Ezúttal is Robben lőtte tovább a Bayernt

Vágólapra másolva!
2010.04.07. 20:35
null
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Címkék
Bár Darron Gibson és Nani két góljának köszönhetően már 3–0-ra is vezetett a Manchester United a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-visszavágón, mégis a német csapat jutott be a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjébe. A müncheniek ugyanis Ivica Olic góljával előbb szépítettek, majd a 74. percben Arjen Robben szenzációs találatával a továbbjutást is kiharcolták. Louis van Gaal együttese 4–4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal jutott az elődöntőbe, amelyben a Lyon lesz az ellenfele.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a 2009-2010-es Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Remekül kezdett a Manchester United, amely már a találkozó korai szakaszában kétgólos előnyre tett szert. A folytatás azonban csúnyán alakult az angolok számára, végűl búcsúztak a további küzdelemtől.

Amikor még hazai szemszögből minden szép volt: Rafael indította Rooneyt a 3. percben, majd lekészítette a labdát Gibsonnak, aki 20 méterről a bal alsóba lőtt. 1–0

Darron Gibson pályafutása első Bajnokok Ligája-találatát szerezte. A fiatal középpályás a Premier League-ben már három gólnál jár.

Nem sokkal később Valencia kevergetett a jobb oldalon a 6. percben, majd középre adta a labdát. A berobbanó Nani parádés mozdulattal pörgette a labdát a jobb alsó sarokba. 2–0

GIBSON ÉS NANI GÓLJA 

 1–0, Gibson

 

 

 

 

2–0, Nani

 

 

 

Nagyon erősen kezdett a Man. United, amiről az eredmény mellett a mutatott játék is árulkodott. A Bayern mintha (legalább) egy sebességi fokozattal lassabban futballozott volna a hazaiaknál a mérkőzés elején. A németek saját térfelükről is alig tudták kihozni a labdát. Ennek ellenére egy Bayern-gól már hosszabbítást ért volna ekkor.

2003 óta nem fordult elő, hogy ne legyen angol csapat a Bajnokok Ligája legjobb négy együttese között. Most a Manchester United a szigetország egyetlen reménye, és úgy tűnt, hogy Sir Alex Fergusonék nem okoznak csalódást az angol híveknek. Végül mégis…

A Bayern egy kicsit feljebb tolta védekezését a folytatásban, aminek majdnem meg is lett a böjtje. A 34. percben egy szenzációs kontratámadás végén Rafael került helyzetbe, s bár létszámfölényben volt az MU, a brazil nem passzolt, hanem lőtt – közelről laposan a hosszú sarok mellé. Később azonban ismét pontos volt az MU:

A 41. percben Valencia ment el a jobb szélen, majd középre adott, a hosszún érkező Nani futtából, 14 méterről lőtt elemi erővel a léc alá. 3–0

Minden szép volt manchesteri szempontból, a folytatásban azonban nagyot fordult a világ.

Olic gondoskodott arról, hogy „legyen értelme” lejátszani a második félidőt is. Müller fejelt a hazai kapu elé a 43. percben, az első mérkőzésen is betaláló csatál elnyomta Carricket, majd közelről a hosszú alsóba lőtt. 3–1

 NANI BOMBÁJA ÉS OLIC SZÉPÍTŐ GÓLJA

 3–0, Nani

 

 

 

 

3–1, Olic

 

 

 

Parádésan játszott az első félidőben a Manchester United, végig irányította az összecsapást. Olic gólja után azonban még a „vörös ördögök" játékosainak lába is megremegett. Izgalmas második félidőre volt kilátás.

A mérkőzésen remekül futballozó Rafael hatalmas butaságot csinált az 50. percben, ami nagyon nehéz helyzetbe hozta Ferguson csapatát: teljesen fölöslegesen húzta vissza Franck Ribéryt, amiért piros lapot kapott. Emberhátrányban folytatta a Manchester United.

Azonnal változtatott is Ferguson: a mérkőzésen nem sokat csináló Rooney helyett John O’Shea érkezett a pályára az 55. percben. A skót mester egyértelműen a hátsó alakzatot akarta stabilizálni.

Evra ugratta ki a 64. percben remekül Nanit, aki egyedül vezethette a labdát Butt kapujára. A portugál a rövid felsőt célozta meg, a német kapus azonban hatalmasat védett. Két szöglettel később Carrick 10 méterről lőtt kapásból fölé. Emberhátrányban is veszélyes volt a United, a mindent eldöntő találatot azonban nem tudta megszerezni a hazai csapat.

A csereként beálló Mario Gomez fejelt nem sokkal a keresztléc fölé a 68. percben. A támadó négy gólt szerzett már a Bajnokok Ligájában, azonban mind a négyet akkor, amikor a kezdőcsapatban kapott helyet. Csereként még nem volt eredményes a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Bayern pedig szép lassan kezdte kihasználni az emberelőnyét. Mezőnyfölénybe került a német csapat, majd – akárcsak a Fiorentina elleni nyolcaddöntőben – ismét Robbent a bomba!

Robben bombagólja döntött (Fotó: Action Images)
Robben bombagólja döntött (Fotó: Action Images)

A holland futballista ezúttal is megvillantotta klasszisát. Egy bal oldali szögletet követően a 74. percben félfordulatból, kapásból lőtt laposan a hosszú alsó sarokba. Van der Sar pedig nem védhette a tökéletesen helyezett bombát. 3–2

A folytatásban nem tudta a továbbjutást érő gólt megszerezni a Manchester United. Továbbjutott a Bayern, és hosszú idő után nincs angol csapat a négy között a BL-ben.

ROBBEN SZENZÁCIÓS KAPÁSGÓLJA
 

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL! 

BAJNOKOK LIGÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester United–Bayern München 3–2 (Gibson 3., Nani 7., 41., ill. Olic 43., Robben 74.)
Továbbjutott: a Bayern München, 4–4-gyel, idegenben szerzett több góllal.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik