Tokió 2020: Milák Kristóf készen áll a tündöklő teljesítményre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 15:50
null
(Fotó: footballwhispers.com/hu)
Az egy évvel elhalasztott tokiói olimpiára 2021. július 23. és augusztus 9. között kerül sor, ahova Magyarország 174, illetve hat tartalék versenyzőt delegál. (x)

A legnagyobb létszámú csapattal hazánkat képviselő úszók névsorában szerepel természetesen a fiatalabb generációt képviselő Milák Kristóf is, aki az egyik legnagyobb esélyesként 200 pillangón, illetve 100 méteren is indul majd, valamint a váltókban is vélhetően fontos szerepet tölt be. A 21 éves világ- és Európa-bajnok jónak értékeli a felkészüléssel töltött elmúlt heteket, az edzőtáborok sikeresen zajlanak, még ha a kaposvári tréningek közé ékelődő budapesti megszakítással is.

Az ifjú versenyző remekül szerepelt a hétvégén megrendezett római Sette Colli nevű nemzetközi versenyen, ahol 100 és 200 méter pillangón is sikerült győzelmet aratnia. És bár elégedett magával, az elsődleges feladata és célja most, amit szem előtt tart, nem más, mint a tokiói olimpia, illetve az arra való felkészülés.

Az 1:50.73-as világrekord, illetve az idén úszott 1:51.40 olyan teljesítménynek számítanak a tokiói 200 pillangó mezőnyében, amivel Selmeci Attila tanítványa a legnagyobb esélyessé válik a számban. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint egyéniben azért „csak” a fent említett két számban szerepel majd a versenyzője, mert az olimpia nem annak a helye, hogy kísérletezgessenek az úszók képességeivel.

A 200 pillangón tehát nincs esélyesebb versenyző a magyarnál, akinek elsődlegesek a saját magával szemben állított elvárások, és mivel ezek igencsak magasak, nem gyötri a rá nehezedő nyomás. Saját magával kell megküzdenie, ha pedig ez sikerül, más sem csalódik majd. Ez persze nem újdonság Milák Kristóffal kapcsolatban, akiről köztudott, hogy hajlamos a saját feje után menni. Erre akadt szemléletes példa az utóbbi hetekben történtek között is, amikor a Magyarországon felkészülő olimpiai és világbajnok, Ched le Clos szeretett volna együtt edzeni a magyar sportolóval, aki ezt egyszerűen visszautasította.

A magyarországi felkészülése során Hosszú Katinkával edző dél-afrikai versenyző egyébként gyakorlatilag már Milák Kristóf nyakába is akasztotta az aranyérmet – a hozzáértők többségével együtt –, de persze elmondása szerint igyekszik majd, hogy a dobogós helyezések másként alakuljanak, mint a fogadóirodák várják. Mindemellett valóban kevés meglepetés várható a számban, ennek ellenére is érdemes meglátogatni az oldalt, ahol próbára tehetjük megérzéseinket, akár más sportágakkal kapcsolatban is, ha egy kis rizikóra vágynánk.

Az egyre sebesebben közeledő eseményre már nagyon készül a csapat, nem csak az edzésekkel: a Magyar Úszószövetség már megtartotta azt a nem szokványos konferenciát, ami a Japánba történő utazásra készítette fel a versenyzőket. A rendezvényen elhangzott különféle előadásokkal segítik az ötkarikás játékok helyszínén rájuk váró, új és szokatlan körülményekhez való alkalmazkodásukat. Mivel ez nem egy hagyományos olimpia lesz, ezért érzi különösen fontosnak a szövetség, hogy a hazai színekben induló sportolók minden körülmény között tisztában legyenek a rájuk váró helyzetekkel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik