Úszás: Szilágyi Liliána is megszólalt a Turi-ügyben

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 18:32
null
Szilágyi Liliána is megszólalt a Turi-ügyben (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A közösségi felületein csütörtökön már jelezte Szilágyi Liliána, mivel belekeverték a nevét a kirobbant botrányba, pénteken megszólal a saját YouTube-csatornáján – így is történt.

Megszólalt Szilágyi Liliána, bár egyelőre túl sokat nem mondott.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó majdnem egy évig pihent, és csak néhány napja jelentette be, hogy folytatja pályafutását – pénteken pedig a múltról is megnyilvánult YouTube-csatornáján:

„A héten kirobbant botrányról szeretnék beszélni, amelybe Turi György a megkérdezésem nélkül belekeverte a nevem, amikor a 24.hu-nak adott interjút – reflektálva a Cseh Laci által korábban elmondottakra. A Turi György által említett levél valóban létezik, ám Turi György csak nagyon kis szeletet idézett, pontosabb szerkesztett össze az ott, abban a levélben általam leírtakból, amely ráadásul egy magánbeszélgetés volt. Az ominózus levél tartalmát nemsoká megosztom egy hosszabb videóban. Teljes mellszéllességgel kiállok a sporttársaim és sorstársaim mellett – azok mellett, akik már megszólaltak, és akik még meg fognak. Elítélek mindennemű abúzust, az uszodán belül vagy kívül – az élet minden területén. Az abuzáló edzőknek, szakembereknek nincs helyük a sportban sem.”

Szilágyi Liliána a videó legvégén türelmet kért, hogy felkészülhessen egy hosszabb lélegzetvételű nyilatkozatra a témában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik