Légiósok: Tökéletes választás a Liverpool és Jürgen Klopp – Bódog Tamás

Vágólapra másolva!
2023.07.02. 14:34
null
Jürgen Klopp (balra) és Bódog Tamás 2005 nyarán a Mainz edzésén (Fotó: Imago Images)
A mentalitás a lényeg – Bódog Tamás biztos benne, hogy a Premier League-be tartó Szoboszlai Dominik jól érzi majd magát a Liverpoolnál, ha megfelel Jürgen Klopp követelményeinek.

 

Személyes tapasztalatai, élményei vannak Bódog Tamásnak Jürgen Kloppról, a Liverpool menedzseréről, hiszen a 2000-es években edzője volt a Mainz együttesénél. A jelenleg a német másodosztályban szereplő Hertha BSC-nél Dárdai Pál segítőjeként dolgozó 52 éves szakember a Nemzeti Sport érdeklődésére elmondta véleményét Szoboszlai Dominik liverpooli lehetőségéről.

„Tökéletes választás, mert a Liverpool világhírű csapat, Jürgen Klopp pedig a világ egyik legjobb edzője – mondta lapunknak Bódog Tamás. – Hirtelen eszembe jut egy meccsem, amelyen borzasztóan futballoztam, de nagyon akartam, odatettem magam. A mérkőzés után Klopp odajött hozzám, s elmondta: nem baj, ha rosszul megy a játék, van ilyen, a lényeg a hozzáállás, az, hogy minden tőlem telhetőt tegyek meg a pályán. Nos, Szoboszlai Dominiknak erre nagyon kell figyelnie, a mentalitás a lényeg. Huszonkét éves, ragyogó képességű labdarúgó, de nyilván ő sem játszhat kiemelkedően minden meccsen, azt azonban sohasem engedheti meg magának, hogy nem tesz meg mindent a csapatért. Klopp megadja neki a lehetőséget, és abban is biztos lehet, hogy nagyon sokat vár el tőle. A német edző karakán, egyenes, őszinte ember, ha bármi gondja van, szemtől szemben elmondja. Egészen különleges az aurája, élmény a társaságában lenni, jó a humora, a munkában azonban nem ismer tréfát. S visszatérve még a tökéletes választásra: az elmúlt évek eredményei is bizonyítják, elöregedett a Liverpool fedezetsora, frissíteni kell a középpályát, jószerével új csapatot kell építeni - hiszem, hogy Szoboszlai Dominik ebben főszerepet kap, szurkolok neki, és biztos vagyok benne, hogy jól érzi majd magát a Liverpoolnál. Jürgen Klopp Németországból érkezett Angliába, tökéletesen tisztában van a Bundesliga erőviszonyaival, tudja, mire számíthat olyan labdarúgótól, aki a német élvonal meghatározó csapatától érkezik. A közös nyelvvel nyilván nem lesz gond, mert a magyar válogatott középpályás is beszél németül.”

Az 56 esztendős Jürgen Klopp 2001 óta dolgozik profi edzőként, 2008 és 2015 között tartó dortmundi időszakában lett világhírű: a Bayern Münchent kétszer maga mögé utasítva, 2011-ben és 2012-ben német bajnok lett a Borussiával, utóbbi évben a Német Kupát is elhódította, 2013-ban pedig Bajnokok Ligája-döntőbe vezette együttesét – igaz, ott alulmaradt a Bayern Münchennel szemben. Két­ezertizenöt októberétől irányítja a Liverpoolt, amelynél ugyancsak beírta nevét a klub históriás könyvébe: 2020-ban angol bajnokságot nyert a csapattal, véget vetve a „vörösök” 1990 óta (!) tartó aszályának. A nemzetközi kupaporondon ismét tényezővé vált irányításával a Pool, négy kupadöntőt játszhatott csapatával, igaz, csak egyet nyert meg: az Európa-ligában 2016-ban (Sevilla, 1–3), a Bajnokok Ligájában 2018-ban (Real Madrid, 1–3) és 2022-ben (Real Madrid, 0–1) lett ezüst­érmes, míg 2019-ben elhódította a BL-trófeát (Tottenham, 2–0).

Ami a Liverpool legutóbbi idényét illeti, nos, nem alakult valami fényesen. Noha tavaly nyáron a Manchester City legyőzésével megnyerte az angol Szuperkupát, a Premier League-ben az ötödik helyen végzett (így az Európa-ligában indulhat), a Bajnokok Ligájában kiesett a nyolcaddöntőben, s az FA-kupában, valamint a Ligakupában sem termett számára babér.

Jürgen Kloppnak fiatalítania kell a Liverpool középpályáján – a nagy munkabírású James Milner már távozott (Fotó: AFP)
Jürgen Kloppnak fiatalítania kell a Liverpool középpályáján – a nagy munkabírású James Milner már távozott (Fotó: AFP)
A LIVERPOOL STATISZTIKÁJA JÜRGEN KLOPP EDZŐSÉGE ALATT
Tétmérkőzés 431
Győzelem 265
Döntetlen 89
Vereség 77
Gólkülönbség 946–486
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik