Tokió 2020: Szapporó és Fukusima sem fogad nézőket

K. Zs.K. Zs.
2021.07.10. 20:35
null
Japán rendőrök Fukusima prefektúrában (Fotó: AFP – archív)
A koronavírus-fertőzések számának emelkedése miatt a helyi járványügyi hatóságok úgy döntöttek, hogy nemcsak Tokióban, hanem két további olimpiai helyszínen, Fukusimában és Szapporóban sem lehetnek jelen nézők a versenyeken – adta hírül az AP hírügynökség az ötkarikás játékok szervezőire hivatkozva.

 

A 2011-es földrengés, szökőár és atomerőmű-baleset miatt az újjászületés szimbólumának is tekintett Fukusimában baseball- és softballmérkőzések lesznek, míg Szapporó labdarúgó-mérkőzéseket lát vendégül.

Mijagi, Sizouka és Ibaraki prefektúra egyelőre nem hozott hasonló intézkedést, az ottani eseményeket csökkentett nézőszámmal tervezik megrendezni.

Arról, hogy a tokiói versenyeket nézők nélkül rendezik meg, csütörtökön döntöttek az illetékes japán hatóságok. A külföldi szurkolók részvételét már tavasszal megtiltották a pandémia miatt.

Az olimpia július 23-án kezdődik, és augusztus 8-án ér véget. Az augusztus 24-én kezdődő paralimpiai játékok látogathatóságáról később határoznak.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Melbourne, Montreal, Atlanta hősei

Egyéb egyéni
2026.09.16. 21:32