maradnék, de mint említettem, nem tudom mit hoz a jövő. Magyarországról és más ciprusi csapatoktól is érdeklődtek már irántam, megfelelő ajánlat esetén szívesen maradnék a szigetországban” – összegzett Sowunmi.

NAGY ZOLTÁN CIPRUSON MARAD

Sowunmin kívül még két magyar játékos, a korábbi válogatott középpályás Leandro és a kapus Nagy Zoltán futballozik a szigetországban. Leandro csapata, az Omonia bejutott ugyan a rájátszásba, de már biztosan nem védi meg bajnoki címét, az APOEL előnye ugyanis behozhatatlan. A korábbi debreceni játékos Légiósfigyelő sorozatunkban már korábban elmondta, hosszú távon is Cipruson képzeli el a jövőjét.

 

Ugyanezt válaszolta kérdésünkre Nagy Zoltán, az élvonalból kieső Doxa 37 éves kapusa is.

 

„Néhány évet még szeretnék futballozni, és lehetőleg az élvonalban. Jelenleg a másodosztályban a feljutásért harcoló Omonia Aradipuval készülök, de arról egyelőre nincs szó, hogy a csapathoz szerződnék. Cipruson az Anorthoszisszal elért sikereknek köszönhetően hét év alatt már megismerték a nevemet, így bízom benne, hogy lesz lehetőségem valamelyik élvonalbeli gárdánál futballozni, de mivel még tart a rájátszás, konkrét tárgyalásokat egyelőre nem folytattam egyetlen csapattal sem” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Nagy, aki hét évvel ezelőtt Diósgyőrből szerződött Ciprusra, az Anorthoszisszal bajnokságot nyert, és szerepelt a Bajnokok Ligájában is.


„Megtaláltam a számításaimat Cipruson, hosszú távon is itt képzelem el a jövőmet, néhány évig még a pályán, aztán pedig kapusedzőként” – tette hozzá Nagy.


A kapussal kapcsolatban februárban arról számoltunk be,
hogy az Alki Larnaca elleni bajnoki előtt egy másik magyar futballista, Kovács Béla megpróbálta megvesztegetni.


„Akkor is elmondtam, hogy azonnal jelentettem az esetet a klubomnak, majd a rendőrség is meghallgatott. Azt azonban nem tudom, hogy most hogyan áll az ügy. Engem nem kerestek, és a sajtó sem foglalkozik az esettel. Kovács Bélával azóta nem beszéltem, továbbra is úgy gondolom, sportemberként helyesen döntöttem, hogy jelentettem az ügyet” – fogalmazott a kapus.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik