A fél táv is betelt, minden rekordot megdöntve csaknem 13 ezer nevező a Balaton-átúszáson

Vágólapra másolva!
2025.06.28. 12:49
null
(Fotó: Budapest Sportiroda)
A fél táv is betelt, így minden rekordot megdöntve csaknem 13 ezren neveztek az idei Balaton-átúszásra.

Négy héttel a rajt előtt a 43. Lidl Balaton-átúszás összes távja elérte a létszámlimitet. A klasszikus, Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 km-es táv és a SUP-os átkelés már korábban betelt, mostanra pedig a 2.6 km-es fél távra is elkeltek az utolsó helyek, így véglegessé vált a csaknem 13 000 fős nevezőszám - áll a szervező Budapest Sportiroda (BSI) szombati tájékoztatásában. Ezzel új rekord született, kedvező időjárás esetén sohasem látott méretű mezőny vághat neki Európa legnagyobb nyílt vízi úszóeseményének július 26-án. 

„Ez a rekordlétszám újabb bizonyítéka annak, amit mi régóta érzünk: a Balaton-átúszás mára igazi hungarikummá vált. Olyan eseménnyé, amelyen generációk úsznak együtt, amelyen a teljesítés büszkesége apáról fiúra, anyáról lányára száll” – idézte a közlemény Kocsis Árpádot, a Budapest Sportiroda ügyvezetőjét. 

A Balaton-átúszás 45 éves múltra tekint vissza, és mára nemcsak Magyarország egyik legrégebbi szabadidősport-eseménye, hanem Európa legnagyobb nyílt vízi úszóeseménye is, az 1979-es első, 365 fős rendezvény indulói létszáma mára a sokszorosára nőtt – hangsúlyozta a kommüniké. 

A pályacsúcsot a férfiaknál az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf tartja 57 perces idővel (2020), míg a nőknél a szintén olimpiai bajnok Risztov Éva a rekorder 60 perc 58 másodperccel (2016). A szervezők az idén is kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, az óvintézkedések gerincét a több mint 150 vitorlásból álló úszófolyosó adja, amely 40-50 méterenként biztosít pihenési és kapaszkodási lehetőséget. A vízen emellett vízimentők, rendőrségi motorcsónakok és három kórházhajó is készenlétben áll. Az átúszást csak ideális időjárási körülmények között rendezik meg, a végső döntést az esemény előtt két nappal jelentik be a szervezők. 

Kedvező időjárási viszonyok esetén július 26-án, szombaton reggel 7.00 és 12.00 óra között rajtol Révfülöpről.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
2025.11.12. 19:21

Sós Csaba: Nem akarok elkiabálni semmit, de a következő három év Betlehem Dávidról fog szólni

Úszás
2025.11.09. 14:40

Betlehem Dávid az ob-címei után: A triplázás meggyőzött

Úszás
2025.11.08. 20:16

Rövid pályás felnőtt úszó ob: Zámbori Hanna meglepetésaranya

Utánpótlássport
2025.11.07. 20:13

Komoróczy Lora „durrantott” 50 pillangón

Úszás
2025.11.07. 19:48

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

Senánszky Petra: magyar csúcs 50 gyorson!

Úszás
2025.11.06. 19:22

Úszás: tovább gondozzák a tehetségeket

Utánpótlássport
2025.11.06. 17:19
Ezek is érdekelhetik