Tokió 2020: karanténba került a zászlóvivőnek kijelölt török röplabdázó

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.07.22. 13:12
null
Eda Erdem Dündar (Fotó: AFP)
Karanténba került a zászlóvivőnek kijelölt török röplabdázó, Eda Erdem Dündar, ezért nem vehet részt a tokiói olimpia nyitóünnepségén – írja az MTI.


A Török Röplabdaszövetség elnöke, Mehmet Akif Ustundag elmondta, hogy koronavírusos esetre bukkantak azon a repülőgépen, amelyen női válogatottjuk is utazott a Japán fővárosba, és mivel hét játékos, köztük a csapatkapitány is kapcsolatba kerülhetett vele, elővigyázatosságból el kell különíteni őket.

Az elnök hozzátette, a történtek ellenére nem kell módosítani a Kína elleni, első csoportmérkőzésük időpontját, és vasárnap az érintettek is pályára léphetnek, de a megnyitót biztosan ki kell hagyniuk.

A török küldöttség egyelőre nem közölte, Erdem helyett ki viszi az ország zászlaját a pénteki eseményen.

A szervezőbizottság csütörtöki bejelentése szerint mintegy 950 ember – köztük hivatalos személyek és újságírók – tekintheti meg a nyitóünnepséget a helyszínen. Rajtuk kívül csak a fellépők és a sportolók vehetnek részt az eseményen.

Legfrissebb hírek

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

Kiszivárgott: a kakadu adta az ihletet – ilyen lesz Brisbane 2032 olimpiai logója

Egyéb egyéni
2026.10.03. 18:00

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
2026.09.26. 16:26

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45