V. J. 2021.07.09 09:20 Frissítve: 2021.07.09 09:57

Tokió 2020: megérkezett az olimpiai láng a japán fővárosba

Két héttel a megnyitó előtt pénteken megérkezett Tokióba az olimpiai láng – számolt be az MTI.

Rendhagyó ceremóniát tartottak Tokióban a láng tiszteletére (Fotó: AFP)

 

Egy nappal azt követően, hogy a szervezők bejelentették, gyakorlatilag nézők nélkül zajlanak majd a versenyek, a hagyományoktól eltérően csendes ceremónia keretében köszöntötték a játékok egyik jelképét. A szinte üres Komazava Olimpiai Parkban tartott eseményen részt vett Koike Juriko, Tokió kormányzója is.

A láng útját általában ezrek kísérik, a koronavírus-járvány miatt azonban ezúttal ez is máshogy alakult, ráadásul a japánok többsége továbbra is ellenzi az ötkarikás játékok megrendezését.

A fáklyaváltó márciusban kezdődött, azóta a házigazda ország mind a 47 prefektúrájába eljutott a láng, de általában a közönségtől elzárt utakon haladt, ezzel is minimalizálva a fertőzésveszélyt. Ugyanez lesz a helyzet a fővárosban is.

A kormány csütörtökön úgy döntött, hogy hétfőtől augusztus 22-ig rendkívüli állapotot hirdet Tokióra és környékére. Az ötkarikás játékok július 23-án kezdődnek és augusztus 8-án zárulnak.

(MTI)

2021.09.11 21:15:22

Tokió 2020 MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Úgy is mondhatom, van mire szerénynek lennünk.

2021.09.07 23:34:33

Tokió 2020 VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. Sosem volt még ilyen erős és egységes a magyar paralimpiai csapat.

2021.09.05 16:03:25

Tokió 2020 VINCZE SZABOLCS (Tokió)

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint a magyar versenyzők mindent kihoztak magukból.

2021.08.25 09:15:01

Tokió 2020 NAGY PÉTER, NÉMETH ANDREA, PAPP BÁLINT

A franciák az összesen megszerzett 33 érmükből 16-ot nem egyéni számban nyertek az olimpián.