Tokió 2020: az amerikai atléták első aranyérme is megszületett

2021.08.03. 15:17
Az atlétika kedd délutáni programjában négy döntőt rendeztek, s ekkor futott Szűcs Valdó is, aki 110 méteres gátfutásban kiharcolta az elődöntőbe kerülést.

Bár a férfi rúdugrás és a női kalapácsvetés fináléja kezdődött korábban, az első aranyérmes mégis a női 800 méteres síkfutásban született meg: bármilyen hihetetlen, az amerikaiaknak egészen eddig kellett várniuk első tokiói atléta aranyukra, ráadásul ez sem éppen egy tipikus amerikai sikerszám. Mindenesetre Athing Mu ért elsőként a célba a brit Keely Hodgkinson és egy másik amerikai, Raevyn Rogers előtt.

A lengyelek is két éremnek örülhettek, mégpedig a női kalapácsvetés döntőjét követően, amelyben a címvédő és világcsúcstartó Anita Wlodarczyk diadalmaskodott majdnem másfél méteres előnnyel, harmadik pedig honfitársa, Malwina Kopron lett, míg kettőjük közé a kínai Vang Cseng ékelődött be.

A női 200 méteres síkfutásban a jamaicai Elaine Thompson-Herah diadalmaskodott a namíbiai Christine Mboma és az amerikai Gabrielle Thomas előtt.

A legtovább a legelőször kezdődő férfi rúdugrás tartott, amelynek a végén a svéd Armand Duplantis örülhetett, aki az amerikai Christopher Nilsent és a brazil Thiago Brazt utasította maga mögé. A végén a svéd versenyző a 619 centiméteres világcsúccsal is megpróbálkozott – nem is reménytelenül, de végül sikertelenül.

TOKIÓ 2020
ATLÉTIKA, NŐI 800 MÉTER
1. Athing Mu (Egyesült Államok) 1:55.21 perc
2. Keely Hodgkinnson (Nagy-Britannia) 1:55.88
3. Raevyn Rogers (Egyesült Államok) 1:56.81
4. Jemma Reekie (Nagy-Britannia) 1:56.90
5. Vang Csun-ju (Kína) 1:57.00
6. Habitam Alemu (Etiópia) 1:57.56

NŐI KALAPÁCSVETÉS
1. Anita Wlodarczyk (Lengyelország) 78.48 méter
2. Vang Cseng (Kína) 77.03
3. Malwina Kopron(Lengyelország) 75.49
4. Alexandra Tavernier (Franciaország) 74.41
5. Camryn Rogers (Kanada) 74.35
6. Bianca Florentina Ghelber (Románia) 74.18

NŐI 200 MÉTER
1. Elaine Thompson-Herah (Jamaica) 21.53 mp
2. Christine Mboma (Namíbia) 21.81
3. Gabrielle Thomas (Egyesült Államok) 21.87
4. Shelly-Ann Fraser-Pryce (Jamaica) 21.94
5. Marie-Josee Ta Lou (Elefántcsontpart) 22.27
6. Beatrice Masilingi (Namíbia) 22.28

FÉRFI RÚDUGRÁS
1. Armand Duplantis (Svédország) 602 cm
2. Christopher Nilsen (Egyesült Államok) 597
3. Thiago Braz (Brazília) 587
4. Emmanuil Karalisz (Görögország) 580
4. Kc Lightfoot (Egyesült Államok) 580
6. Piotr Lisek (Lengyelország) 580

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10