Ezekre kattantak rá olvasóink 2010-ben

Vágólapra másolva!
2010.12.28. 19:16
null
Az újpesti Simon Krisztián volt a szeptemberi rangadó legjobbja (Fotó: Németh Ferenc)
Év végi visszapillantó sorozatunk legújabb részében csokorba szedtük azokat a cikkeket, amelyeket a legtöbben olvastak el 2010-ben a Nemzeti Sport Online-on. A tucatnyi (plusz egy) írásunkból főleg a futballtudósítások, valamint a sorsolásokról szóló beszámolóink örvendtek a legnagyobb népszerűségnek. A labdarúgás mellett a jégkorongról olvastak a legszívesebben: az Alba Volán sikeréről, valamint egy sportkommentátor eltiltásáról.

 

12. ÚJPEST–FERENCVÁROS 6–0 (szeptember 11.)

A labdarúgó NB I őszi idényének leginkább várt mérkőzése, mint oly sokszor, ezúttal is a ferencvárosiak Megyeri úti fellépése volt. A két csapat játékosai a szokásoknak megfelelően fogadkoztak, aztán eljött szeptember 11. délutánja…

Az FTC a 40. percben a cseh Marek Heinz kiállítása miatt emberhátrányba került, ekkor már vezettek az újpestiek, akik 2–0-s félidő után a második játékrészben lesöpörték ősi riválisukat. A téli szünetben a 4. helyezett Fradi 28 pontjával szemben az Újpest csak 19-cel áll a 11. pozícióban, de ez a mérkőzés mindenképpen megédesíti a IV. kerületiek őszi szezonját.

11. ELTILTOTTÁK LÉDERER ÁKOST (február 10.)

A székesfehérvári Alba Volán február 2-án a szlovén Jesenice csapatát fogadta az osztrák jégkorong-bajnokság alapszakaszbeli mérkőzésén. Kiélezett csatában 4–3-ra nyert a rájátszásba jutást napokkal korábban bebiztosító Fehérvár, de az ünneplés helyett egy nagy bunyóról maradt emlékezetes a meccs.

A jesenicei Gaspr Susanj és a fehérvári Nagy Gergő bunyóját a Sport Klub televízió kommentátora, Léderer Ákos túlzott elszántsággal és lelkesedéssel közvetítette, ami nagy visszhangot kapott, és végül a csatorna vezetősége három hónapra eltiltotta a mikrofontól Léderert.

10. EURÓPA-LIGA, PLAYOFF, SORSOLÁS (augusztus 6.)

A magyar csapatok közül kettő is érdekelt volt a második számú európai labdarúgó-klubsorozat, az Európa-liga playoff-körének sorsolásán. A Debrecen a Bajnokok Ligája selejtezőjéből került át az EL-be, míg a Győri ETO FC többek között a francia Montpellier-t legyőzve jutott el a csoportkörbe jutás előtti utolsó akadályhoz.

A DVSC-TEVA a bolgár Liteksz Lovecset kapta meg (azt kiütve be is jutott a csoportkörbe), míg a győrieknek a Dinamo Zagreb jutott (a zöld-fehérek elbuktak) a nyoni sorsoláson.

9. MAGYARORSZÁG–SAN MARINO 8–0 (október 8.)

Éveken át irigykedve néztük, ahogy több európai labdarúgó-válogatott valósággal kiüti alacsonyabban jegyzett riválisát a világ- vagy Európa-bajnokság selejtezőjében, miközben a magyarok gyakran szenvedve húzták be a három pontot, vagy még úgy sem. Október 8-án aztán eljött a mi napunk, a Puskás Ferenc Stadionban 8–0-ra sikerült legyőzni San Marinót, részben Szalai Ádám mesteri hármasának köszönhetően.

8. VIENNA–SAPA FEHÉRVÁR 2–3 (február 21.)

A Nemzeti Sport Online legolvasottabb, nem labdarúgás témájú cikke 2010-ben a székesfehérvári jégkorongcsapat első rájátszásbeli mérkőzésének tudósítása volt. A SAPA Fehérvár AV19 Bécsben a Vienna Capitals ellen játszott, s a rendes játékidő 2–2-es döntetlennel zárult.

A hosszabbításban aztán Palkovics Krisztián emberelőnyben szerzett góljával győzött az Alba Volán – kár, hogy a folytatás nem sikerült ilyen jól, és végül 4–1-es összesítéssel a bécsiek jutottak tovább.

7. EB-SELEJTEZŐ, SORSOLÁS (február 7.)

Miután nem sikerült elnyernünk a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezésének jogát, nagy izgalommal várhattuk a selejtező varsói sorsolását. A koefficiense alapján a negyedik kalapba került a magyar válogatott, amelynek nevét Andrij Sevcsenko húzta ki az urnából.

A februárban még Erwin Koeman által irányított, július óta azonban már Egervári Sándor keze alatt játszó együttes végül Hollandiát, Svédországot, Finnországot, Moldovát és San Marinót kapta meg ellenfélnek.

6. MANCHESTER UNITED–BAYERN MÜNCHEN 3–2 (április 7.)

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében csúcsrangadót rendeztek: az 1999-ben emlékezetes döntőt vívó Bayern München és Manchester United ismét egymásra akadt.

A Bayern az első találkozón 2–1-re nyert, de a manchesteri visszavágón az első félidőben a hazaiak ellenállhatatlanul futballoztak, és 41 perc elteltével 3–0-ra vezettek. Ám Ivica Olic még a szünet előtt szépített, negyedórával a vége előtt pedig Arjen Robben szépségdíjas találatával a bajorok 4–4-re alakították az összetett állást: idegenben szerzett több góllal ez továbbjutást ért.

 

Boldog magyar kupac Helsinkiben, a legalján Dzsudzsák Balázzsal (Fotó: Action Images)
Boldog magyar kupac Helsinkiben, a legalján Dzsudzsák Balázzsal (Fotó: Action Images)

5. FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–2 (október 12.)

San Marino legyőzése után a magyar válogatott Helsinkibe utazott, hogy összecsapjon Finnország válogatottjával. Senki sem számított ugyanolyan gólzáporra, mint négy nappal korábban, és nem is volt az: gól nélküli első félidő után Szalai Ádám a mieinknek szerzett vezetést, de Mikael Forssell révén egyenlítettek a vendéglátók.

Bár csak négy perc volt hátra, őrült rohanás vette kezdetét, helyzet itt, helyzet ott, és végül a 94. percben Dzsudzsák Balázs góljával a magyar csapat nyert 2–1-re. A finnországi győzelem önmagában nem volt csoda, a győztes gól viszont bravúros volt.

4. VARGA ZOLTÁN-INTERJÚ (január 4.)

Az év első napjaiban Varga Zoltánnal készült interjú volt a műfaj legolvasottabbja az NSO-n 2010-ben. Az április 9-én elhunyt legendás játékos, egykori futballedző szavai mindig is megosztották a közvéleményt. Nem fogta vissza magát, nem udvariaskodott, kimondta, amit gondolt.

Bár sajátos véleményével nem egyszer magára maradt, mindig is a magyar labdarúgás felemeléséért küzdött a maga módján. A Sinkovics Gábor által készített interjúban is a foci kilátásairól beszélt, s arról, szívesen lenne szövetségi kapitány…

3. FC BARCELONA–INTERNAZIONALE 1–0 (április 28.)

A Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a Jose Mourinho vezette Inter 3–1-re legyőzte az FC Barcelonát, de ettől még nem számított esélyesnek a katalóniai visszavágó előtt. Ám a portugál mester fantasztikusan megszervezte csapata játékát.

A támadásról egy az egyben lemondott az Inter, kizárólag a védekezésre összpontosított, és eredménnyel is járt, hiszen a Barca csak egy gólt szerzett, és nem tudta ledolgozni hátrányát. Az Inter módszerét utólag rengetegen bírálták, egyesek a futball elleni merényletként értékelték.

2. MONTPELLIER–GYŐRI ETO FC 0–1 (augusztus 5.)

A győriek Montpellier elleni Európa-liga párharca úgy indult, ahogy a selejtezőkben évek óta megszokhattuk: a francia csapat esélyeshez méltóan nyert idegenben, bár úgy tűnt, nem igazán erőlteti meg magát. Az utóbbi évek sok keserűsége után a többség a visszavágó előtt esélyt sem adott a győrieknek.

Ám Franciaországban az ETO hősies játékkal, Valentin Babic góljával 1–0-ra győzött, kiharcolva a tizenegyespárbajt, amelyet Szasa Sztevanovics két védésének és a győri rúgók pontosságának köszönhetően a magyar csapat nyert meg.

1. A MÁTÉ PÉTER-BOTRÁNY (augusztus 27.)

Az Európa-liga csoportköre sorsolásának napján robbant ki a botrány a debreceni futballcsapat körül: miközben a csapatok neveit rejtő golyókat húzták az urnákból, felvetődött, hogy a Liteksz Lovecs elleni selejtezőn esetleg jogosulatlanul szerepelt az utolsó pillatanokra becserélt Máté Péter.

A selejtezőre nem nevezett játékos ügye miatt a DVSC EL-szereplése is veszélybe került, a bolgárok óvtak, de végül győzött a józan ész (vagy a tekintélyét óvó UEFA nem akart módosítani a nagy csinnadrattával megtartott sorsolás eredményén), és a Loki 15 ezer eurós pénzbüntetéssel megúszta az esetet.

+1 LARISSA RIQUELME LEVETKŐZÖTT (július 8.)

Akármilyen hihetetlen, a nyári labdarúgó-világbajnokságról szóló cikkeink közül az a rövid hír vitte a pálmát, amelyben arról számoltunk be, hogy a paraguayiak kedvenc szurkolója, Larissa Riquelme nekivetkőzött, hogy megmutassa bájait – természetesen fotóval!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik