Vizes vb: Örülök, hogy a közönségnek átjött, amit mostanában mondtam – Hosszú

Vágólapra másolva!
2022.06.18. 21:31
A budapesti vizes világbajnokságon, úszásban Hosszú Katinka 200 vegyesen döntőbe jutott, míg Sebestyén Dalmának nem sikerült ugyanez. Holló Balázs a 400 vegyes döntőjében 8. lett. Mindhárman nyilatkoztak versenyeik után a Duna Aréna interjúfolyosóján.

Hosszú Katinka kicsattant a boldogságtól döntőbe jutása után.

„Tényleg elképesztő volt a közönség, mert úgy érzem, hogy átjött, amit az elmúlt időszakban mondtam. Tényleg szeretnék még úszni, szeretnék még versenyezni a budapesti vébén, de tudom, hogy nem abban a formában vagyok, amiben szoktam lenni, és úgy érzem, hogy a közönség attól függetlenül hálás, hogy úszok, és nagyon jó érzés volt, hogy hasonlóan örültek annak, hogy döntős lettem, mint én.”

Videónkban arra a kérdésre is válaszol, hogy vajon gyűjthet-e vasárnap érmet 200 vegyesen.

Sebestyén Dalma nem jutott döntőbe, de a közönséget ő is méltatta.

„Fantasztikus volt, felidézte bennem a 2017-es itthoni vébét. Az utolsó métereken, amikor iszonyatosan fájt, akkor éreztem a szurkolást is. Nem hagytam semmit ebben az úszásban, ennyi volt benne. Úgy fest, reggel közel tudok úszni a legjobb állapotomhoz, úgyhogy próbálom a legjobbat kiszedni belőle, de azért jobb lett volna egy egyéni csúcs.”

Holló Balázs 8. lett a 400 vegyes döntőjében.

„A hangulat sokkal jobb volt, mint az úszásom. Meglepődtem, amikor kisétáltam a rajtkövek mögé, mert ki is ment a fejemből itt a nagy készülődések közepette, hogy igazából hazai pályán vagyok, és itt van több ezer magyar az uszodában, aki nekünk szurkol. Ez kicsit megdobta a hangulatom, és igazából ezért sajnálom, hogy nem úgy sikerült, ahogy gondoltam. Csalódott vagyok, sajnálom, hogy ezt kellett látnia a közönségnek itthon, hogy így elhaltam a döntőben.”

Kár tagadni, én rontottam el – Bohus a férfi gyorsváltó 5. helyéről

19. VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, DUNA ARÉNA, BUDAPEST
ÚSZÁS, DÖNTŐK – DOBOGÓSOK

FÉRFI 400 MÉTER GYORS
1. Elijah Winnington (Ausztrália) 3.41.22
2. Lukas Martens (Németország) 3.42.85
3. Guilherme Costa (Brazília) 3.43.31

NŐI 400 MÉTER GYORS
1. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 3.58.15
2. Summer McIntosh (Kanada) 3.59.39
3. Leah Smith (Egyesült Államok) 4.02.08

FÉRFI 400 MÉTER VEGYES
1. Léon Marchand (Franciaország) 4.04.28
2. Carson Foster (Egyesült Államok) 4.06.56
3. Chase Kalisz (Egyesült Államok) 4.07.47
...8. HOLLÓ BALÁZS (MAGYARORSZÁG) 4.15.17

FÉRFI 4x100 MÉTER GYORSVÁLTÓ
1. Egyesült Államok 3.09.34
2. Ausztrália 3.10.80
3. Olaszország 3.10.95
...5. MAGYARORSZÁG (Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Milák Kristóf) 3.11.24

NŐI 4x100 MÉTER GYORSVÁLTÓ
1. Ausztrália 3.30.95
2. Kanada 3.32.15
3. Egyesült Államok 3.32.58
...8. MAGYARORSZÁG (Gyurinovics Fanni, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Senánszky Petra) 3.38.2

A VASÁRNAPI PROGRAM
9.00: ELŐFUTAMOK
(Tv: M4 Sport)
9.00: női 100 m hát (Burián Katalin)
9.15: férfi 100 m hát (Kovács Benedek)
9.32: női 100 m mell (Halmai Petra)
9.51: férfi 200 m gyors (Németh Nándor)
10.17: női 1500 m gyors (Mihályvári-Farkas Viktória)
18.00: KÖZÉPDÖNTŐK, DÖNTŐK (Tv: M4 Sport)
18.02: férfi 100 m mell, döntő
18.10: női 100 m pillangó, döntő
18.18:
férfi 100 m hát
18.29: női 100 m mell
18.48: férfi 50 m pillangó, döntő (Szabó Szebasztián)
18.56:
női 100 m hát
19.14: férfi 200 m gyors
19.27: női 200 m vegyes, döntő (Hosszú Katinka)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik