Tokió 2020: nem indul 200 vegyesen Hosszú egyik legnagyobb riválisa

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.07.22. 12:02
null
Kaylee McKeown (Fotó: AFP)
A hátúszószámokra koncentrál, így nem áll rajthoz 200 méter vegyesen Kaylee McKeown a pénteken rajtoló tokiói olimpián – írja az MTI.

 

Rohan Taylor, az ausztrálok szövetségi kapitánya csütörtökön jelentette be, hogy egyik legjobbjuk – a három számban, köztük 200 vegyesen is világranglista-vezető McKeown – a 100 hátat favorizálja a 200 vegyes helyett, így utóbbitól visszalép.

„Olimpiai újoncként nagy kihívás lesz neki a viadal, hónapok óta egyeztetett erről az edzőjével, tiszteletben tartom a döntését" – fogalmazott Taylor.

A 100 háton világcsúcstartó McKeownra – aki ebben a számban várhatóan hatalmas csatát vív majd az amerikai Regan Smithszel – a vegyes váltókban is számítanak amellett, hogy 200 háton is szerepel.

A 200 vegyesen világcsúcstartó és címvédő Hosszú Katinkának – illetve a szám másik magyar indulójának, Sebestyén Dalmának – így eggyel kevesebb riválissal kell majd felvennie a harcot.

A 200 vegyest hétfőtől szerdáig rendezik Tokióban.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Nedelykov Tamás, Szűcs András (szöveg), Mirkó István, Tumbász Hédi (fotó)

Legfrissebb hírek

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

Kiszivárgott: a kakadu adta az ihletet – ilyen lesz Brisbane 2032 olimpiai logója

Egyéb egyéni
2026.10.03. 18:00

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
2026.09.26. 16:26

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45