Ökölvívás: jön a juniorok és a serdülők évadának a java

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.03. 14:41
null
Hazai és nemzetközi szempontból is az évad legfontosabb versenyei következnek a junior- és a serdülőkorú ökölvívóknak.

Az év első hónapjaiban a felnőttmezőnyben bizonyító U22-es és az Európa-bajnokságon részt vevő ifjúsági (2006-os és 2007-es születésű) ökölvívókon volt a reflektorfény az utánpótlás szempontjából, ám a fiatalabbak, vagyis a juniorok (2008-2009) és a serdülők (2010-2011) sem pihentek.

A Törteli Ferenc szövetségi edző vezette juniorválogatott februárban fontos erőfelmérőn járt, a romániai Dracula Openen nemzetközi mezőnyben tapsolhattunk több magyar éremnek, köztük az egyetlen aranynak, amit Petrimán Patrícia szerzett.

A korosztály első válogatója a Pécsett megrendezett utánpótlás Magyar-kupán jött el, amelyen a korábbi évekhez képest nagyobb létszámban érkezett nevezés, emellett pedig a színvonal is nőtt: „majdnem minden döntő, sőt több esetben az elődöntők is szoros, kiélezett meccset hoztak, egyáltalán nem volt egyértelmű, ki az adott súlycsoport legjobbja” – mondta az Utánpótlássportnak az esemény után Törteli.

Április végén a juniorválogatott a román korosztályos nemzeti csapattal közösen kesztyűzött több napon át Egerben, a következő állomás pedig – ugyanott – a Bornemissza Gergely-emlékverseny lesz, amely az idei második válogatóként szolgál majd. A szakember szerint a viadalt követően már csak egy-két súlycsoport lesz kérdéses,

a májusi, olaszokkal közös edzőtábort követően viszont kitisztul a kép, összeáll a keret a június második felében Szarajevóban rendezendő Európa-bajnokságra.

A serdülőknek valamivel csendesebb volt a program, a korosztály az idősebbekhez képest kevesebbszer utazik külföldre, Kókán viszont korábban már összetalálkoztak a lengyel válogatottal, ami hasznos tapasztalatokat tartogatott a számukra. A fiataloknak szintén válogatóverseny volt az utánpótlás Magyar-kupa, a korábbi évekkel ellentétben pedig idén ők is részt vesznek majd a Bornemissza-emlékversenyen. A tét nagy: július elején Olaszországban kezdődik meg az Eb, ami a keret nagyobbik részének az első világversenye lesz.

(Kiemelt képünkön: a juniorválogatott a román korosztályos csapattal készült közösen Egerben Forrás: Facebook)

Legfrissebb hírek

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Jégkorong: nem a rekortán, hanem a jég a pályája Gyulai Miklósnak

Utánpótlássport
5 órája

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
15 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.13. 20:49

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
2025.09.13. 19:33
Ezek is érdekelhetik